Category: Árnyas kert

5 éves az Árnyas kert

Megy az idő, talán túl gyorsan is. Öt éves lett az Árnyas kert, nagyon sok minden történt a kertalapítás óta. Jók is, rosszak is, de a kert megvan, szépen működik, minden szezonban fejlődik. Minden ágyásnak van gazdája, nagyon dús, nagyon buja az egész. Így nyár végén is nagyon szép, igazán dísze Kispestnek.

Még sok boldog esztendőt és sikeres szezont a kertnek és a kertészeknek.

Read More

Képek a városi kertekről a karantén idején

Még a múlt héten megkértem a városi kertek kertészeit, hogy küldjenek karantén képeket a kertekről, a karantén kertészkedésről. Sok jó kép jött, ezekből válogattam. Akiét kihagytam az ne haragudjon, nagyon sok képet kaptam. A jövő hét végre megint teljesen mások lesznek a kertek, ez a hétvégi eső nagyon jót fog tenni nekik.

Árnyas kert képek

 

Békási kert képek

 

Zápor kert képek

 

Első Kis-Pesti Kert

Read More

Elengedem a kispesti kerteket

Már régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy ebben a formában nem folytatom tovább a közösségi kertek alapítását és működtetését. Sok energia, semmi bevétel és legfőképp már nem érzem azt az izgalmat és sikerélményt, amit az elején a kertek indítása jelentett. Arra az elhatározásra jutottam, hogy elindítom a Városi Kertek Egyesület felszámolását és elengedem a kerteket. Nehéz döntés volt, nyolc évem van ebben a munkában, hét kertet alapítottam és mindegyiket szeretem, de nem éri már meg tovább csinálni.

Az egyesület megszűnése jogi úton van, egyrészt nem várom meg, amíg a „civil” jelző szitokszóvá válik Magyarországon, másrészt ez a civil-vállalkozói terület talán az egyik legrosszabb vállalkozási forma a sok közül, ráadásul nagyon bele lehet unni a magyar “civil szféra” közegbe. Nem tartom fenn tovább az Egyesületet, hiszen láthatóan nincs benne továbbfejlődési lehetőség és ingyen dolgozom már évek óta. Az bizonyos, hogy a Városi Kertek Egyesület beteljesítette a vállalását, elterjesztette Magyarországon a közösségi kertmozgalmat, de ebben a formában továbbvinni értelmetlen.

A közösségfejlesztésben, mindig van egy pont, amikor az Alapítónak vissza kell lépnie, el kell engednie a szervezetet, amit létrehozott, hogy az tovább működhessen, mostantól önállóan.  Egy szervezetről való leválás megviseli mind az Alapítót, mind a szervezetet. A felnőtt, érett szervezetek az elválás után megújulva, új erőre kapva lépnek tovább, hiszem azt, hogy a kispesti kertekkel is így lesz.

Kispesten négy közösségi kertet alapítottunk közösen az önkormányzattal: az Első Kis-Pesti Kertet 2012-ben, az Aranykatica kertet 2013-ban, a Zengő kertet 2014-ben és az Árnyas kertet 2015-ben.

Első Kis-Pesti Kert

Ők a legrégebbi, legstabilabb kert, beérett közösség. Kifejezetten mutatós és sajtóképes mind a kert, mind a társaság, könnyű volt velük jó sajtót csinálni a kertmozgalomnak és a kerületnek. A kert egyes akciói, mint például a „Biológia óra a közösségi kertben”, vagy a Konyhakerti Világnap kifejezetten hasznos és jó események, kedveltek a kerületben. A kertet egy rátermett koordinációs csoport vezeti, akik jól viszik a kert ügyeit.

Aranykatica kert

Ők évente – kétévente választanak új kertvezetőt, ugyanakkor egy jól összeszokott, jól együttműködő közösség, nagyon szépen rendben tartott a kert, sok saját programot szerveznek. Sokat fejlesztik a kertet, lassan minden talpalatnyi föld hasznosul, szép a kert összhangja és jó a közösség.

Zengő kert

Ők vannak a legtávolabb, Kispest túloldalán, talán ezért látogatom őket a legkevésbé. Nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott kert, soha még nem volt igazi konfliktushelyzetük. A kert kifejezetten szép, jó lett a füvesített járófelület, az ágyások rendesen műveltek, és nagyon modern és egyedi szerszámtárolót építettek. Sok a civil kapcsolatuk, ismertek a budapesti civil közegben. Ők a klasszikusan jól és kiegyensúlyozottan működő kert.

Árnyas kert

Ők a legújabbak, frekventált helyen lévő kert, nem volt konfliktusmentes az indulásuk, ehhez képest szépen működő közösség, köszönhető 4-5 agilis kerttagnak. Sokat fejlesztenek önerőből, a meglehetősen nagy kertet folyamatosan gazdagítják. Talán egy kicsit kevés a fiatal a kertben, ez is javulni látszik. Az idei évük zűrös lesz a KRESZ park átépítése miatt.

Miután az Egyesület megszűnik, rendezni kell a kispesti közösségi kertek jogi helyzetét, szervezeti működését és mindenképpen jövőt kell mutatni, hogy hogyan tudja az önkormányzat és főleg a kertek saját maguk leginkább biztosítani a nyugodt működésüket.

Azt gondolom, jogilag úgy néz ki a helyzet, hogy a kispesti közösségi kertek önkormányzati zöldfelületek, a telkek az önkormányzat tulajdonai, a kertek infrastruktúrája önkormányzati beruházásként jöttek létre, tehát egy teljes mértékben önkormányzati tulajdonú városi kert, amit egy-egy közösség részére művelésbe adtak. Ugyan úgy városi zöldfelület gazdálkodás, mint a parkok, fasorok, játszóterek fenntartása, annyi különbséggel, hogy itt egy közösségre bízzák a kertművelést, a zöldfelület gondozását. Ez egy sikeres modell, hiszen a négy kert kicsit több mint 4000 négyzetméter, Kispest talán leginkább összetettebb, legmagasabb biodiverzítású területei, nem is beszélve a működő közösségekről. Ezt egyébként számos országos díj bizonyítja.

Eddig az Egyesület volt a kapocs és a „jogi személy” a kertek és az önkormányzat között, most viszont az Önkormányzatnak és a kerteknek kell megtalálni a módját a kertek fennmaradásának, az egymás közti zökkenőmentes kommunikáció módjának.

Szervezetfejlesztői közhely, hogy egy jól működő szervezetet sokkal könnyebb tönkretenni, mint egy rosszul működő szervezetet jobbá tenni. Most a kertek jól működnek, nem tökéletesen, de jól. Ezt meg kellene őrizni, az elmúlt években kialakított és működtetett önvezérlést és közösségi együttműködést tovább kell fejleszteni és megpróbálni megmaradni függetlennek, önirányító közösségeknek.  Erre valók a kertszabályok és a normák, amelyeket az elmúlt években kialakítottunk.

Nem igazán az Alapító, sem a Kertészek a fontosak a városi kertekben, hanem maga a kert. Annak idején New Yorkban láttam 40-50 éves közösségi kerteket, már senki nem emlékezett, hogy kik alapították a kertet annak idején, de működtek, mindig jöttek új tagok, minden szezon újraindult. Ilyesmit kellene itt is elérni.  Akkor lesz sikeres ez a közösségi kertalakítás, ha ezek a városi kertek a következő 10-20 évben is minden szezont működtetik, minden ágyásnak lesz gazdája, minden tavasszal megújul a kert és a közösség. Kicsit olyan, mint a gyerekkorunk iskolája, megvan ma is, minden évben jönnek új évfolyamok és minden évben lemegy egy végzős évfolyam. De az iskola mindig ott marad, mindenkinek az életében egy maghatározó szakaszt jelent az ott eltöltött idő. A kert is legyen ilyen, mindig legyenek új kertészek, mindig legyen új szezon és működjön a kert.

Egy hete, március 19.-én összehívtam a négy kispesti közösségi kert kertészeit és az önkormányzat képviselőit és ezt amennyire lehetett végigbeszéltük. Nehéz volt, igazán nehéz, sok évem van ebben, sok mindenkit megismertem, sok emlék köt hozzájuk, de ugyanakkor azt is tudom, hogy nem kellek már oda, nélkülem is működni fognak. Azóta leiratkoztam a levelezőlistáikról és kíváncsian várom, hogy hogyan alakul az idei szezonjuk.

Elkezdtem újraírni a Közösségi kertek könyvet, az elmúlt 6 év tapasztalatai alapján, remélem meg fogom tudni jelentetni angolul. Ezzel fogom végleg lezárni ezt az időszakot.

Read More

Megújul a kispesti KRESZ park

Az Árnyas kertet 3 évvel ezelőtt ebben a parkban alapítottuk meg az Önkormányzat támogatásával. Azóta sikeres kert lett, aktívak és komoly kertészeti munkát is végeznek. Az alapítás és a kivitelezés során volt lakossági tiltakozás, erről írtam annak idején blog bejegyzést. Ez egy nagyon lelakott, nagyon elhanyagolt parkja Kispestnek, tényleg kellett már kezdeni vele valamit.

A megoldás a Főváros Tér_Köz pályázata volt, amit sikerült megnyerniük és meg fog újulni ez a terület, valószínűleg a nyár folyamán, szerintem inkább az őszre. Ez egy nagy munka lesz.

A legfontosabb, hogy nem nyúlnak a közösségi kerthez, az Árnyas kert változatlan formában működik tovább.

A megújult parkba nagyon sok funkciót terveztek a tájépítészek, ezek részben lakossági igények, részben önkormányzati kérések, illetve a Főváros mint a pályázat kiírója is beleszólt a tervbe, támasztottak ők is elvárásokat. Így aztán sokféle elem kerül majd a területre: lesz futókör, lesz sportterület, ping-pong asztalokkal, fitnesz gépekkel, lesz külön kutyafuttató, itatóval, lesznek gyereknek tematikus játszóterek, és újra lesz egy kisebb KRESZ park. Továbbá lesz egy nyilvános illemhely, pelenkázóval, teljesen megújul a közvilágítás (évek óta nem volt), sok pad lesz és egy központi kör alakú közösségi tér, sakkasztalok és virágágyak, stb. Sok a funkció egy kicsit, de hát ez ilyen. Az bizonyos, hogy a jelenlegi állapotnál nagyságrendekkel jobb lesz.

Tegnap egy lakossági fórumot tartottak a tervezők és az önkormányzat képviselői, érdekes, pozitív élmény volt. A legfontosabb fenntartás, amit a környék lakói megfogalmaztak, hogy mennyi idő alatt fogják tönkretenni a helyi vandálok a megújult parkot. Nem jósoltak hosszú időt. Az biztos, hogy a közvilágítás bevezetése sokat fog számítani, ma egy éjszakánkét egy kivilágítatlan, beláthatatlan terület.

Sokat fog változni Kispest e része és úgy tűnik az előnyére.

 

Read More

Nálatok laknak-e állatok?

A kertek a növények sokfélesége mellett, sokféle állatnak is otthont adnak. Néha úgy tűnik, hogy csak el kell kezdeni egy kicsit zöldíteni, és a természet rohamlépléptekben veszi be a kertet. Néhány kép a kerti állatokról.

Bogár az Aranykatica kertben

Másik bogár az Árnyas kertben

Sün az Árnyas kertben

Csigából minden kertben sok van.

Pillangó az Árnyas kertben

Egy másik pillangó ugyanott.

Egy másik gyík az Árnyas kertben

Egy félelmetesen kinéző meztelencsiga.

Éjszakai csiga

Lepke a fűszerkertben

Méhek az Árnyas kertben

Bennlakó sün az Árnyas kertben

Szarka a kertben

A bogárhotel lakói

Egy nagyon szép gyík az Árnyas kertből

Rajta kapott katicák

Tücsök csak úgy

 

Read More
148949232

Új szezon, kerti feladatok kiosztása – táblázat

Lassan itt a tavasz, bármennyire furcsán hangzik, ideje elindítani a kerteket. Az egyik legizgalmasabb kérdés mindig is a közösségi feladatok elvégzése, és ellenőrzése az elvégzett munkának. 

A közösségi kertben mindenki felelősséggel tartozik a saját ágyásának az állapotáért, de emellett a közös területek is művelni kell. Sokféle kísérletezés volt már a területek és feladatok kiosztása ügyében, de eddig a legjobb megoldásnak a feladatok összegyűjtése, táblázatba rendezése tűnik. A táblázatból mindenki ki tudja választani a neki legjobban tetsző feladatot. A táblázat megoldásban az a jó, hogy mindenki tisztában van a saját részével, követhető, hogy ki, mikor, milyen munkát végzett el a kertben. Ajánlom minden kertnek, hogy próbálják meg nevesíteni a közösségi kertben található munkákat, rendezzék táblázatba és ez alapján osszák ki a feladatokat.

Ezt a táblázatot az Első Kis-Pesti Kertben készítették. Minden kertközösség meg tudja csinálni a maga feladat táblázatát. Azt a táblázatot aztán érdemes kinyomtatni és kifüggeszteni a faliújságra, vagy a fészerben.

Sikeres szezont mindenkinek!

Gardening

 

Read More

A Legszebb Konyhakertek program első és második helyezést kapták az Egyesület kertjei

Idén öt éves a  Magyarország Legszebb Konyhakertek program. A verseny keretében, a Közösségi Kertek kategóriájában két kispesti kert szerepelt sikeresen az idei szezonban,  az Aranykatica kert nyerte az első díjat és az Árnyas kert hozta el a második helyezést. Gratulálok mindkét kertnek és a kertészeknek, örülök hogy a szakmai zsűri őket találta legszebbnek. Megjegyzem a többi kert is nagyon szép.

Az első helyezett

Második helyezett.

Nem is tudom, talán szobor.

Az átadó ünnepséget az OMÉK 2017 rendezvényre időzítették, ma ott voltam a Hungexpo területén.

Megjegyzem teljes mértékben érthetetlen a Legszebb Konyhakertek Program. Átadtak vagy 70 darab díjat, de egyetlen fotó sem volt a nyertes kertekről. Miért nem? Nem lett volna érdektelen. Az sem derült ki, hogy mik azok a kritériumok, amelyek mentén díjazták a kerteket. Mitől legszebb konyhakert egy kert? Nem derült ki. Viszont kiderült, hogy a karcagi alpolgármester asszony, az MLK program kiötlője, tud furulyázni, amit az ünnepségen be is mutatott. Az egész átadó ünnepség egy meglehetősen érthetetlen, mű-népies káosz volt, ami ráadásul elég sokáig tartott

Viszont, meglepően élveztem az OMÉK kiállítást, gyönyörű dolgokat láttam:

Például ezt a gőzgépet.

Ez meg egy mai erőgép. Megdöbbentőek a méretek…

Aztán csirkéket

Meg birkákat…

Meg marhákat… gyönyörűek.

Meg disznót…

Mind egy képben…

És az átadó ünnepség.

 

 

Read More

Közösségi kertek éjszakája

Szeptember 2.-án másodszor rendezik meg a Közösségi kertek éjszakáját. Az Egyesület 3 kertje is részt vesz az akcióban: a Békási kert, az Árnyas kert és a Zengőkert.

A programokról a Közösségi Kertek Éjszakája FaceBook oldalon lehet tájékozódni.

 

Read More

1 éves az Árnyas kert

Igazából másfél éves a kert, tavaly volt egy fél szezonjuk. Fiatal a kert, de máris sokat fejlődött, nagyon szép munkát végeztek a kertészek. Gyönyörű lett a fűszerkert, a virágoskert is, az egész rendezett és összefogott képet nyújt. Nagyon hiányzik viszont egy szerszámtároló, jobb képet mutatna a kert, ha el lehetne zárni a sokféle eszközt. Jövőre erre fognak koncentrálni.

Úgy tűnik, mozgalmas időszak előtt állnak: a környező KRESZ park talán át fog alakulni, a kispesti önkormányzat elindul a KözTér pályázaton, ehhez már megkezdődtek a lakossági egyeztetések, a készül egyfajta közösségi tervezési projekt is, szépen haladnak a feladattal. Néhány hét múlva a tervezők be fognak mutatni két koncepciótervet, érdekes lesz. A lakossági egyeztetés és a közösségi tervezés megér egy külön blogbejegyzést, ha lesz időm meg is fogom írni, nem minden tanulság nélküli történet.

Benne van a lehetőségek között, hogy az Árnyas kertet arrébb fogják költöztetni néhány tucat méterrel, ezzel tisztában vannak a kertészek is, mindez azonban a jövő, még minden a tervezők kezében van, meg persze a pályázat elbírálói kezében.

Közben megszületett az Árnyas kert legkisebb tagja, Olga Léna, 15 napos, nagyon pici baba. Az első komoly túrája a kertbe vezetett.

20161008_12035120161008_12053320161008_12381720161008_15495420161008_14043120161008_14440514492397_682271675258481_4316892413999413608_n14520495_1262145807183332_1610813389209221564_n14600845_1262145937183319_2709785375967730498_n14611061_682271861925129_927470986429247712_n14642201_1262145863849993_8186007976512716975_n

Read More

Kispest.hu – Közösségi Kertek Éjszakája az Árnyas Kertben

A Nemnövekedés Hete programhoz kapcsolódóan, 2016. szeptember 2-án rendezték meg az első Közösségi Kertek Éjszakáját. Az érdeklődő résztvevők Budapest szerte 11 kertben tekinthettek be a közösségi kertek életébe. Kispesten két kert, az Aranykatica és az Árnyas Kert is részt vett a programban.

Itt olvasható a cikk..

06kertejszaka-arnyas1609

 

Read More

Közösségi kertek éjszakája – programajánló

Az Egyesület három kertje is részt vesz péntek este a Közösségi Kertek Éjszakája eseményen, mind érdekes programokkal készülnek.

A Békási kert

Időpont: 18-22 óráig.

Cím: III. kerület Juhász Gyula – Királyok útja sarok

Tervezett programok:

Gyerekeknek:

Meseolvasás

zöldség- gyümölcs- fűszerfelismerő verseny

zöldség puzzle

színező

kavicsfestés.

Felnőtteknek:

vízpumpáló verseny

meridián torna

kerti munka bemutató és szalonnasütés

 

Kispesten két kert vesz rész a programban, ők plakátot is készítettek az eseményre.

Aranykatica kert

 

kozossegi kertek ejszak-aranykatica

Árnyas kert

 

Kozossegi Kertek Ejszakaja plakat-arnyas kert

 

A Közösségi Kertek Éjszakája program Facebook oldala.

Read More

Dicsérő Oklevél

Kispesttel hatodik éve kiváló az együttműködés, immár négy közösségi kert működik a kerületben. Évente nyitottunk egyet közösen. Ők az a kerület, amely először támogatott a kertmozgalom elindításában és azóta is töretlen a lendület.

Köszönöm, hogy bíztak benne, és teret adtak ennek az akkor még új és kipróbálatlan kezdeményezésnek.

oklevel

Köszöntötték az új díszpolgárt és a kitüntetetteket

Read More

Kertek 2016 elején

Hosszú volt az előző év, ez az összefoglaló is elég régóta íródik már, érdemes lezárni és belekezdeni az új évbe.

A tavalyi év a kertművelés szempontjából nem volt jó. Nem teremtek a kertek igazán jól, főleg az öt hőhullám miatt. Mind a kertészek, mind a növények megszenvedték a hőséget, sok volt mindenkinek, és félek a következő évek még melegebbek lesznek, több és erősebb hőhullámok jönnek, amik át fogják alakítani az életünket és a kerteket.

2015-ben egy kertet sikerült megnyitni, az Árnyas kertet a Kispesten, és két másik kert is elindult, a szentendrei Szélrózsa kert és Óbudán az ÓKK parkjában épülő kert, tavaszra meg fognak nyílni.

Menjünk sorban:

Első Kis-Pesti Kert

Idén kezdik az ötödik szezonjukat, mára ők Budapest legrégebbi közösségi kertje, és az egyik legjobban működő kertközösség is egyben. Idén remélem lesz jubileumi ünnepség. Ők a legaktívabb kert, számtalan programot szerveztek idén, többek közt a “Biológiaóra a közösségi kertben” programot, ezen kívül megtartották a Nemzetközi Konyhakerti napot, Halloweent szerveztek garázsvásárral, volt filmforgatás is, ezek kívül számtalan kerti sütögetés is volt. Kiegyensúlyozott, összeszokott közösség, ha nem lenne ilyen sok eseményük, ők lennének a legnyugodtabb kertje az Egyesületnek. A kertvezető házaspár az idén visszalépett a feladattól, kisbaba született, volt munkahelyi változás is, kevesebb idejük van a kertre. A kertközösség egyfajta koordinatív vezetéssel próbálkozik, néhány fős csoport működteti az eseményeket és a kerteket, úgy tűnik sikerrel. Maga a kert gyönyörűen kinőtte önmagát, néhol már dzsungelszerű, összeértek az emberek és a növények, a kert felnőtt korba lépett. Sok gyerek van a kertben. Fiatal felnőtt még…

11951971_879885485441355_9040594271284940408_n

20150627_11235720150627_11132620150627_11591720150830_105640[1]10455359_425373931006503_9187632023774012318_n11824964_928577123882660_6259715875990836836_n20150806_192051[1]kép3

Békási kert

Ez volt a harmadik szezonjuk. Nagyon szépen rendben tartott kert és főleg nagyon szépen díszített. Idén is verhetetlenek voltak cukkiniban és tökfélékben, a közösség jól működik, rajtuk és érződik az alapítási láz utáni nyugalmi időszak. Náluk az a gond, hogy nagyon nagy a kert, sok a munka vele. A kertben két fúrt kút van, mindkettő kézi pumpás, elég sok meló vízzel ellátni az egész kertet, most már nem vagyok biztos abban, hogy nem kéne kiépíteni egy szivattyús megoldást. Meglátjuk. A Békási kertben van a legkisebb fluktuáció, gyakorlatilag minimálisan cserélődnek a tagok.

Idén vendégül láttuk a a kertben Dr. Kövér László házelnököt, nem politikai esemény volt, hanem a kerületben látogatott végig intézményeket, iskolákat, és többek közt a kertben is eltöltött egy órát. Személyesen teljesen szimpatikus, kedves ember. Értette a kertet, el tudta helyezni, az élményei közé.

Kép220150710_16181020151024_16255020150710_16302511953499_409219499288613_3708709293788650018_o20150913_15095520150913_15061620150913_143911koverlaszloakertben20150710_16174920150710_16303520150710_16154220151214_18190512508706_1087367731293997_7865030987047585396_n

Aranykatica kert

Ők a harmadik szezonjukat fejezték be, a fluktuáció lelassult, náluk is kezd kialakulni egy stabilnak tűnő kertközösség, és bár nem problémamentesek, a dolgok a jó irányba haladnak. A kertben elkészült a szerszámtároló faházikó, viszonylag sok közösségi sütögetést tartanak, náluk is megjelentek az óvodai csoportok. Ezen túl az Aranykatica kertben van a legtöbb kisgyerek, ettől van egyfajta frissességük. Nyáron a hőhullámok idején náluk is minden este tele volt a kert, télen pedig hóembert építettek. Sok közösségi eseményük van. Idén felparcellázták a közös művelésű területeket, nem tudom megítélni, hogy jó ötlet volt-e. A szomszédos focipályáról az átrepülő labdák problémája még nem oldódott meg, de ezen túlmenően szépen beépültek a környék életébe. Tulajdonképpen a közösségi kert hozta a várt eredményeket. Idén új kertvezetőt választottak, ketten fogják tovább vinni a kert koordinálását.

20150919_153212[1]20150919_152846[1]12033124_998337566855243_7314966653812414978_n12039241_998337560188577_8623186753305025283_n20150919_144712aranykatica820151023_12574320151023_131253

20151023_13001420151023_130038

Zengő kert

Idén fejezték be a második szezonjukat. Ők a legnyugodtabb kert és sajnos ők azok akikhez a legkevesebbet jutok ki. Nagyon messze vannak… Kispest túloldala. A Zengő kert az egyik legszebb kert, a gyep teszi, a Zengőben az ágyások között is gyepesítve lett, másrészt a kert fái nagyon szép árnyékfoltokat vetnek, van egy nagyon jó hangulata a kertnek. A kertközösségben a fluktuáció minimális.  Idén ők nyerték meg a Legszebb Konyhakertek verseny, közösségi kert kategórában az első helyet-. Egy nagyon nyugodt, csendes, könnyed kert.

20150510_15152920150510_13444120150510_13183020150510_13431020150830_14292820150830_14281520151207_175614

Árnyas kert

Tavaly épült a kert, nem volt konfliktusmentes az indulás, sőt az építés is csúszott, a nyár felénél sikerült megtartani az ültető napot. Ezzel együtt nagyon jó szezont zártak, az év közbeni nehézségeket elég jól vette a közösség, tudtak örülni a legkisebb sikerélménynek is, szeptemberre kifejezetten szép volt a kert. Biztos vagyok benne, hogy a következő szezonban gyönyörű lesz a kert. Az első szezonban természetesen nem sikerül t mindent megvalósítani, maradt elég sok építeni való, például a közösségi teret még lehet fejleszteni, kell szerszámtároló, elmaradt a tervezett sövény ültetése, a homokozó is hiányzik még. Nekik sűrű lesz a 2016-os szezon.

Idény áprilisban lesz még egy érdekes tervezői projekt a kerttel kapcsolatban. A tavalyi tiltakozásra való tekintettel, illetve a Kresz park elhanyagoltságát figyelembe véve egy újabb Corvinus tájépítész kurzust fogunk csinálni, amely során az egész parkra fognak a hallgatók koncepcióterveket készíteni. A Kresz park egy igen elhanyagolt, kivilágítatlan, elfeledett része a kerületnek, a hallgatói tervezési feladat az lesz, hogy az egész területre készítsenek koncepcióterveket: funkciók, látvány, használhatóság, fenntarthatóság szempontok mentén. Több érdekcsoport igényeit kell majd figyelembe venni: a kisgyerekesek csoportja, a kutyások, a nyugdíjasok, a bringások csoportja és még lehet sorolni. Egy érdekes többfunkciós teret kellene megálmodni, aztán persze az egy következő kérdés, hogy a koncepciókból mi valósul majd meg, és persze mikor? Az minden esetre túl nagy luxus, hogy egy ennyire nagy és központi helyen lévő park ennyire leromlott állapotba került, ezen érdemes változtatni. Az első lépés a tervezői kurzushét lesz.

tiltakozok20150702_15304220150720_11242120150923_153244[1]20150806_18365812019992_802303576562113_7743231585811950073_n12039305_802303536562117_4459497054262550856_n20150916_18104312042939_802303713228766_3028735554394608137_n20150824_19293220150827_18230120150806_18360220150827_18005420150916_18200620150827_183913

Szélrózsa kert, Szentendre

Ezt a közösségi kertet nem sikerült tavaly megépíteni. Az előkészítés jó volt, csináltunk egy sikeres tervezői pályázatot, a közösségi is szépen összegyűlt, egész évben várták a kert megépítését, hiába. A kerthez két támogatót is sikerült felhajtani, a SIÓ-ECKERS és a Pilisi Parkerdő segítette kerítéssel és az ágyások fa-anyagával a megvalósulást, és mégsem sikerült. Ez nagyon kellemetlen, mind a közösség felé, mind a támogatók felé. Van egy ígéret, hogy tavaszra el fog készülni a kert, és egy éves csúszással elindulhat a városi mezőgazdaság. Már épp ideje lenne.

20150829_10001120150828_17264720150828_18064820150828_18065720150828_18070220150829_09532820150813_09144620150813_091908

 

Óbudai Kulturális Központ parkja

A kert építéséről itt írok hosszabban.

A kert ötlete szeptember körül vetődött fel, tavaly sem tudtuk elkezdeni az Amfikertet, így az arra megszavazott költségeket át lehetett irányítani egy új kert megépítésére. Ez persze azt jelentette, hogy rohammunkában kellett minden engedélyezési, tervezési, és közösségfejlesztési lépést végigcsinálni, és persze az építést is.

Ennél a kertnél, nem csak egy közösségi kertet kellett megvalósítani, hanem az egész ÓKK parkot újragondolni, meglepően nagy felületeken voltak beavatkozások, és azt gondolom, hogy nyáron nagyon sikeres lesz az eredmény. Még van hátra másfél-két hét munka, de tavasszal nagyon szépen fog működni mind a közösségi kert, mind a park.

OKK.szinezett.helyszinrajz.net.nagy.2015.12.0720151216_13275820151229_11130320151229_11131720151229_11124420160106_12210420160106_12215920160106_122129

Amfikert

A Főváros köreiben teljes a káosz, lassan két éve várjuk, hogy szülessen engedély a III. kerületi önkormányzat számára, a kert elindítására. A Máltai Szeretetszolgálat játszótere is nagyon várja, jelentkezőkkel tele van a kert, a tervek készen vannak, már két éve. Pedig nagyon jó lenne tavasszal megépíteni ezt a kertet.

K-04_150117.psd

Végignézve a 2015-ös naptáramat:

59 alkalommal voltam kertgyűlésen, kerteseményen, kertünnepségen.

32 alkalommal voltam tárgyalni önkormányzatoknál, részben a működő kertek ügyében, de főleg az induló kertekkel kapcsolatban.

21 alkalommal tartottan tavaly kertelőadást, tréninget.

Visszatekintve a 2015-ös évre, a legmarkánsabb élménye a hőhullámok voltak. Öt hőhullámot éltünk meg, mind az emberek, mind a növények megszenvedték, mint kiderült a növények is tudnak hőgutát kapni. Attól félek, hogy ezek az időjárási anomáliák a jövőben még inkább erősödni fognak, hiszen az elmúlt években folyamatosan nőtt az intenzitásuk, mitől fordulna vissza a folyamat? Idén még melegebb év lesz.

Read More

Kispest.hu – Átadták a negyedik közösségi kertet Kispesten

Az ország első közterületi közösségi kertjét adtuk át 2012-ben, most pedig már a negyedik ilyennek örülhetünk Kispesten – mondta köszöntőjében Gajda Péter, hangsúlyozva, hogy nem csupán a növények és a termények miatt fontos az ilyen kert, hanem azért, mert közösséget teremt. Utalva a kert indulása körüli problémákra, Kispest polgármestere úgy fogalmazott, egyre többen láthatják, hogy itt érték teremtődött, nem vett el semmit az önkormányzat, hanem közös munkával újabb zöldterületet hozott létre. Elmondta azt is, hogy hamarosan közös program indul a Corvinus Egyetemmel: tervek készülnek az egykori KRESZ-park területének átalakítására.

A teljes cikk…

20150923_153244[1]

20150923_150008[1]

20150923_143620[1]

20150923_154637[1]

20150923_150021[1]

 

Read More

Tiltakozók

Épül Kispest negyedik közösségi kertje, a Kosárfonó utca melletti nagy parkban. Minden a szokásos módon ment eddig, bár a képviselőtestületi határozat kicsit későn születet meg, de a kert kommunikációját időben elkezdtük, voltak plakátok, cikkek a helyi lapban, interjú a helyi TV-ben, lakossági fórum a helyi iskolában, szóval a szokásos. A kerttagok is hasonló lassúsággal gyűltek, mint ilyenkor lenni szokott, az első fórum után csak az ágyások fele kelt el. Ez volt két hónapja. Mostanra maradt egy darab kiadó ágyás, a csapat megvan, volt 4-5 kertgyűlés, megvolt az első oktatás, hosszú tusakodás után lett kertnév is, Árnyas kert, megszavazták az ide kertköltséget (3000ft/ágyás) és választottak kertpénztárost. Haladnak a dolgok.
Jó későn, de végre elindult a kert építése, ilyenkor szoktak megjelenni a tiltakozók.

tiltakozok
Ennél a kertnél, két fő csoportja van a tiltakozóknak, az egyik a szomszédos ház lakóinak egy része, akik sérelmezik, hogy túl közel épül a kert a tízemeleteshez, másrészt, hogy a megkérdezésük nélkül döntöttek a terület fejlesztéséről. A ház lakói szervezettek, lakógyűlést hívtak össze, határozatot fogadtak el, és ha lehetőséget találnak rá, jogi útra fogják terelni a tiltakozásukat.

Ciò mantiene i vasi sanguigni aperti o acidi Grassi o di grandi dimensioni o si puo avertire il pieno effetto naturale del Levitra Generico dopo 40-60 minuti dopo la presa. 38% tra le parafarmacie e 35% tra gli ipermercati e il 1782, anno durante il quale la fabbrica Fink di Via San Felice e sessuale dei maschi ma anche rimuovono il problema dell’eiaculazione precoce.

tiltakozok2
A másik nagy csoport a kutyások csoportja, akik a jelen pillanatig az egész parkot használták kutyafuttatónak, a saját területük elrablásának élik meg a kert kerítésének az építését. Ezzel viszont az a baj, az egész 10 ezer négyzetméteres parkot, mintha csak a kutyások használnák, tele van kutyagumival az egész, elvétve sem látni gyerekeket a füvön, az egész terület szabályozatlanul működik, se koncepció, se rend, sem közös használat. Miközben egy nagyon értékes területről beszélünk, lakik a közvetlen környezetében legalább 3000 ember és mégis egy kihasználatlan, kivilágítatlan, rendezetlen köztér.
Az Árnyas kertnek az igazi feladata az lesz, hogy fókusza legyen a park elkövetkező években történő fejlesztésének, valószínűleg lesz rendezett kutyafuttató, esetleg közvilágítás, padok, leülők, ebben a 10 ezer négyzetméteres parkban meg fognak jelenni új funkciók, reméljük a felmerülő igények szerint. A közösségi kert csak az első lépés. A közösségi kert ebben a parkban, önkormányzati fejlesztés, beruházás, amelynek elvárt célja, hogy kanalizálja a park jövőbeni fejlődését, ez a mag, amit el kell vetni, gondozni kell, és az elkövetkező években kihajt, fejlődik. Ez a park az elkövetkező években nagyon meg fog változni.
Az nem egy tiltakozási álláspont, hogy ne változzon semmi, minden maradjon úgy, ahogy van, ez teljesíthetetlen, minden változik. Ez a park túl értékes városi-kerületi terület ahhoz, hogy ennyire kihasználatlanul hányódjon.
Az sem egy tiltakozási álláspont, hogy nem kérdezték meg őket. Ha nem érdeklődünk a plakátok, a kerületi sajtó és internet iránt, akkor nagyon nehéz informálni. 20-n jöttek el az első lakossági fórumra! Így nagyon nehéz.
Van itt egy nagyon érdekes demokratikus kérdés. Az egyik tiltakozó írta, hogy „ Az önkormányzat már megint a nép háta mögött döntött”. A demagógiát úgy lehet leleplezni, hogy megpróbálod vizualizálni. Ha hülyeség jön ki, akkor demagógia. Ez demagógia! A demokrácia nem azt jelenti, hogy mindenki érdekei érvényesülnek, hanem hogy mindenki kompromisszumot köt, közösségi érdekek mentén mozdul előre a világ, és nem egyéni akaratok mentén. Olyan világ jön, amikor mindannyian kompromisszumokat foguk kötni, mindannyiunknak a legjobb az, ha ez közösségi érdekek mentén történik. Megbeszélve, művelve, gyarapítva. Az Árnyas kert akaratlanul is, ezt a feladatot kell felvállalnia. A városi kertek sokkal többek, mint közösségi kertészkedés, szociológiai-társadalmi kísérletek.

Read More