A Zöld Pók régebben forgatott egy nagyon jó filmet a városi kertekről, az “Egy lakótelepi kert születése” címen, az Első Kis Pesti kertben, Kispesten.
Most egy másik nagyon fontos és gondolatébresztő filmmel jöttek elő. Az „Ők kiszálltak a mókuskerékből” című filmjük egészen különleges kísérletet mutat be, a közösségi kert és a dobozkertészet keverékét, egyfajta termelő-közösségi szövetkezetet, amely ellátja önmagát, illetve másokat is fizetségért, ezért garantálják a lehető legjobban nevelt növényeket és termést. Bio. Másrészt, joghézagok mentén fejlődik az ország, találtak egy olyan piaci, gazdasági, mezőgazdasági rést, egyfajta alternatív létformát, amely működőképesnek tűnik, a lehető legjobban, legtisztességesebben szabályozott. A bizalomra építenek. Az érdekes, hogy ők sem tudják kikapcsolni a pénzforgalmat az életükből, de legalább megpróbálják megszelídíteni azt. Terményben, munkában gondolkodnak és mérnek, ez benne az érdekes.
A film német és magyar példákat mutat be, jó, okos, végiggondolt figurák szerepelnek, tudják mit beszélnek, és főleg mit csinálnak. Van egyfajta hitelessége az egésznek.
Sok hasonló kezdeményezés kellene itthon is. A helyi-, közösségi önellátás, saját iskola-, nyugdíjas-, közösségi étkeztetésre való termelés, nem elvetendő alternatívája foglalkoztatottságnak, a helyi értékteremtésnek. Többféle értékteremtés ez, hiszen az érték amit megtermelnek, burgonyában, babban, répában, paradicsomban, és sorolhatnánk, ezek mind dupla hasznok. Egyrészt saját magukat foglalkoztatják-látják el, másrészt a helyi termeléssel pénzt takarítanak meg, hiszen megszűnik a pénzkiáramlás. Vagy legalábbis csökken.