Érdekes élmény a megvalósulás folyamata, legyen az kert, közösség, kertépítés, mindenképpen valami megfogható, valami anyagszerű élmény. Egy kertet megszervezni, az idő jelentős részében virtualitás és adminisztrációs bonyodalom, beszélni, győzködni, szerződni, költségvetést készíteni, sok-sok vergődés, de egyszer csak eljön a pillanat, amikor begyorsul minden, elkezd alakot ölteni a kert. Ez elmondhatatlanul jó érzés. Igazi alkotási folyamat.

Valami ilyesmit élek most meg Békásmegyeren, volt itt árvíz, volt itt hőhullám, volt itt számos lassító akadály, de mindezeken túl vagyunk, épül a kert, minden nap más képe van a területnek. A békási Kert az egyik legjobban tervezett, leg-tudatosabban végigvitt kertépítés eddig, most így félkészen is látom benne a végleges állapotot, látom, hogy igazi díszkert lesz a közösségi funkciók mellett.

A városi kertek nem sufnituning, jópofa káosz, ezzel szemben tervezettség, szervezettség, tudatosság és legfőképp jó szándék, a rend és a béke iránti vágy megtestesülései. Éppen ezért volt bántó a szombati vandalizmus az Aranykatica kertben, az értelmetlen pusztítás mindig ijesztő. Nincs benne logika, nincs benne jó, nincs benne semmi, csak a nihil és káosz. Ehhez képest nagyon szépen túllépett rajta közösség, sőt egységesebbek lettek, megéltek egy megrázkódtatást, megkeményítették a szívüket és folytatják, jobban mint eddig, eltökéltebben. Tanulság az, hogy nem kell félni az esetleges rossz élményektől, ezek csak erősítenek, ezek csak a mi épülésünket szolgálják, meg tudjuk mutatni a mi erőnket is, nem a pusztításban, hanem építésben, válság leküzdésben.

A kertmozgalommal az a bajom, hogy „édes”, „cuki”, bulvár az egész, holott pont a szomszédsági közösségi jellege miatt érdekes és pontos leképezései a mai magyar társadalomnak. Benne van minden gondunk, problémánk, kényszereink, vágyaink, örömeink és legfőképp az igényünk a normalitásra, a békére, a természetes gyarapodás élményre. Néha megakasztják a fejlődést, néha történnek váratlan rossz élmények, de ezek semmik, átléphető, megoldható problémák, ráadásul elmúlnak, ahogy elmúlik minden. Viszont a kertek megmaradnak, működnek, mert mi művelni akarjuk.

Nehéz örömforrásnak tekinteni a vandalizmust, de abban bizonyos vagyok, hogy mi nyertünk többet, a kertközösség lett általa erősebb, mi fordítottuk ezt át közösségi élménnyé, küzdöttük le a problémát, érdekes módon minket épített, nem azt, aki rombolt.