Közösségi kertek

cimlap-kozossegikertek

Rosta Gábor: Közösségi kertek

2009-ben jelent meg A városi tanya című könyvem, amely egyfajta válasz volt a válságra, alapvetően az egyéni lehetőségekről, a városi ökotudatos élet megteremtéséről, az önellátásról szól. Már akkor írtam a városi mezőgazdaság (urban agriculture) nyugati példáiról, a közösségi kertekről, a háborús és válságkertekről. Valamikor ekkor kezdődött el az a folyamat, amely a Városi Kertek Egyesülethez és a közösség kertek alapításához vezetett.

2012-ben nyitottuk Budapest első közösségi kertjét, mely az önkormányzati területen és támogatással jött létre. Ez lett az Első Kis-Pesti Kert. 2013-ban  még két kert követte az elsőt, az Aranykatica kert, és a Békási kert.

A városi-közösségi kertek azóta felkapott sajtótéma lett, egyre inkább része kezd lenni a közbeszédnek, kifejezetten nagy a publicitása, és persze sorra nyílnak kertek, kisebb-nagyobb sikerrel. Sok kert elindításánál segítettem, ha kértek, illetve a magam kertjeit is szeretném a lehető legjobb minőségben megvalósítani, ez eközben felhalmozódott tudást és tapasztalatot írtam le ebben a könyvben.

A Közösségi kertek könyv, amelyet az olvasó a kezében tart,  az elmúlt négy év tapasztalatait  foglalja össze, hasznos módszerek gyűjteménye, mely a városi kertek alapításához, működtetéséhez és a közösségépítéshez nyújt segítséget.

Ajánlom a könyvet azoknak, akik alapítóként vagy tagként szeretnének részesei lenni egy városi-közösségi kertnek, közösséget szeretnének építeni, illetve azoknak, akik mernek változtatni.

A könyv nekem sajnos elfogyott, kérem rendeljék meg a nagyobb könyváruházakban.

Könyvrendelés

A megrendelő neve:

Email cím:

Szállítási cím:

Számlázási cím (ha különbözik a szállítási címtől):

Telefon:

cimlap

tartalomjegyzekbeliv03beliv06beliv07