Tragikusan csökkennek a növényi fajták. Az elmúlt száz évben 75 százalékuk elveszett. A megmaradt 25 százalék jó része is veszélyeztetett. Senki sem tudja, hogy hány régi, a környezetéhez jól alkalmazkodott növényfajta tűnik el napjainkban is, és hányat őriznek még talán a régi gyümölcsösök, temetők, a régi fajtákat megbecsülő, ahhoz ragaszkodó kistermelők. Legfeljebb azt tudjuk, hány fajta van még a génbankokban. Azt pedig végképp nem, hogy mi van a sok ember számára közömbös, vadon élő növényekkel. Az EU is a növényi szaporítóanyagok egységes szabályozásáról beszél, ami szerintük a fogyasztók érdekét szolgálja. De félő, hogy mindez majd a nagy multinacionális cégeknek kedvez. Ellenőrzésük alá vonhatják az emberiség élelmiszer-ellátását, amelyet az tart majd kézben, aki a magok feletti uralmat megszerzi. Mert aki etet, az diktál. Ahogy tapasztalom, Tápiószele fontos harcálláspont lehet ebben a küzdelemben.

Tovább a cikkre…