Category: slideshow

Aranykatica kert – Bútorépítő nap

Nagyon siet a kert, mindent egyszerre akarnak, néha azt érzem túl gyors a tempó, útközben lemarad az organikus fejlődés, néha megvalósulnak olyan ötletek, amelyek mögött nincs meg a közösségi döntés. Nem lassítani akarom a kertközösség aktivitását, inkább mederbe terelni, megadni mindennek az idejét.  A tavalyi év kísérletezéséhez képest, most minden sokkal egyszerűbb, minden sokkal gyorsabb, néha túl gyors is.

Szóval szombaton raklapbútorokat építettünk.

A Google képkeresőbe, ha beütjük a „pallet garden furniture” kifejezést, sok érdekes ötletet ad. Ehhez képest az Aranykatica kertben teljesen új design született. A meglévő minták helyett egy teljesen új típusú padot sikerült kifejleszteni, ráadásul megvalósult a közösségi tervezés, hat pasi egymás szavába vágva magyarázott, tervezett, ötletelt, és lám egészen jól kinéző padokat sikerült összehozni.  Az benne az érdekes, hogy a lehető legoptimálisabb anyag- és szerkezet felhasználás valósult meg, a nap végére négy pad készült el, ami nem rossz eredmény. Egy raklapból kijött egy egész pad, a raklap szerkezet legkisebb megbontásával, anyagtakarékosan, ráadásul gyorsan lehet elkészíteni és elég stabil kerti bútorok születtek így.

Még persze nem teljes a kerti bútorkészlet, kellenek még padok, asztal, és az is valószínű, hogy kell majd egy homokozó a gyerekeknek. Az Aranykatica kertben nagyon sok a kisgyerek. Az észrevehető, hogy számukra, hosszú távon, nem túl érdekes a kert, nekik szükségük van mozgásra, ásásra, aktivitásra. Ezért kell építenünk nekik egy homokozót.

Közben megeredtek a növények, kifejezetten egészséges, jól karbantartott ágyásokat látni, az egész kertnek van egyfajta gondozott képe, én már látom, hogy júliusra milyen szép és virágzó lesz az egész kert.

Tovább az Aranykatica kert Facebook oldalára

pallet garden furniture

 

Read More

Jöttek, láttak, kapáltak…

Számos óvodai, iskolai és más csoportokat láttunk már vendégül. Példának okáért itt vannak mindjárt azok a gyerekek, akik lelkesen bele is vágtak, és „gazdálkodnak” az egyik ágyásunkban, méghozzá nem is akárhogyan! A legnagyobb hozzáértéssel figyelik az ott termőket, gazolnak és locsolnak, és nem utolsósorban meghallgatnak minden jó szót, hátha még tanulni is lehet később belőle, no meg hasznosítani is.

Download (PDF, 1.4MB)

gyerekek a kertben

Read More

Kertek találkozója

Szombat délután az Első Kis-Pesti Kert vendégül látta a Városi Kertek Egyesület új közösségi kertjeinek tagjait, tapasztalatcserére, beszélgetésre.  Többen is eljöttek az Aranykatica kertből, a Békási Kertből és az IKEA kertből is. Szerencsére az idő kedvezett a találkozónak, elállt az eső, a nap is kisütött, a kert is a legjobb arcát mutatta, kellemes délután volt a kispesti kertben.

kertek találkozója

Read More

Ültető nap az Aranykatica kertben

Elkészült Kispest második közösségi kertje, az Aranykatica kert. Ma reggel 9 órakor találkoztunk, és elkezdődhetett az ültetés, a kert közös területeinek a rendbetétele, beültetése. A kivitelezés gyönyörűre sikerült, nagyon szép kert lett. Itt nagyobbak az ágyások, mint az Első Kis-Pesti Kertben, 7 négyzetméteres ágyásokat kaptunk tényleg nagyok, sok minden fog teremni, nagy mennyiségben.

Eddig öt közösségi találkozónk volt, megbeszélések a leendő kertről, oktatási program, és most végre valósággá vált a kert, elkezdődhetett a kertészkedés. Barbara nagyon sok palántát hozott, előnevelt paradicsom, fűszernövények, virágok (sok),és persze magokról is ültettünk. Külön szép lesz a kerítések mentén ültetett virágsorok, kukorica és napraforgósorok. Másrészt van egy nagyon közösségi ültető terület, ott tököt ültettünk.

Tegnap éjjel vihar söpört végig a városon, kicsit féltem, hogy sár lesz és eső a mai ültető napon, ehhez képest gyönyörű napunk volt, kifejezetten kellemes nap volt, pont kertészkedésre való idő volt.

Jó a csapat, sok a kisgyerek a kertben, mindenki kifejezetten lelkes volt, délután 2 órára végeztünk. Sokat haladtunk a kerttel, mostantól a kertgyűléseket a kertben tartjuk, elindult tehát az Aranykatica kert.

aranykatica kert ültetőnap

Read More

Átadták az idei Zöld Kispestért díjakat

Azt is elmondta a polgármester, hogy Kispest első volt a közösségi kertek kialakításban is: itt alakították kis az Első Kis-Pesti Közösségi kertet, és hamarosan elkészül a másodikat is.

Tovább a cikkre….

 

forrásház kert

Read More

Balkon Aranya

Nagyon tetszenek, kifejezetten szakmai és jól felépített, végiggondolt kezdeményezés. Mindenkinek ajánlom őket.

Külön érték az, hogy egyetemi környezetben hozták létre. Szakmai alapok…

A Budapesti Corvinus Egyetem, Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégiuma egy pályázatot hívott életre, amely a Balkon Aranya nevet viseli. Ez egy városi szemléletváltást elősegítő zöldítő megmozdulás. A pályázat lényege hogy a budapesti lakók lefényképezik balkonjaikat, ablakpárkányaikat, gangjukat a növényesítés előtt és után. Ezeket a fotókat beküldik nekünk a balkonaranya2013@gmail.com e-mail címre, mi pedig feltesszük a pályázat hivatalos facebook oldalára, ahol közönség szavazatot is szervezünk. A fotók beérkezési határideje szeptember elején van, a beérkezett zöldített homlokzatok fotói alapján egy szakmai zsűri kiválasztja a díjazottakat. A nyereményeket szponzorok felajánlásiból osztjuk ki.

 

 

 

https://www.facebook.com/balkonaranya

 

 

balkon-aranya-cimlap

 

Read More

Célegyenesben a második közösségi kert

Folyik már a munka a Forrásház és a teniszpálya közötti több mint 1000 négyzetméteres területen: a vízkiállások elkészültek, a kerítés építése hamarosan befejeződik, és már az ágyások is készülnek a Közpark telephelyén. A tervek szerint májusban Kispest második közösségi kertjében is megkezdődhet a közösség építése és a kertészeti munka.

Tovább a Kispest.hu cikkre

kispest_logo

Read More

Kispest Közösségi Kert fejlesztés

Beszélgetés a 2. közösségi kert kapcsán a mozgalomról Rosta Gáborral és Vizváriné Szabó Hajnalkával.

A televízió felvétel itt tekinthető meg.

napraforgo

Read More