Tiltakozók

Még nincs

Épül Kispest negyedik közösségi kertje, a Kosárfonó utca melletti nagy parkban. Minden a szokásos módon ment eddig, bár a képviselőtestületi határozat kicsit későn születet meg, de a kert kommunikációját időben elkezdtük, voltak plakátok, cikkek a helyi lapban, interjú a helyi TV-ben, lakossági fórum a helyi iskolában, szóval a szokásos. A kerttagok is hasonló lassúsággal gyűltek, mint ilyenkor lenni szokott, az első fórum után csak az ágyások fele kelt el. Ez volt két hónapja. Mostanra maradt egy darab kiadó ágyás, a csapat megvan, volt 4-5 kertgyűlés, megvolt az első oktatás, hosszú tusakodás után lett kertnév is, Árnyas kert, megszavazták az ide kertköltséget (3000ft/ágyás) és választottak kertpénztárost. Haladnak a dolgok.
Jó későn, de végre elindult a kert építése, ilyenkor szoktak megjelenni a tiltakozók.

tiltakozok
Ennél a kertnél, két fő csoportja van a tiltakozóknak, az egyik a szomszédos ház lakóinak egy része, akik sérelmezik, hogy túl közel épül a kert a tízemeleteshez, másrészt, hogy a megkérdezésük nélkül döntöttek a terület fejlesztéséről. A ház lakói szervezettek, lakógyűlést hívtak össze, határozatot fogadtak el, és ha lehetőséget találnak rá, jogi útra fogják terelni a tiltakozásukat.

tiltakozok2
A másik nagy csoport a kutyások csoportja, akik a jelen pillanatig az egész parkot használták kutyafuttatónak, a saját területük elrablásának élik meg a kert kerítésének az építését. Ezzel viszont az a baj, az egész 10 ezer négyzetméteres parkot, mintha csak a kutyások használnák, tele van kutyagumival az egész, elvétve sem látni gyerekeket a füvön, az egész terület szabályozatlanul működik, se koncepció, se rend, sem közös használat. Miközben egy nagyon értékes területről beszélünk, lakik a közvetlen környezetében legalább 3000 ember és mégis egy kihasználatlan, kivilágítatlan, rendezetlen köztér.
Az Árnyas kertnek az igazi feladata az lesz, hogy fókusza legyen a park elkövetkező években történő fejlesztésének, valószínűleg lesz rendezett kutyafuttató, esetleg közvilágítás, padok, leülők, ebben a 10 ezer négyzetméteres parkban meg fognak jelenni új funkciók, reméljük a felmerülő igények szerint. A közösségi kert csak az első lépés. A közösségi kert ebben a parkban, önkormányzati fejlesztés, beruházás, amelynek elvárt célja, hogy kanalizálja a park jövőbeni fejlődését, ez a mag, amit el kell vetni, gondozni kell, és az elkövetkező években kihajt, fejlődik. Ez a park az elkövetkező években nagyon meg fog változni.
Az nem egy tiltakozási álláspont, hogy ne változzon semmi, minden maradjon úgy, ahogy van, ez teljesíthetetlen, minden változik. Ez a park túl értékes városi-kerületi terület ahhoz, hogy ennyire kihasználatlanul hányódjon.
Az sem egy tiltakozási álláspont, hogy nem kérdezték meg őket. Ha nem érdeklődünk a plakátok, a kerületi sajtó és internet iránt, akkor nagyon nehéz informálni. 20-n jöttek el az első lakossági fórumra! Így nagyon nehéz.
Van itt egy nagyon érdekes demokratikus kérdés. Az egyik tiltakozó írta, hogy „ Az önkormányzat már megint a nép háta mögött döntött”. A demagógiát úgy lehet leleplezni, hogy megpróbálod vizualizálni. Ha hülyeség jön ki, akkor demagógia. Ez demagógia! A demokrácia nem azt jelenti, hogy mindenki érdekei érvényesülnek, hanem hogy mindenki kompromisszumot köt, közösségi érdekek mentén mozdul előre a világ, és nem egyéni akaratok mentén. Olyan világ jön, amikor mindannyian kompromisszumokat foguk kötni, mindannyiunknak a legjobb az, ha ez közösségi érdekek mentén történik. Megbeszélve, művelve, gyarapítva. Az Árnyas kert akaratlanul is, ezt a feladatot kell felvállalnia. A városi kertek sokkal többek, mint közösségi kertészkedés, szociológiai-társadalmi kísérletek.

Szólj hozzá Te is!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.