Category: Első Kis-Pesti Kert

I LOVE KISPEST – Community Gardens

Az önkormányzat kezdeményezésére készült ez a film, egyfajta imagefilm. Nagyon jól sikerült, összhang van a kép és a szövegek között, egyébként meg a kert tényleg ilyen.  Nem kellett nagyon varázsolni, sikerült, önmagáért jó, nem kell belemagyarázni semmit többet, mint ami benne van. Az épp elég, és nem bánt senkit.

Itt tudod megnézni a filmet.

20150830_105523[1]

Read More

Ünnepeltek a közösségi kertekben

Rosta Gábor a kispesti közösségi kertek kialakításának szakmai hátterét biztosító és a közösségépítést segítő Városi Kertek Közhasznú Egyesület elnöke lapunknak hangsúlyozta, hogy ugyan egyre több kert alakul a fővárosban, nem szabad elfelejteni, hogy az első közösségi kert önkormányzati támogatással Kispesten létesült, és már a negyedik kerületi kertben (a Kosárfonó utca–Eötvös utca–Vak Bottyán utca által határolt területen, az egykori KRESZ-park egy kis részén) is túl vannak az ültetésen. Hozzátette, a kertekben nagyon jók a terméseredmények, mindegyik javította az emberek életminőségét, és – ami a legfontosabb – közösséget alakított ki.

Kispest.hu

20150830_105744[1]

 

Read More

Nemzetközi Konyhakerti Világnap 2015.

World Kitchen Garden Day 2015.

2015. augusztus 30. Vasárnap

A Nemzetközi Konyhakerti Napot 2004 óta rendezik meg a világ számos országában, augusztus negyedik vasárnapján. A z Egyesült Államokból kiinduló mozgalom kezdetekor az volt a cél, hogy az akkor még működő „Snack Food Month” – az egészségetelen ételek hónapja nevű PR rendezvény ellen más alternatívát mutassanak, a helyben termelt, organikus és legfőképp egészséges terményekre hívja fel a figyelmet. A cél az volt, hogy az évnek legalább egy napján figyeljünk oda a konyhakertek sokrétű hasznaira. Az elmúlt tizenegy évben számos ország, megszámlálhatatlanul sok kertje, közösségi kertje csatlakozott a Nemzetközi Konyhakerti Világnaphoz.
A Konyhakerti világnap céljai:
• A helyi- konyhakertészkedés szerepének bemutatása a társadalomban,
• Az egészségmegőrzésben és vendéglátásban betöltött pozitív szerepének ünneplése
• Figyelemfelhívás a helyi élelmiszerek fogyasztásának előnyeire és az emberek motiválása arra, hogy fedezzék fel saját régiójuk élelmiszer lehetőségeit.
• Közösségi szellem építése helyi és nemzetközi szinten az általános kertészkedési, főzési és fogyasztási tapasztalatokkal kapcsolatban

Magyarországon először két éve rendeztük meg az világnapot, idén pedig már harmadszor várják a kertek a látogatókat.
Idén a Városi Kertek Egyesület két kertje tart rendezvényt, egyfajta nyitott kert programokkal várják az érdeklődőket.
Programok és helyszínek:
Első Kis-Pesti Kert
Budapest XIX. kerület Irányi Dániel – Bem József utca sarok
Időpont: 2015. augusztus 30. Vasárnap 10:00-tól – 15:00-ig.
Zengő kert
Budapest XIX. kerület, Zengő utca – Kasza János utca sarok
Időpont: 2015. augusztus 30. Vasárnap, 14:00-tól – 17:00-ig.
https://www.varosikertek.hu/nemzetkozi-konyhakerti-vilagnap-2015/

Kitchen-Garden-Day-logo

Read More

Nemzetközi Konyhakerti Világnap 2015.

Idén, immár harmadik alkalommal tartjuk meg a World Kitchen Garden Day-t, a Nemzetközi Konyhakerti Világnapot.

Két kertben lesznek programok, az Első Kis Pesti kert és a Zengő kert várja az érdeklődőket. Készülnek eseményekkel, kertbemutatással, játékokkal a gyerekeknek, és szemléltető oktatással a nagyobbaknak.

Úgy tűnik jó lesz az idő, érdemes megnézni a kerteket. Idén eddig volt négy komolyabb hőhullám, de ez nem ártott a növényeknek, jól néznek ki az ágyások és a kertek.

Konyhakerti Nap 2015

Konyhakerti világnap - 2015

Read More

Szezonzáró kerti események

Első Kis-Pesti kert – Békási kert

Mind a négy kertben megtartottuk a téli kerttakarító – kertrendező napot. Ilyenkor az ágyásokat és a közös területeket is megtisztítjuk, kitakarítjuk, felkészítjük a télr. Az ágyásokból minden növényi maradékot kiszedünk, a közös művelésű területeket is megtisztítjuk, és ami javítani való van a kertben az elvégezzük. Növények átültetése, festés, kút leszerelés, vízelzárás, kúszónövények leszedése a kerítésekről, sok mindet rendbe kell tenni mire jönnek a mínuszok. Ilyenkor persze van főzés, bográcsban, nagyon kafa volt. Ebben a hidegben egy tányér jó meleg kaja, különösen jól esik. Egész nap szabad levegőn vagy, fizikai munkát végzel, különösen finomak ilyenkor a bográcsételek. Elképesztő mennyiségű süti, otthon sütött kenyér, savanyúság hegyek és persze van egy kis pálinka is, csak hogy melegítsen.

Az Első Kis-Pesti Kertben kitermeltük és átrostáltuk a komposztot, tényleg gyönyörű lett és nagyon sok. Minden ágyásra (27) jutott 3 festékesvödörnyi komposzt. Az sok. Nagyon jó volt az állaga, az illata a zöldségre emlékeztetett, kifejezetten jó anyagot sikerült komposztálni, ráadásul most újra telepakoltuk a komposztárolókat zöld anyaggal, ezek tavaszra szépen le fognak bomlani, és a szezonkezdésnél is tudunk még életerőt jutattani az ágyásokba. Vannak iradtlan földterületek, ahol pusztítják a termőtalajt, nagyüzemi méretekben. A városi kertekben építjük a termőtalajt, kis léptékben, de építjük. Ez nagyon fontos.

A Békási kertben elkészült egy nagyon szép tűzrakóhely, átköltöztették a sziklakertet és a szerszámtárolót, a kerti elemek kezdik megtalálni a helyüket. Be kell lakni a kerteket, nem az elsőben szezonban készül el a kert, hanem évek kellenek, amíg “belakják”, amíg minden a helyére kerül. Az a kérdés, hogy mi lesz azután?  Mi van ha kész a kert?!

Az is tetszik, hogy mindegyik kertnek már megvannak a jövő évi tervei, miket szeretének fejleszteni, hogyan lesz még jobb a kert. Van ahol a közösségi teret fogják fejleszteni, van ahol a vízrendszer lesz átalakítva, új növények kerülnek a kertbe, és rózsákat is ültettünk, meg virágokat, nagyon szépek lesznek jövőre ezek a kertek. Legyen jó idő.

Jön a tél, sötét lesz és hideg, a kertek ilyenkor nem néznek ki túl jól. Aztán majd január-február magasságában minden kertész elkezd türelmetlenkedni, hogy mikor lesz már tavasz, mikor lehet már kimenni a kertbe, ültetni, beszélgetni. Ez a jó a kertekben, periódikusan felkeltik az igényt, majd kielégítik azt. A szezonoknak megvannak az életciklusai, ahogy mindannyiunknak. Ráadásul van benne öröm és gyarapodásélmény, a termés, a kapcsolatok, a közösség elfogadása, és a közösségi élmény, a valahova tartozni bizonyossága. Ezt eltékozolni botorság.

 

Első Kis Pesti-Kert kertakarító nap

ekpk3

ekpk2

ekpk4

Édesburgonya, csicsóka és kukorica

ekpk5

EKPK

ekpk6

ekpk7ekpk12

ekpk11

ekpk9

Community Garden – Első Kis Pesti kert Budapest

 

Békási kert

P261014_11.43_[04]

P261014_13.14

P261014_11.43_[03]

P261014_11.46

P261014_12.14

P261014_14.37

P261014_14.40

P261014_14.42_[01]

P261014_14.42

Read More

Az eddigi egyik legjobb rádióműsor a városi kertekről

Hosszú idő óta az egyik legjobb rádióműsor született a városi kertekről, igazi hangulatot ad, igazi rádiós hagyományként szavakkal mond el egy élményt. Én régen rádióztam 2 évig, a BBC Magyar Adásánál, tudom, hogy mi a rádiós minőség. Hát ez az volt.

Katolikus Rádió, Kozák Annamária

Köszönet érte!

Nemzetközi Kiskert nap EKPK4

 

 

Read More

Megelevenedik a városi kertmozgalom

Fellendülőben van a városi kertmozgalom, szerte az országban több helyen alakulnak közösségek, hogy a lakótelepek paneljei között húzódó kihasználatlan szabad területeken az önkormányzatok támogatásával ültetvényeket alakítsanak ki. Ezek az önkéntes közösségek a saját konyhába szánt zöldségek termesztésén túl az egészségesebb életmód alakítására is hatnak – vélekedik a civil kezdeményezés egyik mozgatója, a Városi Kertek Közhasznú Egyesület elnöke.

Tovább a cikkre…

P040914_09.59P040914_10.00_[02] P040914_10.00

Read More

Életre-való rádióműsor, Katolikus Rádió

A Katolikus rádió készített riportot a Konyhakerti Világnapról.

Lehet-e saját fogyasztásra zöldséget-gyümölcsöt termeszteni a városban, lakótelepi környezetben? Az élelmiszer-termelés, önellátás mellett milyen haszna van a városi kerteknek? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok, akik ellátogattak egy-egy közösségi kertbe a Nemzetközi Konyhakerti Napon, amit 2004 óta rendeznek meg a világszerte: Magyarországon második alkalommal. Műsorunkban az Első Kis-Pesti Kertbe látogatunk.

Itt lehet meghallgatni a rádióműsort

Nemzetközi Kiskert nap EKPK

Read More

Megyeri Szabolcs blogbejegyzése a Konyhakerti Világnapról

Jelen beszámolómat egy érdekes és színes napról, illetve eseményről két irányból fogom megközelíteni, hogy aztán a rövid bevezető után a szálakat összefonva az Első Kis-Pesti Kertben találjuk magunkat, ráadásul bőséges képanyagot is talál az olvasó, úgyhogy érdemes tovább olvasni!

Tovább olvasom…

Nemzetközi Kiskert nap EKPK5

Read More

Nemzetközi Konyhakerti Nap összefoglaló és fotók

Mázlink volt az időjárással, szombat éjjel még zuhogott, félő volt, hogy pocsék idő lesz vasárnap. Ehhez képest kifejezetten kellemes volt, se túl meleg, se eső, szóval minden adott volt, hogy a Nemzetközi Konyhakerti nap jól sikerüljön.

A kertek nagyon készültek, a tavalyi eseményhez képest most négy helyszínen tartottuk meg a Nemzetközi Konyhakerti Napot, plusz a Zugkert és a szegedi Megálló Közösségi kert is csatlakozott az programhoz. A napom azzal telt, hogy az egyesület mind a négy kertjét végigjártam, mindenhol egy órát tudtam tölteni, a többi idő az utazással telt el.

Kicsit kevés volt a látogató, ez minden kertre jellemző volt, úgy tűnik nehéz megmozgatni a környék lakóit, pedig a kertek gyönyörűen néztek ki, jópofa programokkal készültek a kertészek. Jövőre jobban meg kell hirdetni az eseményt a kertek környezetében.

Fotók a kertekből:

Nemzetkozi Konyhakerti Nap BKNemzetkozi Konyhakerti Nap BK2Nemzetkozi Konyhakerti Nap BK4Nemzetkozi Konyhakerti Nap BK5Nemzetkozi Konyhakerti Nap BK6Nemzetkozi Konyhakerti Nap BK7Nemzetkozi Konyhakerti Nap BK8Nemzetkozi Konyhakerti Nap BK9Nemzetkozi Konyhakerti Nap BK10Nemzetkozi Konyhakerti Nap BK11Nemzetközi Kiskert nap EKPKNemzetközi Kiskert nap EKPK2Nemzetközi Kiskert nap EKPK3Nemzetközi Kiskert nap EKPK5P240814_11.04_[03]P240814_11.28P240814_11.31P240814_11.45P240814_12.14_[01]P240814_12.50P240814_12.51_[01]P240814_13.03P240814_15.06_[02]EKPK

Az Első Kis Pesti Kert létrehozott egy fotógalériát az eseményről, itt lehet megnézni.

Read More

II. Nemzetközi Konyhakerti Nap Kispesten – Kispest.hu

A Nemzetközi Konyhakerti Napot 2004 óta rendezik meg a világ számos országában, augusztus negyedik vasárnapján. Az Egyesült Államokból kiinduló mozgalom kezdetekor az volt a cél, hogy az akkor még működő „Snack Food Month” – az egészségtelen ételek hónapja helyett, a helyben termelt, organikus és legfőképp egészséges terményekre hívja fel a figyelmet.

 

Tovább a cikkre…

Nemzetközi Kiskert nap EKPK4

Read More

Nemzetközi Konyhakerti Nap 2014.

World Kitchen Garden Day 2014
Hungary
Nemzetközi Konyhakerti Nap 2014.
2014. augusztus 24.

A Nemzetközi Konyhakerti Napot 2004 óta rendezik meg a világ számos országában, augusztus negyedik vasárnapján. A z Egyesült Államokból kiinduló mozgalom kezdetekor az volt a cél, hogy az akkor még működő „Snack Food Month” – az egészségtelen ételek hónapja helyett, a helyben termelt, organikus és legfőképp egészséges terményekre hívja fel a figyelmet. A cél az volt, hogy az évnek legalább egy napján figyeljünk oda a konyhakertek sokrétű hasznaira. Az elmúlt évtizedben számos ország, megszámlálhatatlanul sok konyhakertje, közösségi kertje csatlakozott a Konyhakerti Világnaphoz.

Magyarországon először tavaly ünnepeltük meg a Konyhakerti világnapot, az Első Kis-Pesti Kert tartott nyílt napot, amelyen részt vettek a Városi Kertek Egyesület kertjei, továbbá a számos civil szervezet.
Itt olvashatsz összefoglalót a tavalyi programokról

A Nemzetközi Konyhakerti Nap céljai:
• A bio konyhakertészkedés társadalomban, egészségmegőrzésben és vendéglátásban betöltött pozitív szerepének ünneplése
• Figyelemfelhívás a helyi élelmiszerek fogyasztásának előnyeire és az emberek motiválása arra, hogy fedezzék fel saját régiójuk élelmiszer lehetőségeit.
• Közösségi szellem építése helyi és nemzetközi szinten az általános kertészkedési, főzési és fogyasztási tapasztalatokkal kapcsolatban

A tavalyi eseményről készült összefoglalót itt olvashatod:

Nemzetközi Konyhakerti Nap 2014.

Idén a Városi Kertek Egyesület mind a négy kertje külön megtartja a konyhakerti napot, megnyitják a kerteket az érdeklődők számára, programokat szerveznek. Külön örülünk, hogy barátaink is csatlakoznak a programhoz, más közösségi kertek is megtartják ezt a jeles eseményt.

 
Első Kis-Pesti Kert
Cím: Budapest XIX kerület, Irányi Dániel – Bem József utca sarok.
Nyitva tartás: 10.-16 óráig.

Programok:
Nyílt nap – nyitott kapu
„És mit mond az orrod?” – fűszer felismerő teszt.
Tanácsadás fűszer- és gyógynövények használatáról
Gyerekeknek játszósarok, aszfalt rajzverseny, „Keres az elrejtett termést a kertben
Kóstolók.
Vendégünk Kicsi Vú gasztroblogger
www.elsokispestikert.hu

 
Békási Kert
A kert címe: Budapest III. kerület Békásmegyer, Juhász Gyula – Királyok útja
A kert honlapja: http://www.bekasikert.hu/
Nyitva tartás: 10-16 óráig

Programok:
– CSIGAGYŰJTŐ VERSENY! Nyeremény a kert gyümölcseiből!
– Mag felismerős memória játék (vadonélő növények)
– kavicsfestés
– Mozogj a kertben! Egy kis mozgás senkinek sem árt! 
– Képkirakó (zöldségek)
– Fűszer növény felismerés (kóstoló)
– Kert bemutató! Folyamatos kertvezetés
– A kert élete képekben.
– Kert a médiában

 
Zengő kert
Cím: Budapest XIX. kerület, Zengő utca – Kasza utca sarok.
Időpont: 2014. augusztus 24. 11-16 óráig

A kispesti Zengő kert szeretettel meghívja a környékbeli lakosokat kertjének bemutatására. A Zengő kertet 2014 május 30-án vették birtokba az ágyástulajdonosok, melyet nagy szeretettel és bio szemlélettel gondoznak.

Programok:
kert bemutatása fűszer és zöldségnövények, kert működése
gyerekprogramok:
Kézműveskedés (terményképek magvakból)
Interaktív kertvetélkedő (pontgyűjtés a különböző állomásokon)
sportverseny
mikroszkópos rovar- és növényvizsgálat
zöldségek, gyógynövények felismerése

Aranykatica kert
Cím: Budapest XIX. kerület, Arany János – Dobó Katica utca.
http://aranykaticakert.hu/
Nyitva tartás: 10- 15 óráig
Programok:
Kertbemutatás,
Tematikus séta a közösségi kertben.

Megálló közösségi kert, Szeged
Ezen a napon a MASZK Egyesület által működtetett Megálló Közösségi Ház Közösségi kertje is kitárja kapuit, ahol a közösségi kert tagjai szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt, aki szeretne bepillantást nyerni a mind népszerűbb városi kertészkedésbe.
Cím: Budapesti körút 23, 6723 Szeged
http://www.maszk.hu/megallo/
https://www.facebook.com/megallo.tarjanfelettazeg
Időpont: 2014. augusztus. 24. vasárnap 14:00 órától
Tervezett programok:
– kertbemutatás
– lecsófőzés bográcsban
– gyümölcskóstoló

Zugkert
Cím: XIV. kerület, Füredi lakótelep, Zsálya u.- Fischer István és Újváros park sétány által határolt terület.
Nyitva tartás: 16-18 óráig.
Programok:
Kertbemutatás
Kézműves foglalkozások
Ismerkedés
www.zugkert.hu

 

Kitchen-Garden-Day-logo

Read More

Szakdolgozat – Közösségi kertek

Opponencia helyett

Nem vagyok opponense a dolgozatnak, viszont segítettem egy kicsit a megszületését, így fűznék hozzá néhány megjegyzést és gondolatot, mintha opponenciát írnék.

Download (PDF, 1.87MB)

Opponencia
A dolgozatnak nagyon jó az indítása, a bevezető fejezet kifejezetten felcsigázza az olvasót, jól körüljárja a problémát, lendületes. A hipotézis jó választás, szociológia szakdolgozathoz a közösség alakulás a legérdekesebb terület, ráadásul kevés hasonló kutatás készült eddig. A dolgozat végig „jól vezetett” összefogott írás.
A kutatás 2014 január és március között történt, azóta azért sok minden történt, a dolgozatban lefektetett állapot, sorrend, fejlettségi szintek mára azért eltolódtak, illetve számos új kert alakult idén, ők most kezdik az első szezonjukat, nincsenek benne a kutatásban.
18. oldal. A hallgató azt a megoldást választotta, hogy a kutatással vizsgált 6 budapesti közösségi kertet nem nevezi a nevén, hanem A, B, C stb. betükkel jelzi. És itt válik érdekessé a dolgozat. Miért nem nevezi néven a kerteket? Mi ez az anonimítás? A tudományos kutatás igénye az, hogy elrejtsük a vizsgált dolgokat (kerteket) és betűkkel jelöljük őket? Mint tanár, azt gondolom, hogy egy szakdolgozat kommunikáció. A egyik oldalon a hallgató arról próbálja meggyőzni a vizsgabizottságot, hogy szavazzan rá, ergo engedjék át a diplomavédésen. A másik oldalon viszont tényleg tanulságokat kellene levonnia, kutatnia, bemutatni, hatni arra, hogy jobb kertek, jobb gyakorlatok szülessenek. Miért ne lehetne néven nevezni a kerteket? Miért nem lehet kimondani, hogy egyes kertek jobban teljesítenek, mint mások. Tessék követni a jó mintákat.
A grafikonok gyalázatosak, egy csomó kérdést feltett, kapott rájuk elégséges válaszokat, ráadásul elemzi is őket, ehhez képest a grafikonok oda vannak „hányva”. Többet érdemel a dolgozat. Egy szövegnek van vizuális megjelenése is! A Képek is hiányoznak a dolgozatból.
A dolgozat egyik legérdekesebb része a három interjú a dolgozat végén, a mellékletben. Mind a három telitalálat szöveg, tanulságos mondatok vannak lefektetve ott.
Az irodalomjegyzék megfelelő, a dolgozat összhatása összeszedett.
Érdemjegy: 5 jeles.
Kérdések:
Hiányossága a dolgozatnak a környezet kutatás kimaradása, nem csak a kerteket kell kutatni, hanem a környék lakóit is, de az önkormányzatot is, többek közt. Bár ezt a dolgozat említi is. A jövőben az egy nagyon fontos kérdéssé fog válni, hogy a „nem kertész” szélesebb szomszédság miként éli meg a kerteket. Miképp kutatná a kertek környezetét?
A dolgozatból pont a szociológia maradt ki, valahogy a vezetés kérdése vált a dolgozat fókuszává, és a kérdőív se volt elég jó. Sematikus kérdéseket tett fel, ezeknél sokkal érdekesebb a valóság. A közösségi kertekkel kapcsolatban mik azok a szociológiai alapfelvetések, amit kutatni kéne? Mi a szociológia a közösségi kertekben?
Ajánlott irodalom: Ferkai András: Lakótelepek. Városháza – a mi budapestünk sorozat.

Egyénként a megfejtés:

A – Első Kis-Pesti kert
B – Leonardo
C – Aranykatica kert
D – Békási kert
E – Őrmezei kert
F – Parti Kert Budafok-Tétény
G – Cinege Kert

ferkai-lakotelepek

 

Read More

kispest.hu – Szezonnyitó az Első Kis-Pesti Kertben

Kedves, vidám, laza, formalitástól mentes összejövetellel ünnepeltünk. Terülj-terülj asztalkával – számos ízletes süteménnyel, pogácsával, mentás limonádéval, kerti virágokból alkotott salátával – és mosollyal vártuk vendégeinket egy kötetlen beszélgetésre és kerti sétára. Vinczek György alpolgármester úr, Bogó Tünde, a Környezetvédelmi Bizottság elnöke is együtt ünnepelt Velünk. Zöld gondolkodású barátaink a Kispesti Kertbarát Körből, a Zöld Tanyától, az Aranykatica Kertből is osztoztak örömünkben. Nagyszerű élmény volt! Mesélni, csak mesélni és élményeken osztozni mindazo9kkal akik átélték és akik még nem, ennek az örömét.

Tovább a cikkre

P290514_17.38_[04]

Read More

Harmadik szezon

Ez megint egy el nem mondott beszéd, valahogy úgy alakult, hogy kihagytuk a protokoll beszédeket az Első Kis Pesti Kert szezonnyitó ünnepségén, személyes beszélgetések sorozatává fajult a délután, sütizés és nyugalom. Így volt jó.
Persze készültem beszéddel, de jobb volt nem szerepelni, utólag inkább leírom, mit is mondtam volna:
A harmadik szezon
A hármas számnak különleges ereje van: három a magyar igazság, Ludas Matyi is háromszor verte el a döbrögi bírót, háromra szoktunk elstartolni, valószínűleg a kertek életében a harmadik szezonnyitás is különös fontossággal bír . Az Első Kis Pesti Kert a harmadik szezonját kezdi idén, a kert és a közösség úgy tűnik, mostanra ért be, életciklust váltott, mind a kert kinézetében, mind a közösség belső tartásában összetéveszthetetlenül más mint három éve volt. Mostanra stabilizálódott a kert és a közösség, kellett ennyi idő…
Senki nem tudta három éve, hogy mivé válik ez a kísérlet, és úgy tűnik a fejlődés mostanra eljutott egy nyugvópontra, kiszámítható lett a kertközösség működése, megvalósulni látszik a kezdetben kitűzött cél, a békés együttélés, a nyugodt kertművelés, egyfajta állandóság, igazi szomszédsági közösség alapítása. A lakótelepen.
Ez a kert nem bulvár, nem médiahekk, sem gerillakert, főleg nem politikai korrektség hanem, létező – működő valóság, és lesz negyedik, ötödik és még sok szezonja, működő modell a közösségi kertekre, a szomszédsági közösségek alapítására. Az önkormányzattal közösen.

Ez a három év nem volt problémamentes, kerttagok cserélődtek, voltak nehéz időszakok, de mindezek eltörpülnek az elmúlt szezonok sokféle sikereihez képest, mi magunk változtunk a legnagyobbat, és bizton állíthatom, hogy a javunkra. Vannak talán sajtó-híresebb kertek az Első Kis Pesti Kertnél, de minőségben, állandóságban, életminőség javulásban nem vehetik fel a versenyt.
Köszönöm a kertészeknek és az önkormányzatnak, hogy három éve belevágtak ebbe az akkor még kipróbálatlan kísérletbe. Munkájukkal és jó szándékukkal épült és fejlődött ez a kert és a közösség azzá, amit ma itt látunk.
Az egyesületnek van négy működő kertje, és talán még kettő el tud indulni idén. A többi kertnél már azt nézem, hogy vajon hova fejlődnek majd a harmadik szezonjukra, ők hogyan állnak majd be egyfajta állandóságra, működési kiszámíthatóságra? Mindig is az első Kis-Pesti Kert lesz a „legöregebb” kert, már önálló pályán mozog, nagyon érdekes kívülről figyelni, hogyan működnek, hogyan oldanak meg problémákat, hogyan integrálják az új tagokat, hogyan alakul a harmadik szezon és a „Biológia óra a közösségi kertben” program. Sok időt töltök abban a kertben. Szuper jó kertközösség lett, sokat tanulok tőlük.
Van még egy hármas szám: elindult Kispest harmadik közösségi kertje, a Zengő kert. Ők még az egész folyamat legelején tartanak, lelkesek és zöldek. Ezúton meghívok mindenkit szeretettel a Zengő kertmegnyitóra. Még nem tudni mikor lesz, de szólok.
Köszönöm, a figyelmet.

P290514_17.38 P290514_17.38_[04] P290514_17.39_[01] P290514_17.39

Read More

Cikk: Világháborús örökség terjed rohamosan Budapesten

A Városi Kertek Egyesületének vezetője szerint egyre népszerűbbek a lakótelepen megvalósítható közösségi mintakertek, Kispest és Óbuda után a szentendrei önkormányzat készül megállapodást kötni az effajta “zöld szigetek” létrehozását szervező civil szervezettel.

Tovább a cikkre…

obudaujsag

Read More

Interaktív komposztprogram az Első Kis-Pesti Kertben

Most készült el a kispesti Centrum TV hírműsora a komposztprogramról. Tracey és a Wekerlei Zöldek alakítottak ki egy komposztálási oktató programot, amelynek egyik bemutató helyszíne lett az Első Kis-Pesti Kert.

Itt megnézheted.

tracey

Read More

Komposztálás és környezeti nevelés játékosan

Az Első Kis-Pesti Kert vendégül látta a Wekerlei Zöld Hajtás és az Átalakuló Wekerle csoportok komposztálási programját, ők adták a kertet, Tracey-ék pedig hozták a komposzt előadást. Sajnos nem tudtam ott lenni, az új kertek szervezése sok időt vesz el. Másnap a Zengő kert kertészei mondták, hogy nagyon tanulságok volt az oktatás és a kert meglátogatása is.

Jó cikk és képek születtek az eseményről

elsokispestikert

Read More

Biológiaóra a közösségi kertben

Néhány előzményt, had írjak a cikk elé:

Az önkormányzat támogatásával jött létre az iskolák számára ez a oktatási – szemléletformálási projekt, tavaly pályázott a kert, és nyert valamennyi finanszírozást.

Az is nagyon fontos, hogy egy ilyen oktatási misszió, komoly előkészületeket, komoly tudásállomány felhalmozást igényel, nem is beszélve az időről és szervezésről, hogy a Biológiaóra jól sikerüljön.

Az is látszik, hogy a kertközösségek, csak a harmadik szezonra érnek meg ekkora léptékű feladat felvállalására.

Ezúton nagyon köszönöm a munkájukat, Nagy Máriának és mindazoknak akik részt vesznek az oktatásban. A kertek az ilyen projektekkel kezdenek el adni is a kerületnek, a környezetüknek. Ez nagyon fontos, hatásgyakorlás, szemléletformálás.

Iskolai és óvodai csoportoknak indítanak bemutató programot az Első Kis-Pesti Kert kertészei.

A kertlátogatással szeretnénk bemutatni a városi gyerekeknek, hogy milyen a paradicsom, a sóska, a spenót, a padlizsán és sok más növény a kertben. Az oktatási-kertbemutató programot az Ady és a Vass iskola tanárainak segítségével és a kertközösség bevonásával készítettük el.

Fontosnak tartjuk, hogy hasznos ismereteket adjunk át a jövő generációjának. Megosztanánk a gyerekekkel a megszerzett ismereteinket, tudásunkat, elmesélnénk kerti élményeinket, elmondanánk milyen fontos számunkra a növények szeretete és környezetünk védelme.

Úgy gondoljuk, hogy a gyerekek számára a természet kalandot, élményt ad: áshatnak, ültethetnek, kóstolhatják a zöldségeket, tudásukat bővíthetik, új és érdekes ismereteket szerezhetnek növényekről, biogazdálkodásról, komposztálásról. A kert-élmény mellett a gyerekek kicsiben átélhetik a természet körforgását, és megtapasztalják, milyen törékeny is a természet.

Terveink között szerepel: természetismereti oktatás, szemléletformálás játékos formában, növénykártyák felismerése, színező a kicsiknek, tesztek a nagyoknak. Érintett témakörök lehetnek: növények felismerése, biogazdálkodás, környezeti hatások, komposztálás, környezeti etika stb.

Időpont egyeztetése kertlátogatásra: elsokispestikert@gmail.com

Az Első Kis-Pesti Kert (Irányi–Bem utca sarok) kertészei
www.elsokispestikert.hu
www.varosikertek.hu

gyerekekakertben1gyerekekakertben2gyerekekakertben3gyerekekakertben4

Read More

A harmadik kert Kispesten

Lassan, de halad Kispest harmadik kertjének a szervezése, ez jellemző az összes idei kertre, amit terveztünk. Korábban az gondoltam, hogy a választások miatt esetleg több kertet lehet majd nyitni, hát ez nem jött be, minden sokkal nehézkesebb, minden lassabb. A gondom a dologgal az, hogy a fű addig is nő, amíg a szavazók eldöntik az eldöntendőket, a természet nem a választási naptárhoz igazodik. Kerteket és közösségeket kellene már építeni.

A harmadik kispesti kert az Élmunkás lakótelepen fog épülni, már megvan a kertvezető is, Mirek Barbara fogja végigcsinálni velük az első másfél évet.  Itt a Centrum TV filmje az első lakossági fórumról.

Az új kertbe még lehet jelentkezni a kispestieknek, a Zöldprogram iroda e-mail címén, itt.

Közben nagyon érdekesen alakulnak a már működő kertek is.

Az Első Kis- Pesti Kertben elindul egy oktatási program a kerületi iskolák, iskolai osztályok számára, „Biológia óra a közösségi kertben” címmel. A kert pályázati pénzt nyert az oktatási anyagok elkészítésére, nagyon szépek lettek, kifestők a kicsiknek és tesztek, tudásátadás a nagyoknak. Nagyon jó kis oktatási anyag született, kifejezetten hasznos programsorozat lesz.. Fontos az, hogy a kertek adjanak a kerületnek, ha tudnak, például iskolai programokat szervezhetnek.

Az Aranykatica kertben egy kisebb szerszámtárolót építenek, a hétvégén kezdik kiásni az alapokat, közben persze mindenki ültet, gyönyörűen rendbe lett rakva a kert. Jó szezonjuk lesz.

A Békási kertben a végéhez közeledik Barbara oktatási programja, az utolsó oktatási esemény szombat lesz az ültetőnap. Közben a kutat is meg kell szerelni, a télen a fém köpeny megrepedt, pedig nem is volt igazán hideg, úgy tűnik anyaghibás volt. Pénteken hozzák a cseredarabot, azt felszereljük a fiúkkal, és lesz víz újra. Valószínűleg a Békási kertben fúratunk egy új kutat, tavaly kevés volt az egy kút, lesz még egy. Közben meghozták a trágyát, nagyon jó minőségű egy éves érlelt trágya.

Szentendre akadozik, és a harmadik kerületi kertekkel sem sikerül megtenni a következő lépést. A Corvinus Egyetem tájépítész hallgatókkal jól halad a kurzushét, de erről majd később.

P070912_15.54_[01]

 

Read More