Négy napja tettem ki a honlapra a “Kérdőív – Városi kertek a járvány és a gazdasági válság idején.” bejegyzést. Az elmúlt 4 napban 55 kitöltés érkezett, köszönöm azoknak, akik szántak rá időt. A kérdőív teljesen anonim, menet közben leszedtem róla az e-mail cím kitöltő mezőt, így csak következtetni lehet, hogy kik voltak a kutatás résztvevői.

Nézzük az eredményeket sorrendben. Némelyik grafikonhoz hozzáírom, ha gondolok valamit az eredményekről , a többit hagyom szabadon értelmezni.

 

45 nő, 10 férfi töltötte ki a kérdőívet.

 

Döntően a 30-60 év közöttiek elfoglaltsága a kertészkedés, az 55-ből 39 fő ez a korosztály. 

 

A lakóhely megoszlás grafikon hozza a honlap és a Városi Kertek Egyesület szellemiségét, a kitöltők közül 49 fő városlakó.

 

 

Az érdekes, hogy a kitöltők közül 39 fő (70%) dolgozó, aktív. Általában a közösségi kertekben nagyobb a nyugdíjasok aránya. Az is kemény, hogy ennyire kicsi mintában is 4 fő (7%) munkanélküli megjelent.

 

A kitöltők fele, 27 fő hobbikertész, viszont 8 fő kertészeti szakember.

 

Utólag ennek a kérdésnek nem volt túl sok értelme, a kertészkedés folyamatos tanulás, szezonról szezonra új dolgok történnek, illetve a kertész maga is javít a módszerein, talál új ötleteket.

 

A 43 fő (80%) családdal, vagy közösségben műveli a kertet.

 

51 fő – 4 fő

 

Ez érdekes, 23 fő közösségi kerttag, 22 fő kertes házi kertész, és van 4 fő balkonkertész is. Fontosak a balkonkertészek is, a legkisebb is számít.

 

1 fő művel 1 nm-nél kisebb balkonkertet, viszont 9 fő (16%) művel 200nm-nél nagyobb termőterületet. A kitöltők közel fele (27 fő) 1-10 nm-s ágyást művel, ez körülbelül a közösségi kertek ágyásmérete. A 10-200 nm-es (18 fő – 30%) tartomány lehet kertes házak termőterületei.

 

Ez tanulságos. Ma már Magyarországon nagyjából lehetetlen öntözés nélkül kertészkedni. 4 fő (7%), akik csak az esőre bízzák a szerencséjüket, a döntő többség viszont kútról, csapról öntöz, vagy esővizet gyűjt. Sajnos ez már nem megy másképp.

 

A kertek döntően termőágyásokkal, gyümölcsfákkal és fűszerkerttel vannak felszerelve, viszont külön tetszik a 4 fő akik csirkét is tartanak. Ez már emelt szint.

 

A győztes sorrend: paradicsom, fűszernövények, hagyma, paprika, cukkini, répa, saláták, eper, uborka, retek, tök, káposzta, burgonya és spenót.

 

A közelgő válságnak tudható be hogy 25 fő, közel a fele a válaszadóknak növelni fogja idén a termőterületét. A “nem növelők” között, szerintem sokan lehetnek a közösségi kerttagok, akik fizikailag nem tudják növelni a termőterületüket.

 

Igazából 1 fő van, akit akadályoz a karantén a kertje művelésében, mindenki más megoldja, hogy gondozza a kertjét. Természetesen a kertes házak lakói, 25 fő vannak a legjobb helyzetben.

 

1 fő nyer a válságon, 4 főt nem érint, az összes többi 50 főt érinteni fogja. 18 főt kicsit megérint a válság, a többiek komolyabb veszteségekkel számolnak. Szomorú, hogy 2 fő már elvesztette az állását, 53 válaszadó közül.

 

1 fő meggazdagszik, 27-27 főnek, vagy nem változik, vagy romlik az anyagi helyzete

 

Drágulni fognak az élelmiszerek!

 

Drágulni fognak a zöldségek, gyümölcsök!

 

Ez nagyon érdekes. A mintából 3 fő tudja megtermelni a fogyasztásának a 100 %-t.  A többség, 37 fő a fogyasztása 25%-át. A közösségi kertek 1-10 nm-es ágyásain, és a közös művelésű részeken kb ez a 25 %, ami megtermelhető. A fennmaradó 15 fő, valószínüleg  kertes házban, nagyobb ágyást tud művelni.

 

Úgy tűnik a közösségi kertekből is jut annyi, hogy maradjon télre.

 

Ez érdekes. A kitöltők kb fele közösségi kerttag, ahol a saját tapasztalatom szerint eddig, minimális volt a terménylopás, szerintük nem lesz továbbra se ilyen eset. És van egy 23 fő aki szerint viszont lesz. Remélem nem lesz továbbra sem terménylopás.

 

Itt az a 4 fő érdekes, akik szerint nem dolga az önkormányzatnak, vagy az államnak elősegíteni az önellátást.

 

43 fő válaszolt! Jobbnál jobb ötletek és javaslatok érkeztek. Nem akarok köztük válogatni, mind jópofa és megszívlelendő. Érdekes olvasmány lehetne egy polgármesternek, képviselőnek, kerületi főkertésznek és úgy általában a döntéshozóknak.

 

Földet adjanak az önkormányzatok használatra. Az állam finanszírozza meg a válságkertek építését, üzemelését. A kertészeti vállalatok kapjanak megrendelést a palántanevelésre. Sok új közösségi – válság kertet kell alapítani.
Magot, palántát, földet, trágyát olcsóbban eladni. Víz számlát csökkenteni.
 
Terület biztosítása (város), adókönnyítés (őstermelő),
 
Palánták osztása kedvezményesen, kertészeti ismeretek terjesztése
 
Önkormányzati területeket alakítsanak át mezőgazdasági termelésre alkalmas területté, közmunka program keretén belül termelje meg az önkormányzat a rászorulóknak a zöldségeket, gyümölcsöket, vagy a földek bérbeadása kedvező áron vagy ingyen, vetőmag és palánta adományozás, tanácsadás a leendő termesztőknek, iskolakertek felélesztése, otthoni balkonprojektek támogatása, stb.
 
mag és palánta börzével vagy ingyenes palántákkal (muskátli helyett például paradicsom és paprikapalántákat, balkonládában is nevelhető növényeket ajánlani a helyi lakosoknak / /szaktanácsadással / megműveletlen területeken lehetőséget biztosíthatna újabb közösségi kertek létesítéséhez, akár önszerveződő közösségeknek /közterületen nemcsak díszfát, hanem haszonnövényeket, elsősorban termő gyümölcsfákat és cserjéket telepíteni – akár játszóterek környékén is /a közterületen lévő kutak közül néhányat újra üzembe helyezni / óvodák és iskolák számára területet biztosítani, ahol veteményezhetnek és kertészeti alapismereteket szerezhetnek a gyerekek
 
Telkek biztosítása!
 
olcsó palántákkal, közösségi kertekkel, ott szakértői segítséggel, szervezett locsolással
komposzt kerettel, magaságyás kerettel, ismeretterjesztéssel, érzékenyitéssel
több területet biztosítani, oktató programokat szervezni a hobbikertészeknek
 
Önkormányzati területek használatba adása akár egyéni akár közösségi kertészkedésre, szaktanácsadás biztosítása, eszközbiztosítás
Közösségi kertészkedés elterjesztése, egyre több lehetőséget teremteni a lakóknak, hogy kis területen is elkezdhessenek termelni.
 
közösségi kertek építésével, terményosztásal a rászorulókkal, vetőmagokosztása
 
Telkek kimérése, parkok-panelek előtti területek hasznosítására ösztönzés, mezőőri feladatok (régen kerülők) visszaállítása, közösségi piacok támogatása
Nagyon szeretnék csere-bere piacot, ha valakinek sok lett valamilyen terménye, palántája azt elcserélhesse a környéken.
Vetömagok, palánták, szaktanácsadás, oktatás
Komposztáló, aprítékoló biztosítása jó volna
További közösségi kertek nyitása, eszköz pályázatok, szakmai előadások, ösztönző kampányok a házikert művelésére
Területet biztosít közösségi kerthez annak, aki lakótelepen lakik.
 
Esetleg vetőmaggal, növényvédő szerekkel, bár annyi feladatuk van, hogy ez valószínűleg nem fér bele.
A rászorulóknak ingyenes szaporítóanyag és földterület, a kiskertek fokozott őrzése védelme.
Minden hasznosítható földterületek átadásával az erre hajlandó közösségeknek, mint pl. Angliában. Lehetne az iskolásokat!!!!!!!!!!, óvodákat is bevonni!
 
Nem tudom.
 
pályázat útján támogatás…? ha lehet ilyet kihasználatlan területeket kiadni városi kertek létrehozására, (a Kispesti kertben ismerősöm tuti kerttag volt, most nem tudom ott van-e még) Veszprémben is eltudom képzelni ugyanezt a rendszert, tuti van olyan hely, ahol lehetne csinálni
 
A karantén ideje alatt is megszervezhető lenne a háztáji termelők terményeinek biztonságos eljuttatását a vevőkhöz, mert most bezártak a helyi piacok, legalábbis a mi városunkban. Közösségi kertek karbantartása, fejlesztése, számuk növelése is segítség lenne. Vetőmag ellátás megszervezése, komposztálás segítése.
 
Megfelelő termőterülettel vagy kis parcellával. Pénzügyi támogatással. Közösségi kertek alapításával. Megfelelő géppark, eszköz használatával, kölcsönzéssel. Megfelelő növényvédelmi bio szerekkel. Hazai tájfajta vetőmagokkal. Talajjavító eszközökkel. Gazdálkodási szabályozással – mely területi,vagy országos hatással bír.
Csapadékvíz gyűjtés / ciszterna, technológiai, üzemeltetési, működtetési pályázat kiírásával / A helyi újságban, rádióban, TV-ben, internetes fórumokon népszerűsíteni. Komposztálás, madáritató fenntartás, méhlegelő, lepkekert, békapetéző-tó életrehívása, madárodú fenntartás… rekreáció, lelki egészség …
Ismeretterjesztes, tegla ki fuszernoveny be programok, magok osztasa. Kis lepteku, megvalosithato es figyelemfelkelto programok elinditasa.
 
Ne engedje a csíraképtelen magok forgalomba hozatalát, segítse a hazai magtermelőket, ne akadékoskodjon az állattartás, locsolóvíz használatát illetően! Ne azoknak a feljelentőknek fogja a pártját akiknek nem tetszik hogy a szomszédja kertészkedik (sajnos ilyesmiket is olvasni).
 
Akinek nincs segítsége annak segíteni felasni a területet vagy levagni rajta a füvet. Segíteni a kertek bekeritese egy részében hiszen egyre jelentősebb a vadkar a kis kertekben. Vagy a vadasztarsosaggal megeggyzennenek az önkormányzatok h valami kompenzalast adnak a vadkaroauktaknak.
 
Komposztláda, esőgyűjtő, biztosítása, esetleg kérésre mástól begyűjtött ágdarálék biztosítása, kész komposzt, trágya kedvezményesen.
 
-Több közössségi kert kellene és közös komposztálók a panelek elé is. -Kell egy vezető ember aki segít, tanít, szabályokat ajánl(főleg panelek esetén, ahol közösség van). -Gyűlések ahol beszélgetni lehet és tapasztalatot osztani -Médiában hirdetni és ösztönözni az embereket a háztáji termelésre, ennek manapság nagy hatása tud lenni -Helyet biztosítani zöldség palánta, növény vagy mag csereberére
 
Adhatna ki segítő anyagokat a balkonkertészkedéshez. Itt a III. kerületben szoktak osztani virágpalántát, most oszthatnának zöldségpalántákat is akár. Szervezhetne palánta- és kerti eszköz vásárt nagyobb parkolókban (azok most úgy sincsenek kihasználva, viszont könnyű lenne egymástól nagyobb távolságra tenni az árusokat.) Kiírhatna pályázatot: ahogy szoktak kiírni “legvirágosabb” erkélyre, most lehetne a téma pl. “nekünk terem” -kertben, erkélyen, ablakpárkányon. Alapíthatnának több közösségi kertet. Ha a kertészkedők betartják a szabályokat (2 m+maszk+kesztyű), nem fertőzik meg egymást.
 
oktatás, példamutatás, induláshoz vissza nem térítendő támogatás, adókedvezmény,
Kedvezményekkel pl. Eszkozvasarlashoz, mag beszerzéséhez.
Vetőmag, tanácsadás
 
Tetőkertek az panelok, társasházak tetején, több közösségi kert, több zöld terület a városban, a közösségi kértek könnyebb elérhetősége(helyszín, palyazhatosag, meghirdetes)
 
Szemléletváltással, vetőmag vásárlással, termény csere-bere, lekvárok, szörpök, feldolgozott termékek helyi “elosztása”, piaci lehetőségek teremtése, marketing a helyi áru és termelő(k) támogatására.
helyi szakértők bevonásával, kis közösségek kialakítását segítve, támogatva
 
Zöld kapcsolat egyesûlet támogatàsa,(pl.miskolc)termôfõld kialakitasa,..odaadàsa mûvelèsre..palàntàk,magok juttatàsa, kihasználatlan parkok..bekerítèse..beûltetèse…ès odaadása a jelentkezóknek…oktatas…stb.
A városokban több közösségi kert létesítésével (ettől hátha az eddig nem kertészkedő, kertes házban lakók is kedvet kapnak). Hogy a hagyományos vidéki életformát hogyan lehetne ismét vonzóvá tenni, nem tudom.
Ilyen kiskertekkel mindenképpen.
 
1.mezőőr biztosítása, rendszeres ellenőrzéssel!!! 2.több a szabadon engedett háziállat a kertekben, a mezőőr itt is segítő lehetne 3.légszennyezők és növényvédőszer használók rendszeres ellenőrzése a kertekben hogy egészséges terményeket tudjunk termeszteni