Tápanyag utánpótlás az emelt ágyásokban

A városi közösségi kertekben szokás az emelt ágyás alkalmazása, részben a városi földek valószínüleg szennyezettek, illetve az doboz ágyásban jobban kézben tartható a termőföld minősége és persze könnyebb művelni is. Viszont éppen ezért az ágyásban a föld tápanyagtartalma egy-két szezon után kimerül, mindenképpen pótolni kell. Az is látszik, hogy nem csak a növényeket kell gondozni, hanem a talajt is, amiben nőnek.

A Zápor kertben újraindítottuk a Mirek Barbara féle oktatási kurzust, 4+1 alkalom, az utolsó oktatási nap az ültetőnap lesz, május elején. Csütörtökön volt ez első óra, tápanyag utánpótlás a közösségi kertben címmel.

Mirek Barbara megengedte, hogy az előadását is feltöltsem ide, talán a többi kertnek is hasznos lehet.

Tápanyagutánpótlás

Tápanyagok ősszel

A Zápor kertben közösen fogunk rendelni marhatrágyát és Zeolitot és Alignitet,és  mindenki szépen bedolgozza az ágyásába. Áruházból fogjuk rendelni szállítással, így a legegyszerűbb és valószínűleg a legolcsóbb is.

Tegnap kimentem felásni az ágyásomat, pusztán csak érdekelt, hogy milyen a minősége. Egy-két helyen picit agyagosodott, viszont sok gilisztával találkoztam, az jó volt. Valószínűleg néhány lapát homokot is bele fogok dolgozni a termőrétegbe, amikor megjön a trágya. Most jön néhány nap eső, de március közepétől talán már ki lehet menni a kertbe művelni az ágyást, meg rendbe rakni a közös részeket is.

Az ásóvilla a kertész legjobb barátja.