Tervek az Óbudai Kulturális Központ kertjére
Corvinus Egyetem, Tájépítész hallgatók Koncepciótervezési kurzushét.
2015. május 11-15.
Nagyon érdekes volt a feladat, adott a negyven éves kultúrház, egy körülbelül 5000 négyzetméteres kerttel. Az egész kert egyfajta elhagyatottságot, gazdátlanságot, funkciótlanságot mutat.
Az épület eredetileg uszodának indult, megvan még az elhúzható tető, majd az építés közben változtattak a terveken, és Úttörő ház lett belőle, és színházterem. A medence térből lett a színházterem. A rendszerváltás után alakították át Kulturális Központtá, nem lett úttörőmozgalom. A kertet annak idején megcsinálták, kosárpályával, füves részekkel, valamint az elmúlt évtizedben történt néhány fejlesztés, például EU konform játszótér épült és fitneszpark is.
A mostanra kialakult kertstruktúra, a kert kapcsolattalansága az épülettel, ugyanakkor az elrendeltetett közösségi jelleg, mind befejezetlenséget mutat, félkész állapot, van rajta mit javítani. Erről szólt a tervezői kurzushét. A hallgatók feladata az volt, hogy gondolják újra a kertet, adjanak neki új, közösségi funkciókat. Ötleteket, koncepciókat kértünk tőlük.
További gond, hogy az épület nem tudja kiszolgálni a kert infrastrukturális igényeit, nincs önálló WC, mosdóhelyiség, pelenkázó, stb. Érdekes módon közvetlen kertlejárat sincs az épületből. Ugyanakkor nagyon értékes területről beszélünk, a San Marco utca és vonzáskörzete, értékes része Óbudának, érdemes lenne fejleszteni. Ráadásul egy közösségi fejlesztést kellene végiggondolni, egy igazán rendezett kert-park lehetne, ebben a sűrűn beépített, sűrűn lakott környezetben. Ahogy az egyesület kertjei lokális – informális központtokká válnak a környezetükben, a kerületükben, ez fokozottan igaz kell legyen a közösségi ház kertjével kapcsolatban.
Kilenc hallgató, tanárok segítségével, koncepcióterveket készítettek a kert hasznosítására. Ők másod éves hallgatók, sok minden van még előttük, nem mesterképzősök, mint az elmúlt években, a hallgató tervezők. Ugyanakkor a terveik frissességében ez talán csak használt.
Az nyilvánvaló , hogy félmegoldások kevesek lennének ennek a kertnek. Itt-ott javítgatni nagyjából kidobott pénz. Egyben érdemes kezelni a kérdést, az elkövetkező évtizedre adni egy új fazont, új létezést a kertnek. Túl nagy luxus ennyire nagy területet, ennyire parlagon hagyni.
Nem minden terv fért fel az oldalra, vannak még további koncepciók, amiket nem sikerült feltenni.
A tervek egyébként megtekinthetők az Óbudai Kulturális Központ aulájában, gondolom még a jövő hétig.
Cím: 1032 Budapest, San Marco utca 81.