A régi kalendáriumok szerint, csak most április elején kezdődik a vetési – ültetési szezon, ezzel szemben idén nem volt tél, minden eltolódott az időben, korábban kezdődik a vegetációs szezon. Nem vagyok biztos abban, hogy ez jó.

A szezonkezdés minden kertben izgalmas, reményteli esemény, a megújulás, az újrakezdés időszaka, mindenki tervez, ültet, kalkulál, szervez, valahol elmondhatatlanul érdekes a kertek ébredése. Jó az idő, süt a nap, mindenki örömmel ügyködik a kertekben, most mindenki nyitottabb mint télen volt, sok a mosoly.  A kertek már régen nem a növényekről szólnak, ez egy nagyon érdekes szoció-közösségi kísérlet, tükrei a magyar társadalomnak. Minden kert magában hordozza a társadalom és a lokális környezet összes jellemzőit, pozitívakat és negatívakat is egyaránt, ráadásul személyekből, emberekből van. Nincs jó vagy rossz kert, minden olyan amilyen.  Ezért szerethetők.

Az elmúlt években azt gondoltam, hogy a kertalapítás az izgalmas dolog. Hát nem! A kertek önműködővé válása, a fenntartható működés elérése a cél, működő közösségi modell megteremtése az igazi tartalom. New Yorkban láttam 30-40 éves közösségi kerteket, az egyesület kertjeinek is ez lenne a dolguk, működjenek sokáig, békében.

Azt veszem észre, hogy a második, de inkább a harmadik szezonra válik a közösség önjáróvá, derül ki a terhelhetősége, koherenciája, vagy annak hiánya, a képessége arra, hogy egy cirka 1000 négyzetméteres területét a kerületnek termőre fordítsák, művelik nem csak az ágyásokat de önmagukat és a közösségüket, és a szélesebb környezetüket  is. Nagyon sok öngyógyító mechanizmus működik egy jól működő közösségben.

Egyre jobb kertek nyílnak, látni, hogy egyre minőségibb kertek alakulnak, tervezettséggel és gondossággal helyezik le a kert és a közösségi alapokat. Talán a magyarországi közösségi kertmozgalom életciklust váltott, kialakultak a minőségi minimumok, a tervezettségre és a szervezettségre való törekvés.

Múlt szombaton egy kertmegnyitón vettem részt a XI. kerületben, rövid beszédet is mondtam:

„Isten kertje

Néhány éve még ismeretlen fogalom volt Magyarországon a közösségi kert, mára viszont tucatszám alakulnak kertek, én is nyitok néhányat, másokat távolról segítem, és vannak kertek, ahonnan két lábbal rúgtak ki.

A jó és kevésbé jó kertkísérletek között, Isten kertje valami különlegesség, a Paradicsom földi mása. Gyönyörű bolygót kaptunk, különösen így tavasszal, lehet ráérezni a természet önmegújuló képességére, a teremtés nagyszerűségére, ennek az egész tervezett és szervezett Univerzumnak a tökéletességére. A közösségi kertek ezt a tökéletességet másolják kicsiben.

A kerteket és a közösségeket művelni kell, ápolni és gondozni, és nem marad el az eredmény, terményben és örömben. Kívánok az Isten kertjének Áldást és Békességet, még sok-sok szezonra.”

Egyszer egy évig voltam főállású angyal, Vodafone Főállású Angyal. Az volt az angyal feladatom, hogy közösségi kerteket alapítsak Budapesten. Érdekes, hogy az angyal évben, egy kertet sem sikerült elindítani. Ennek már 4 éve. Most viszont tényleg sok kert alakul, és szerencsére sok jó, minőségi kert is.

Az Isten kertje különleges. A Tiszteletes Urat, Pocsaji Miklóst, már akkor ismertem, amikor Mikinek és Gabinak hívtuk egymást, 1983-ban a Kisképzőben. 31 éve. Mondjuk négyszemközt, ma is Mikinek és Gabinak hívjuk egymást. Emlékszünk egymásra, amikor még önmagunk voltunk, felelőtlen- őszinte  kamaszok,  azok voltak a legjobb éveink.

Azóta vagy kétszer volt olyan mélypont, amikor már nem maradt más, csak a remény a hitben. Istenem add… Miki tanított meg kérni. Van amikor kikerül az irányítás a kezedből.  Mindkét alkalommal átvitt ezeken, ő volt a „the last line of the defence”.

Sok minden mellett ezért kívánok Örömöt és Békességet az Isten kertjének és minden alakuló közösségi kertnek.

20140328albertfalvareformatusegyhazkozossegkertavato-szabolcsa-szl_0120140328albertfalvareformatusegyhazkozossegkertavato-szabolcsa-szl_2520140328albertfalvareformatusegyhazkozossegkertavato-szabolcsa-szl_30