Elindult Kispest harmadik kertje, ma volt az első lakossági fórum. Jó volt, voltak elegen, lelkesek, jó előképeik vannak a városi kertalapításnak Kispesten. Jó kert lesz, már látom.
A következő lépés a kert megtervezése lesz. Ezt egy új módon, közösségi tervezéssel szeretném megoldani. Az eddigi kertek tagjait hívtam meg szombatra egy közösségi tervezés eseményre, meglátjuk mi sül ki belőle. Szerintem a tapasztalatainkra hagyatkozva, valami jópofa kertötlettel, kert-koncepcióval keveredünk majd ki az eseményből. A kerttervet az önkormányzattal meg a közpark-építőkkel egyeztetve fogjuk végtervvé alakítani.
A többi alakuló kert agyzsibbasztó eseménysor. A normálisnál nehezebb választási évben kertet alapítani az önkormányzatokkal, mindent ezerrel túlbiztosítanak, bizottság hegyek, adminisztráció hegyek, tervkészítés hegyek. Az elmúlt hetekben bedaráltak az önkormányzatok, papírgyártás volt, és iszonyatosan sok program, egyeztetés, lakossági fórumok, utazás a városon keresztül. Tömeg-közlekedem, hát elég durva.
Mindjárt itt a tavasz és még sehol a kertek. Mondjuk tél sem volt, szóval korán jött a tavasz, időben még benne vagyunk, csak induljanak már el a kertek. Hát most ez megy.