Asszonyközpontú mintafalu a világ végén

„Ó, a hímzésnél sokkal jobb itt a kertben dolgozni, annál meg aztán főleg jobb, mint otthon ülni ölbe tett kézzel″ – mondja lelkesen Kati, a helyieknek csak Pácsa, a közösségi kert „kedvfőnöke″. A körülbelül egyhektáros földön, „mindent ültettek, aminek egy kertben lennie kell″, dicsekszik lelkesen Rózsika, akit a többiek csak kertmérnöknek hívnak. Rózsika vezeti a munkálatokat a földön, amelyet idén vetettek be először, borsóval, babbal, kukoricával, cirokkal és krumplival. Azért kapta meg ezt a fontos – fizetett – pozíciót, mert otthon is nagyon szép konyhakertet ápolt, és az üvegházában nevelt palántákból a többi falubelinek is adott. A közösségi-kert program előtt alig páran művelték meg a kertjüket, de most már sok háznál találni konyhakertet.

Tovább a cikkre

elelmiszerlavina