Tegnap átadtuk a szentendrei Szélrózsa kertet. Jó volt, kellemes jó hangulatú esemény volt.

Ezt a beszédet mondtam:

Szélrózsa kert megnyitó

Minden kertnek megvan a maga története, így a Szélrózsa kertnek is. Bár most ünnepeljük a hivatalos megnyitót, mégis hosszú történet halmozódott már fel. Régen, közel három éve kezdődtek el a tárgyalások a kert elindításáról, aztán sokféle okok miatt húzódott a kivitelezés, végül csak idén tudtuk elkezdeni az első szezont. Külön köszönet a kerttagoknak, hogy volt türelmük kivárni ezt a hosszú időt.

Négy hónappal ezelőtt, talán még emlékezünk rá sokan, itt nem sok minden volt, kerítés, üres ágyások, por és szezonkezdés. Aztán megeredtek a növények, élettel lett teli a kert és nyár közepére már tényleg gyönyörű lett a kert, a fű is visszanőtt, az ágyásokban embermagasságúvá nőttek a paradicsomok, megjelent a biológiai sokféleség és persze a kártevők is. A kertekben már csak így szokott lenni.

Az első szezonhoz mindig ilyen, kipróbálatlan, újszerű, kicsit kaotikus, aztán jönnek majd a további szezonok, a kert egyre inkább beérik, a kertészek egyre tudatosabbak lesznek, a kártevők ellen is jobban fogunk tudni védekezni.

Szeretném megköszönni Szentendre város Önkormányzatának és Verseghi-Nagy Miklós polgármester úrnak, és Dr Török Balázs alpolgármesternek, hogy helyet és lehetőséget adtak a közösségi kert megvalósítására, remélem a következő években hasonlóan az idei évhez, a kert meghozza az elvárt eredményeket.

Külön köszönöm Kudett Krisztinának a fáradhatatlan munkáját és humorát, amellyel végigvitte a kert ügyét, nélküle ma nem állnánk itt, nem ünnepelnénk kertmegnyitását.

Külön köszönöm a kert két legnagyobb támogatójának az anyagi segítségüket, A SIÓ-nak a kerítés vasanyagához való hozzájárulását és a Pilisi Parkerdő Gazdaságnak az ágyások fakereteit. Jó és hasznos célt támogattak, köszönet érte.

Kívánom, hogy ez a kert sok örömöt, sikerélményt és elégedettséget adjon a kertészeinek, még hosszú-hosszú szezonokon keresztül.

Köszönöm a figyelmet.

20160922_16364520160922_17425720160922_17133720160922_17134920160922_17140720160922_18521420160922_17401820160922_18351320160922_18403820160922_184044