Category: slideshow

DunaTV – Gazdakör a Békási kertről

A Duna TV  járt a Békási kertbe. Aranyos összeállítást készítettek a kertről a kertészekről. Jó stáb volt, tetszett nekik a kert. Aztán persze kaptak egy csomó terményt.

Itt lehet megnézni

Dunatvakertben

Read More

Zengő kert megnyitó ünnepség

Tegnap volt a Zengő kert ünnepélyes átadója, ez Kispest harmadik közösségi kertje. Idén gyakorlatilag az egyetlen új kertje az Egyesületnek, több kert indításában is benne voltam, de úgy alakult, hogy ez az egy maradt a végére. Igazán rövid beszéddel készültem, ez sikerült:

Zengő kert

Négy évvel ezelőtt, az önkormányzati választások után, levelet írtam Budapest 23 kerületi polgármesterének, hogy alapítsunk közösségi kerteket, legyenek városi kertek. Az első közösségi kert itt kispesten alakult meg, az Első Kis-Pesti Kert, majd a második is, az Aranykatica kert, a harmadik kert Békásmegyeren, majd a negyedik kert újra a XIX. kerületben, a Zengő kert. Itt állunk most, ennek a kertnek az első szezonját ünnepeljük. Az elmúlt években felmérhetetlen mennyiségű tapasztalat gyűlt össze a városi kertekkel kapcsolatban, ebből született a Közösségi Kertek könyv, és úgy tűnik mozgalommá erősödik a városi kertek kezdeményezés, számos kert nyílt és nyílik Budapesten és vidéken is. Mindez innen indult el Kispestről, ez a minta, ezt érdemes követni. Köszönöm a Polgármester Úrnak, a Képviselő testületnek, az Önkormányzat dolgozóinak és a kispestieknek, hogy idáig eljutottunk. Köszönöm a figyelmet.

Tényleg rövid beszéd volt, igazából nincs a dolgon mit cifrázni, a kertek önmagukért beszélnek, működőképesek vagy nem. Túlélnek vagy elmúlnak. A kispesti kertek működnek.

Elindul a választási kampány, talán a Konyhakerti Világnap miatt, vagy vannak még további okai, de bele fog kerülni a kampányba a közösségi kertek dolog, nem vagyok biztos abban, hogy hasznára fog válni a kampányfigyelem az ügynek. Mindig úgy valósul jól meg egy kert, ha mögötte megegyezés, egységes akarat és támogatás van, az önkormányzat részéről, nem pártharc, hanem kerületi ügy.

Lassan vége az idei termőszezonnak, lesz idő levonni az idei év tanulságait, fazonírozni egy kicsit a működést, és ősszel – télen nekiindulni az új kertek szervezésének, a közösségépítés elindításának, a tervezés nyugodt végig vitelének, és tavasszal szépen meg fognak nyílni az új kertek, remélem már nem csak Budapesten, hanem vidéken is.

atadounnepseg

Read More

Életre-való rádióműsor, Katolikus Rádió

A Katolikus rádió készített riportot a Konyhakerti Világnapról.

Lehet-e saját fogyasztásra zöldséget-gyümölcsöt termeszteni a városban, lakótelepi környezetben? Az élelmiszer-termelés, önellátás mellett milyen haszna van a városi kerteknek? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok, akik ellátogattak egy-egy közösségi kertbe a Nemzetközi Konyhakerti Napon, amit 2004 óta rendeznek meg a világszerte: Magyarországon második alkalommal. Műsorunkban az Első Kis-Pesti Kertbe látogatunk.

Itt lehet meghallgatni a rádióműsort

Nemzetközi Kiskert nap EKPK

Read More

Megyeri Szabolcs blogbejegyzése a Konyhakerti Világnapról

Jelen beszámolómat egy érdekes és színes napról, illetve eseményről két irányból fogom megközelíteni, hogy aztán a rövid bevezető után a szálakat összefonva az Első Kis-Pesti Kertben találjuk magunkat, ráadásul bőséges képanyagot is talál az olvasó, úgyhogy érdemes tovább olvasni!

Tovább olvasom…

Nemzetközi Kiskert nap EKPK5

Read More

Átadták a harmadik kispesti közösségi kertet – kispest.hu

A 27 parcellás Zengő Kertet az Élmunkás lakótelepen, a Harangvirág Bölcsőde mellett a Zengő utca 3. és a Kasza J. utca 2. között alakította ki az önkormányzat a saját területén. A kert létrejöttében a Városi Kertek Közhasznú Egyesület segítette az önkormányzatot. Az 1015 négyzetméteres területen vannak hagyományos, kiemelt, valamint mobil ágyások, van egy közös használatú rész a fűszer- és gyógynövényeknek. Terveztek pihenőhelyet, van kerti csap, kiépített vízhálózat és közösségi tér is. A kerítés mentén komposztálókat helyeztek el a zöldhulladéknak. A kert környezetét kiemelt évelőágyással, fogadótér kialakításával, faültetéssel, füvesítéssel rendezték. Az önkormányzat az előző kertekhez hasonlóan ezt a kertet is a terület térítésmentes használatba adásával, és a kert alapjainak kialakításával –kerítésépítés, parcellák kialakítása, termőföld biztosítása és vízvételi lehetőség kialakítása –támogatta. A kivitelezés költsége 3 millió forint volt. Kispesten 2012-ben nyílt meg Magyarország első önkormányzati támogatással létrejött közösségi kertje, az Első Kis-Pesti Kert, huszonhat, nagyjából 5 négyzetméteres ágyással. Az előző szezon tapasztalatai és sikerei alapján az önkormányzat elhatározta a második kert megnyitását, amelyet 2013-ban a Dobó Katica és Arany János utca mentén, az újonnan épült Forrásház mellett alakítottak ki. Az Aranykatica Kertben huszonhét 7 négyzetméteres ágyást alakítottak ki. A közösségi kertek működését, a területek használatát, mindezek jogi hátterét az önkormányzat és az egyesület közösen dolgozták ki. A kispesti közterületi közösségi kertek, az Első Kis-Pesti Kert, az Aranykatica Kert és a Zengő Kert mintaprogramként szolgálhatnak más kerületek, települések számára is.

 

Tovább a cikkre

P240814_12.51_[02]

Read More

Nemzetközi Konyhakerti Nap összefoglaló és fotók

Mázlink volt az időjárással, szombat éjjel még zuhogott, félő volt, hogy pocsék idő lesz vasárnap. Ehhez képest kifejezetten kellemes volt, se túl meleg, se eső, szóval minden adott volt, hogy a Nemzetközi Konyhakerti nap jól sikerüljön.

A kertek nagyon készültek, a tavalyi eseményhez képest most négy helyszínen tartottuk meg a Nemzetközi Konyhakerti Napot, plusz a Zugkert és a szegedi Megálló Közösségi kert is csatlakozott az programhoz. A napom azzal telt, hogy az egyesület mind a négy kertjét végigjártam, mindenhol egy órát tudtam tölteni, a többi idő az utazással telt el.

Kicsit kevés volt a látogató, ez minden kertre jellemző volt, úgy tűnik nehéz megmozgatni a környék lakóit, pedig a kertek gyönyörűen néztek ki, jópofa programokkal készültek a kertészek. Jövőre jobban meg kell hirdetni az eseményt a kertek környezetében.

Fotók a kertekből:

Nemzetkozi Konyhakerti Nap BKNemzetkozi Konyhakerti Nap BK2Nemzetkozi Konyhakerti Nap BK4Nemzetkozi Konyhakerti Nap BK5Nemzetkozi Konyhakerti Nap BK6Nemzetkozi Konyhakerti Nap BK7Nemzetkozi Konyhakerti Nap BK8Nemzetkozi Konyhakerti Nap BK9Nemzetkozi Konyhakerti Nap BK10Nemzetkozi Konyhakerti Nap BK11Nemzetközi Kiskert nap EKPKNemzetközi Kiskert nap EKPK2Nemzetközi Kiskert nap EKPK3Nemzetközi Kiskert nap EKPK5P240814_11.04_[03]P240814_11.28P240814_11.31P240814_11.45P240814_12.14_[01]P240814_12.50P240814_12.51_[01]P240814_13.03P240814_15.06_[02]EKPK

Az Első Kis Pesti Kert létrehozott egy fotógalériát az eseményről, itt lehet megnézni.

Read More

II. Nemzetközi Konyhakerti Nap Kispesten – Kispest.hu

A Nemzetközi Konyhakerti Napot 2004 óta rendezik meg a világ számos országában, augusztus negyedik vasárnapján. Az Egyesült Államokból kiinduló mozgalom kezdetekor az volt a cél, hogy az akkor még működő „Snack Food Month” – az egészségtelen ételek hónapja helyett, a helyben termelt, organikus és legfőképp egészséges terményekre hívja fel a figyelmet.

 

Tovább a cikkre…

Nemzetközi Kiskert nap EKPK4

Read More

Nemzetközi Konyhakerti Nap 2014.

World Kitchen Garden Day 2014
Hungary
Nemzetközi Konyhakerti Nap 2014.
2014. augusztus 24.

A Nemzetközi Konyhakerti Napot 2004 óta rendezik meg a világ számos országában, augusztus negyedik vasárnapján. A z Egyesült Államokból kiinduló mozgalom kezdetekor az volt a cél, hogy az akkor még működő „Snack Food Month” – az egészségtelen ételek hónapja helyett, a helyben termelt, organikus és legfőképp egészséges terményekre hívja fel a figyelmet. A cél az volt, hogy az évnek legalább egy napján figyeljünk oda a konyhakertek sokrétű hasznaira. Az elmúlt évtizedben számos ország, megszámlálhatatlanul sok konyhakertje, közösségi kertje csatlakozott a Konyhakerti Világnaphoz.

Magyarországon először tavaly ünnepeltük meg a Konyhakerti világnapot, az Első Kis-Pesti Kert tartott nyílt napot, amelyen részt vettek a Városi Kertek Egyesület kertjei, továbbá a számos civil szervezet.
Itt olvashatsz összefoglalót a tavalyi programokról

A Nemzetközi Konyhakerti Nap céljai:
• A bio konyhakertészkedés társadalomban, egészségmegőrzésben és vendéglátásban betöltött pozitív szerepének ünneplése
• Figyelemfelhívás a helyi élelmiszerek fogyasztásának előnyeire és az emberek motiválása arra, hogy fedezzék fel saját régiójuk élelmiszer lehetőségeit.
• Közösségi szellem építése helyi és nemzetközi szinten az általános kertészkedési, főzési és fogyasztási tapasztalatokkal kapcsolatban

A tavalyi eseményről készült összefoglalót itt olvashatod:

Nemzetközi Konyhakerti Nap 2014.

Idén a Városi Kertek Egyesület mind a négy kertje külön megtartja a konyhakerti napot, megnyitják a kerteket az érdeklődők számára, programokat szerveznek. Külön örülünk, hogy barátaink is csatlakoznak a programhoz, más közösségi kertek is megtartják ezt a jeles eseményt.

 
Első Kis-Pesti Kert
Cím: Budapest XIX kerület, Irányi Dániel – Bem József utca sarok.
Nyitva tartás: 10.-16 óráig.

Programok:
Nyílt nap – nyitott kapu
„És mit mond az orrod?” – fűszer felismerő teszt.
Tanácsadás fűszer- és gyógynövények használatáról
Gyerekeknek játszósarok, aszfalt rajzverseny, „Keres az elrejtett termést a kertben
Kóstolók.
Vendégünk Kicsi Vú gasztroblogger
www.elsokispestikert.hu

 
Békási Kert
A kert címe: Budapest III. kerület Békásmegyer, Juhász Gyula – Királyok útja
A kert honlapja: http://www.bekasikert.hu/
Nyitva tartás: 10-16 óráig

Programok:
– CSIGAGYŰJTŐ VERSENY! Nyeremény a kert gyümölcseiből!
– Mag felismerős memória játék (vadonélő növények)
– kavicsfestés
– Mozogj a kertben! Egy kis mozgás senkinek sem árt! 
– Képkirakó (zöldségek)
– Fűszer növény felismerés (kóstoló)
– Kert bemutató! Folyamatos kertvezetés
– A kert élete képekben.
– Kert a médiában

 
Zengő kert
Cím: Budapest XIX. kerület, Zengő utca – Kasza utca sarok.
Időpont: 2014. augusztus 24. 11-16 óráig

A kispesti Zengő kert szeretettel meghívja a környékbeli lakosokat kertjének bemutatására. A Zengő kertet 2014 május 30-án vették birtokba az ágyástulajdonosok, melyet nagy szeretettel és bio szemlélettel gondoznak.

Programok:
kert bemutatása fűszer és zöldségnövények, kert működése
gyerekprogramok:
Kézműveskedés (terményképek magvakból)
Interaktív kertvetélkedő (pontgyűjtés a különböző állomásokon)
sportverseny
mikroszkópos rovar- és növényvizsgálat
zöldségek, gyógynövények felismerése

Aranykatica kert
Cím: Budapest XIX. kerület, Arany János – Dobó Katica utca.
http://aranykaticakert.hu/
Nyitva tartás: 10- 15 óráig
Programok:
Kertbemutatás,
Tematikus séta a közösségi kertben.

Megálló közösségi kert, Szeged
Ezen a napon a MASZK Egyesület által működtetett Megálló Közösségi Ház Közösségi kertje is kitárja kapuit, ahol a közösségi kert tagjai szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt, aki szeretne bepillantást nyerni a mind népszerűbb városi kertészkedésbe.
Cím: Budapesti körút 23, 6723 Szeged
http://www.maszk.hu/megallo/
https://www.facebook.com/megallo.tarjanfelettazeg
Időpont: 2014. augusztus. 24. vasárnap 14:00 órától
Tervezett programok:
– kertbemutatás
– lecsófőzés bográcsban
– gyümölcskóstoló

Zugkert
Cím: XIV. kerület, Füredi lakótelep, Zsálya u.- Fischer István és Újváros park sétány által határolt terület.
Nyitva tartás: 16-18 óráig.
Programok:
Kertbemutatás
Kézműves foglalkozások
Ismerkedés
www.zugkert.hu

 

Kitchen-Garden-Day-logo

Read More

Kert a paneldzsungelben…

Jó cikk jelent meg a Vidék íze című magazinban. Nem csak a Békási kertet mutatják be de egy receptet is kitaláltak, a kertben termelt zöldségekből. Jó lett.

Download (PDF, 2.75MB)

P230714_17.51_[01]

Nekem valamiért nem mutatja a cikket a nyitóoldalon, de a letöltés az könnyen megy, olavsható a cikk.

Read More

Egy éves a Békási kert

Pont egy éve volt a Békási kert műszaki átadása és az ültetőnap. Elég elkésett ültetőnap volt, elhúzódott a kert építése, így csak egy csonka szezont sikerült elindítani tavaly. Azért azt is hozzá kell tenni, hogy a kerttagok nagyon sok munkát fektettek a kert építésébe, a tavalyi évet ezzel együtt érdemes kalkulálni, így teljes a kép.
Azóta a télen volt egy kertészoktatás, minden kertész felkészült az idei szezonra, és elmondható, hogy igazán sikeres lett. A kert nagyon szép, jól szervezett, mind a látványban, mind a tartalomban nagyon sokat fejlődött.

P270714_16.21P230714_19.21P270714_17.21_[01]P020714_10.41  P270714_16.22_[01] P230714_17.36_[03] P230714_17.34_[01] P270714_17.21

Read More

No comment….

A kormány nem fogja pályázatokkal támogatni a közösségi kertek kialakítását, mert nincs belőlük annyi országosan, hogy ez indokolt lenne – írta Lázár János egy írásbeli kérdésre adott válaszban. Nem lehet meghatározni olyan konkrét elképzeléseket, amelyek indokolnák konkrét közösségi kertészkedést megcélzó kormányzati pályázati kiírás kialakítását – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Heringes Anita MSZP-s képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában. A szocialista képviselő azt kérdezte, hogy a kormány akarja-e valamilyen formában támogatni az egyre gyarapodó közösségi kerteket.

Remélem meggondolják magukat.

Tovább a cikkre

P230714_17.35_[01]

P230714_17.51_[01]

Read More

Civildeficit

Horányi Özséb Professzor Úr kért, hogy írjak véleményt a 168 órában megjelent interjújához. A téma jó, erősen aktuális, ezt sikerült összehoznom:

Civildeficit:

Lo studio offre inoltre certificazioni medico-legali, generico si produce da altri produttori autorizzati alla fabbricazione di questo prodotto e cioè un agente di potere liquido. Il Viagra Ha Alcuni effetti collaterali e nei casi più lievi consentono la guarigione e il principio attivo ripristina l’erezione sia nella sua completa assenza che nelle fasi iniziali della malattia.

Az ország civiltelensége mára szinte bántóan éles és terhes mindazok számára, akik huszonöt éve azt hitték, hogy egy normális ország leszünk, de tegyük hozzá ez nem a hatalom egyedüli hibája, mi magunk is nyakig sárosak vagyunk. Az elmúlt évtizedek minden kormánya a saját „civiljeit” támogatta, nyíltan vagy burkoltan, lehetőség sem volt arra, hogy kialakulhasson a politika semleges civil közeg. A mai civildeficit nem egy-két éve halmozódott fel, évtizedek beteg gyakorlatának eredményét látjuk. Mára a sajtót kapott civil kezdeményezések mind politikai töltetűekké váltak, mi és ők, a jók és a rosszak, egyetlen alternatíva maradt a pálya szélén vegetálni, kicsiben, helyi szinten működni, a lehető legtávolabb a politikai bulvártól. Viszont ez sem járható út, elnyújtott agónia, túlzottan sok sikerélmény nélkül.

A cikk szerint az újságíró nem igazán érti a civil szervezetek finanszírozását és működését, a kérdései a hozzá nem értést mutatják, például „A hazai civil szervezetek többsége viszont a „központi apanázst” várja.” kezdetű kérdés. Nem várják az apanázst, hanem pályáznak és pont a bírálatoknál derül ki, hogy mind a jobb , mind a baloldal érdek és ismeretségi körön belül osztja el a támogatásokat, minőség és értékalap nélkül, egyik sem jobb a másiknál. Gazdasági válságidőszakban, a középosztály elsorvadása közepette, illúzió a civil függetlenség, óhatatlanul függnek az államtól vagy az EU-tól függetlenül attól, mennyire ostoba és életidegen pénzosztó szervezetek ezek. A civilek nem önerőből élnek, pénzben viszonylag nehezen mérhető szolgáltatásokat nyújtanak, miközben ugyanúgy adóznak, mint bármely profitorientált szervezet. A civilek a gyakorlatban nem dönthetik el, hogy kitől fogadnak el támogatást, örülnek ha kapnak.

Hazugsággá és bulvárrá lett a civil jelző is. Nem azok a civilek, akik pódiumról, habzó szájjal üvöltik a saját, megkérdőjelezhetetlen politikai igazságaikat, jól odamondanak a televíziós műsorokban, hanem dolgozni kéne, jót tenni, hasznot és életminőséget teremteni, a valódi bajokat orvosolni. A baloldalon futják a teljesen értelmetlen „politikailag korrekt” tiszteletköreiket, a jobboldal meg erősíti a maga szavazóbázisát, mindkettő tévút, az ország gondjainak teljes félreértése, érdek és ideológiavezéreltség. Ebben az országban a civilek látható része demonstrál, kommunikál, szakért, koordinál, csak éppen a teljesítmény és az eredmények hiányoznak, a minőségérzék, a hasznosság és az értékteremtés. Pedig lehetne más út is. Úgy hívják, hogy munka.

Helyi szinten kell tenni, szomszédsági közösségeket kell szervezni, ki kell alakítani a saját közösségi normáinkat és betartani azokat, hatni a környezetre, életminőséget javítani, politikamentesen az egyénekre koncentrálva. Ez nagyon sok idő és fáradtság, miközben hiányoznak a társadalomból a közösségi alapok, hiányzik az együvé tartozás élménye, hiányzik az együttműködés kultúrája. Mindezeket megteremteni, legalább egy generációnyi idő, ideje lenne belevágni, huszonöt évet már elvesztegettünk.

Itt olvasható az eredeti. Egyház és Társadalom

ozseb

Read More

Szegedi közösségi kert

Meghívtak egy előadásra Szegedre, az alkalom a szegedi közösségi kert megnyitója volt. A kertet a Maszk Egyesület hozta létre, lakótelepi környezetben, egy közösségi ház kertjében. Ők is 7 négyzetméteres ágyásokat építettek, kb. egy tucatot, mindazokat az alapokat lefektették, amik a kertinduláshoz elengedhetetlen, (tervezett kert, emelt ágyások, megoldották a vizet és a földcserét is). Az fontos, hogy eleve tervezetten hozták létre a kertet, jó elképzelést valósítottak meg, az azonban már a legelején kiderült, hogy a közösségépítés lesz a legnagyobb feladat. Nyilvánvaló lett, hogy kell kertvezető, kell egyfajta koordinációs csapat, kell valamiféle terv erre a szezonra, és belső kommunikáció. Sokkal többről szól a közösségi kert, mint hogy rohammunkában elkészülnek az ágyások az Megnyitó napjára, és át tudjuk adni a helyi sajtó jelenlétében.
Szép időszak előtt állnak, jó szezonjuk lesz, azonban a kérdés az, hogy hogyan lesznek képesek állandósítani a működésüket, hogyan fog a kert továbbfejlődni, újabb és újabb szezonokat sikeresen befejezni. Az nagyon fontos, hogy Szegeden megnyílt az első közösségi kert, fontos hogy legyenek a vidéki nagyvárosokban is közösségi kertek. Lakótelep van elég. Kívánom, hogy a szegedi közösségi kert az első szezon alatt képes legyen stabilizálnia a működését, és jövőre új szezont kezdeni, mintát adni közösségi kertek alapítására, nem csak Szegeden, de más városokban is.
Érdekes, hogy az utóbbi napokban minden a közösségfejlődésről szól körülöttem. Minden kertnél azt látom, hogy a közösségé formálódás nem fejeződik be az első szezon után, sőt a második szezon után sem, ez egy állandó változás, ráadásul minden kert más személyiségű, a kerttagok habitusa, aktivitása, az egyéniségeik összessége adja a különbözőségüket. És persze nincs két egyforma kert sem. A kert adottságai és a környezet alapvetően befolyásolják a kert jövőbeni működését.

A Megálló Közösségi Ház – és a közösségi kert honlapja

P210614_13.49P210614_12.54_[01]P210614_12.55_[01]1-plakat-elmunkasP210614_14.26P210614_12.53

Read More

Szakdolgozat – Közösségi kertek

Opponencia helyett

Nem vagyok opponense a dolgozatnak, viszont segítettem egy kicsit a megszületését, így fűznék hozzá néhány megjegyzést és gondolatot, mintha opponenciát írnék.

Download (PDF, 1.87MB)

Opponencia
A dolgozatnak nagyon jó az indítása, a bevezető fejezet kifejezetten felcsigázza az olvasót, jól körüljárja a problémát, lendületes. A hipotézis jó választás, szociológia szakdolgozathoz a közösség alakulás a legérdekesebb terület, ráadásul kevés hasonló kutatás készült eddig. A dolgozat végig „jól vezetett” összefogott írás.
A kutatás 2014 január és március között történt, azóta azért sok minden történt, a dolgozatban lefektetett állapot, sorrend, fejlettségi szintek mára azért eltolódtak, illetve számos új kert alakult idén, ők most kezdik az első szezonjukat, nincsenek benne a kutatásban.
18. oldal. A hallgató azt a megoldást választotta, hogy a kutatással vizsgált 6 budapesti közösségi kertet nem nevezi a nevén, hanem A, B, C stb. betükkel jelzi. És itt válik érdekessé a dolgozat. Miért nem nevezi néven a kerteket? Mi ez az anonimítás? A tudományos kutatás igénye az, hogy elrejtsük a vizsgált dolgokat (kerteket) és betűkkel jelöljük őket? Mint tanár, azt gondolom, hogy egy szakdolgozat kommunikáció. A egyik oldalon a hallgató arról próbálja meggyőzni a vizsgabizottságot, hogy szavazzan rá, ergo engedjék át a diplomavédésen. A másik oldalon viszont tényleg tanulságokat kellene levonnia, kutatnia, bemutatni, hatni arra, hogy jobb kertek, jobb gyakorlatok szülessenek. Miért ne lehetne néven nevezni a kerteket? Miért nem lehet kimondani, hogy egyes kertek jobban teljesítenek, mint mások. Tessék követni a jó mintákat.
A grafikonok gyalázatosak, egy csomó kérdést feltett, kapott rájuk elégséges válaszokat, ráadásul elemzi is őket, ehhez képest a grafikonok oda vannak „hányva”. Többet érdemel a dolgozat. Egy szövegnek van vizuális megjelenése is! A Képek is hiányoznak a dolgozatból.
A dolgozat egyik legérdekesebb része a három interjú a dolgozat végén, a mellékletben. Mind a három telitalálat szöveg, tanulságos mondatok vannak lefektetve ott.
Az irodalomjegyzék megfelelő, a dolgozat összhatása összeszedett.
Érdemjegy: 5 jeles.
Kérdések:
Hiányossága a dolgozatnak a környezet kutatás kimaradása, nem csak a kerteket kell kutatni, hanem a környék lakóit is, de az önkormányzatot is, többek közt. Bár ezt a dolgozat említi is. A jövőben az egy nagyon fontos kérdéssé fog válni, hogy a „nem kertész” szélesebb szomszédság miként éli meg a kerteket. Miképp kutatná a kertek környezetét?
A dolgozatból pont a szociológia maradt ki, valahogy a vezetés kérdése vált a dolgozat fókuszává, és a kérdőív se volt elég jó. Sematikus kérdéseket tett fel, ezeknél sokkal érdekesebb a valóság. A közösségi kertekkel kapcsolatban mik azok a szociológiai alapfelvetések, amit kutatni kéne? Mi a szociológia a közösségi kertekben?
Ajánlott irodalom: Ferkai András: Lakótelepek. Városháza – a mi budapestünk sorozat.

Egyénként a megfejtés:

A – Első Kis-Pesti kert
B – Leonardo
C – Aranykatica kert
D – Békási kert
E – Őrmezei kert
F – Parti Kert Budafok-Tétény
G – Cinege Kert

ferkai-lakotelepek

 

Read More

kispest.hu – Szezonnyitó az Első Kis-Pesti Kertben

Kedves, vidám, laza, formalitástól mentes összejövetellel ünnepeltünk. Terülj-terülj asztalkával – számos ízletes süteménnyel, pogácsával, mentás limonádéval, kerti virágokból alkotott salátával – és mosollyal vártuk vendégeinket egy kötetlen beszélgetésre és kerti sétára. Vinczek György alpolgármester úr, Bogó Tünde, a Környezetvédelmi Bizottság elnöke is együtt ünnepelt Velünk. Zöld gondolkodású barátaink a Kispesti Kertbarát Körből, a Zöld Tanyától, az Aranykatica Kertből is osztoztak örömünkben. Nagyszerű élmény volt! Mesélni, csak mesélni és élményeken osztozni mindazo9kkal akik átélték és akik még nem, ennek az örömét.

Tovább a cikkre

P290514_17.38_[04]

Read More

Megyek Bajára

Bajai civilek hívtak meg előadásra, közösségi kertek lesz a téma.

Péntek, június 6.-a Attila út 9. 17 óra

Ha van bajai ismerősötök, érdemes lesz eljönni.

rostagabor_meghivo

Read More

Harmadik szezon

Ez megint egy el nem mondott beszéd, valahogy úgy alakult, hogy kihagytuk a protokoll beszédeket az Első Kis Pesti Kert szezonnyitó ünnepségén, személyes beszélgetések sorozatává fajult a délután, sütizés és nyugalom. Így volt jó.
Persze készültem beszéddel, de jobb volt nem szerepelni, utólag inkább leírom, mit is mondtam volna:
A harmadik szezon
A hármas számnak különleges ereje van: három a magyar igazság, Ludas Matyi is háromszor verte el a döbrögi bírót, háromra szoktunk elstartolni, valószínűleg a kertek életében a harmadik szezonnyitás is különös fontossággal bír . Az Első Kis Pesti Kert a harmadik szezonját kezdi idén, a kert és a közösség úgy tűnik, mostanra ért be, életciklust váltott, mind a kert kinézetében, mind a közösség belső tartásában összetéveszthetetlenül más mint három éve volt. Mostanra stabilizálódott a kert és a közösség, kellett ennyi idő…
Senki nem tudta három éve, hogy mivé válik ez a kísérlet, és úgy tűnik a fejlődés mostanra eljutott egy nyugvópontra, kiszámítható lett a kertközösség működése, megvalósulni látszik a kezdetben kitűzött cél, a békés együttélés, a nyugodt kertművelés, egyfajta állandóság, igazi szomszédsági közösség alapítása. A lakótelepen.
Ez a kert nem bulvár, nem médiahekk, sem gerillakert, főleg nem politikai korrektség hanem, létező – működő valóság, és lesz negyedik, ötödik és még sok szezonja, működő modell a közösségi kertekre, a szomszédsági közösségek alapítására. Az önkormányzattal közösen.

Ez a három év nem volt problémamentes, kerttagok cserélődtek, voltak nehéz időszakok, de mindezek eltörpülnek az elmúlt szezonok sokféle sikereihez képest, mi magunk változtunk a legnagyobbat, és bizton állíthatom, hogy a javunkra. Vannak talán sajtó-híresebb kertek az Első Kis Pesti Kertnél, de minőségben, állandóságban, életminőség javulásban nem vehetik fel a versenyt.
Köszönöm a kertészeknek és az önkormányzatnak, hogy három éve belevágtak ebbe az akkor még kipróbálatlan kísérletbe. Munkájukkal és jó szándékukkal épült és fejlődött ez a kert és a közösség azzá, amit ma itt látunk.
Az egyesületnek van négy működő kertje, és talán még kettő el tud indulni idén. A többi kertnél már azt nézem, hogy vajon hova fejlődnek majd a harmadik szezonjukra, ők hogyan állnak majd be egyfajta állandóságra, működési kiszámíthatóságra? Mindig is az első Kis-Pesti Kert lesz a „legöregebb” kert, már önálló pályán mozog, nagyon érdekes kívülről figyelni, hogyan működnek, hogyan oldanak meg problémákat, hogyan integrálják az új tagokat, hogyan alakul a harmadik szezon és a „Biológia óra a közösségi kertben” program. Sok időt töltök abban a kertben. Szuper jó kertközösség lett, sokat tanulok tőlük.
Van még egy hármas szám: elindult Kispest harmadik közösségi kertje, a Zengő kert. Ők még az egész folyamat legelején tartanak, lelkesek és zöldek. Ezúton meghívok mindenkit szeretettel a Zengő kertmegnyitóra. Még nem tudni mikor lesz, de szólok.
Köszönöm, a figyelmet.

P290514_17.38 P290514_17.38_[04] P290514_17.39_[01] P290514_17.39

Read More

Cikk: Világháborús örökség terjed rohamosan Budapesten

A Városi Kertek Egyesületének vezetője szerint egyre népszerűbbek a lakótelepen megvalósítható közösségi mintakertek, Kispest és Óbuda után a szentendrei önkormányzat készül megállapodást kötni az effajta “zöld szigetek” létrehozását szervező civil szervezettel.

Tovább a cikkre…

obudaujsag

Read More

Elindult a Zengő kert is

A kert Kispesten a Zengő utca és a Kasza J. utca sarkán helyezkedik el, négyemeletes házak között. Mikor először ott jártam és körbenéztem egyből beleszerettem a helybe. Csend és béke, alig egy pár autó. Az egész helynek már az építkezés előtt is olyan meghitt hangulata volt, és a fényei egészen különlegesek. Nagy fák, sok zöld felület, jó megvilágítottság. Aztán elkezdődött az építkezés és látszódott, hogy Kispest Önkormányzata és a Közpark Kft. most sem fog csalódást okozni. A sok esős nap miatt nem sikerült teljesen végezniük most hétvégére, de mi nem bírtuk tovább kertültető napot tartottunk.

A blogbejegyzést Barbara írta, én sajnos nem voltam ott a kertindító napon, megint kijött rajtam a láz, ki voltam ütve.

Itt olvashatod tovább…

zengokert

Read More

Interaktív komposztprogram az Első Kis-Pesti Kertben

Most készült el a kispesti Centrum TV hírműsora a komposztprogramról. Tracey és a Wekerlei Zöldek alakítottak ki egy komposztálási oktató programot, amelynek egyik bemutató helyszíne lett az Első Kis-Pesti Kert.

Itt megnézheted.

tracey

Read More