Öt éves lett az Első Kis-Pesti Kert – születésnapi parti 2017. május 27. 15 óra

Nagyon megy az idő, immár öt éves az Első Kis-Pesti Kert, pedig mintha csak tegnap lett volna amikor ez az egész elindult.

Hét évvel ezelőtt levélben kerestem meg Budapest összes polgármesterét, hogy indítsunk közösségi kerteket. Kispest volt a legpozitívabb, ők vállalták azt az úttörő szerepet, hogy megvalósítsák az első közösségi kertet. Két év volt a jogi-bürokratikus menet, mire elindult a kert építése, ennek már 5 éve. Nagyon sok mindent történt az elmúlt években, jók is és kevésbé jók is, de a kert él, évről évre szebb lesz, egyre több a növény, ahhoz a pusztasághoz képest, ami korábban volt a hely, a kert egy csoda. De nem csak a látvány érdekes. Meggyőződésem, hogy a kertek kis történetek sokaságából állnak, napi esemény morzsákból, mint általában az élet, csak itt túlnyomó többségben vannak a pozitív élmények.

Annak idején nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Azt sejtettem, hogy jobb lesz, mint elképzelni tudom, de ez még annál is jobb. Azt sem gondoltam, hogy engem is mennyire meg fog változtatni a kertek alapítása. Azt nem gondolom, hogy jobb ember lettem, de megváltoztam én is, ha más nem, jobban oda figyelek az időjárásra, a növényekre, és az emberekre is.

Személy szerint az tetszik a leginkább, hogy egyben van a kert, semmi ok nem látszik, hogy esetleg be kellene zárni, hogy megszűnne valami ok miatt. Ez egy rendezett, működő, jövőképpel rendelkező kert, lesz majd tíz éves születésnapja, meg talán huszonöt éves ünnepség is.

Hiszem azt, hogy a kert túl fog élni mindannyiunkat. És ez benne a legjobb.

Az Első Kis-Pesti Kert adatlapja

Mindenkit szeretettel várunk az ünnepségre!

 

születésnap