Vandálok az Aranykatica Kertben

Szomorúak vagyunk…. Mert azt hittük lehet másképp, és most csalódtunk, fáj. Ott a kérdés bennünk, miért?

De továbbra is hisszük, hogy lehet MÁSKÉPP! Megvalósítható: egy szép kert, ahol a béke, az odafigyelés és egy kispesti közösség létrehozása a cél.

2013 június 22-én éjjel valakik úgy döntöttek, hogy tönkreteszik a kerítésünket és megrongálják kertünket. Szétszedték a gondosan épített tűzrakónkat és összetiporták egy ember parcelláját. Egy Emberét, akit Anninak hívnak. Kedves középkorú hölgy, aki mindenkihez szeretettel, odafigyeléssel fordul. Így tette ezt a saját kiskertjével is, az ő kertje VOLT az egyik legszebb, mert szemével, kezével növesztette növényeit. Ő volt az első büszke karalábé tulajdonos közöttünk. És mikor reggel kiment a kertbe ezt találta:

Ezen a helyen csodálatos paradicsomok nőttek, melyeket valaki letört, letaposott. Sajnáljuk, hogy ez megtörténhetett. De ezúton jelezzük, hogy ma kint voltunk a kertben, és folytatjuk tovább, mert példát szeretnénk mutatni, hogy lehet másképp, nem harccal, erőszakkal, a másikat lenyomva, hanem szeretettel, odafigyeléssel, közösségben. Építettünk a gyerekeinknek homokozót, kapáltunk, gyomláltunk, szépítettük kertjeinket, és rendbe hoztuk a károkat. Mert mi még mindig hiszünk egy szebb, rendezettebb Kispestben.

Nem zárkóztunk el senkitől és ezután sem fogunk! Mindenkit várunk szeretettel a kertünkbe, ahová be lehet térni közénk. Lehet kérdezni, megnézni, barátkozni velünk. Rajtunk nem múlik…

szétdúlt ágyásmegrongált kerítésszétdobált tűzrakó

 

 

Kérünk minden kedves környéken élőt érezze egy kicsit a sajátjának a kertet, és védje. Óvó szeme legyen rajta, hogy ez többet ne fordulhasson elő, hiszen ez a tett méltatlan hozzánk kerületi lakosokhoz. Bízunk bennetek, figyeljetek, segítsetek!