A Békási kert után, új közösségi kertet alapítunk a harmadik kerületben, az Óbudai Kulturális Központ parkjában, a San Marco utcában. Az Amfikert még mindig nem tud elindulni, ezért a harmadik kerületi Önkormányzattal a nyáron kerestünk egy minden szempontból alkalmas területet a kerület új közösségi kertje számára. Ez lett az ÓKK parkja.

Nagyon érdekes az épület és a park, ahova a kertet építjük. A Kulturális központ épületet negyven évvel ezelőtt építették, eredetileg uszodának indult, majd menet közben változtattak a terven és Úttörőház lett. A tervezett uszoda medencéje lett a színházterem, nagyon jó építészeti, belsőépítészeti megoldásokkal. Az épülethez tartozik egy 5-7 ezer négyzetméteres park is, amit annak idején gyerek – sport parknak építettek ki, például építettek egy kosárlabda – kézilabda pályát, ami az óta tökéletesen tönkrement, lefektettek beton járóköveket, amelyek ma már elsüllyedtek a talajba., és régen voltak ping-pong asztalok is, amelyeket lebontottak.

A rendszerváltás után az Úttörőház funkció okafogyottá vált, így Kulturális Központot hoztak létre az épületben, amely egyébként nagyon jól működik. Van benne élet. Nemrég voltam a negyven éves jubileumi esten, az volt a megdöbbentő, hogy milyen sok embernek van személyes kötődése a házhoz. Velem egykorú embereknek is. Nem semmi. Nagy elterülő épület, közepén a süllyesztett színházteremmel, körülötte meg igen nagy viszonylag mobil  terek, nagyon sok funkciót el tud látni az épület. Ehhez képest a park, szerintem tök kihalt volt az elmúlt 20 évben, elvadult, látszik, hogy se nem használták, se nem költöttek rá.

Maga a park annyit változott a kezdetek óta, hogy épültek fitneszgépek, a leromlott beton sportpályára építettek egy gyerekmászókát a kisgyerekeknek, telepítettek néhány lámpaoszlopot elég átgondolatlanul, összességében koncepció nélkül fejlődött a park. A terület legszebb eleme a középen elhelyezkedő két fa és a nyílt füves tér. Jellemző, hogy a parkban egyetlen ülőhely sincs.

Az Önkormányzattal szeptemberben sikerült véglegesíteni a kert indítását. Azóta volt három kertgyűlés, egy oktatás, és persze közben elindult az építkezés. A kertnek még nincs neve, ez mindig lassú döntési folyamat. Az összes ágyás elkelt, már 15-n vannak várólistán. A kertészeknek lett zárt Facebook csoportja, megoldott a belső kommunikáció. Többségben vannak a fiatal házasok, lelkes csapat.

Tervezési szempontok

Az egyeztetések és a terep felmérése során a közösségi kerttel kapcsolatban a következő igények és lehetőségek merültek fel:

  • A leendő közösségi kert épüljön bele a meglévő térstruktúrába, viszont ne vegyen el területet a középső szabad térből, amely évente néhány alkalommal ünnepségek helyszíne.
  • A parkban található talajba süllyedt járólapokból új közlekedési folyosók kialakítása.
  • A közösségi kertben 25-27 ágyás, valamint közös művelésű területek, fűszerkert, virágkert, közösségi tér, homokozó kerüljön kialakításra.
  • A közösségi kert vízellátását fúrt kúttal kell megoldani.
  • A Közösségi kert mentén függőleges – vertikális zöld falak kialakíthatók.
  • A közösségi kertet mellmagasságú kerítéssel el kell választani a park többi részétől, természetesen zárható kapuval.
  • A játszótérnek új helyet kell találni a parkban, jobb, használhatóbb, közösségibb megoldást a jelenlegi állapotnál.

2015 áprilisában a Budapesti Corvinus Egyetem, Tájépítész hallgatókkal kurzushetet tartottunk a park újragondolásáról. A kurzushéten született tervek az egész parkra vonatkoztak, azonban ezen tervek megvalósítására nincs anyagi keret, ennél egy szerényebb, csak a közösségi kertre vonatkozó beavatkozás lehetséges. A terv igyekszik megőrizni a park nagy zöld felületeit, sőt a sportpálya elbontásával még növekedni is fog a zöldfelületek aránya.

A leendő közösségi kert 953 négyzetméterével az egyik legkisebb közösségi kert lesz az Egyesület kertjei közül, viszont a parkba tagolódása miatt, a környezet nagy zöld felületei miatt ez nem érződik. Mindezt segíti, hogy a közösségi kertet a parktól elválasztó kerítés mellmagasságú (150 cm) magas lesz, így az elválasztás inkább szimbolikus, mintsem direkt védelmi jellegű.

A kertben az ágyások 6 négyzetméteresek lesznek, emellett XXX négyzetméter közös művelésű terület, valamint fűszerkertet és virágoskertet is tervezünk. A közösségi kertet határoló falak kiválóan alkalmasak vertikális kertek kialakítására, futónövények számára.

A kert világításához is hozzányúlunk, hangulati elemként taposólámpákat helyezünk el a központi fák alá, illetve az új játszótér köré, naplemente után, esténként kifejezetten új képet fog mutatni a park.

Jelenleg a parkban egyáltalán nincsenek ülőfelületek, a szülők toporognak, amíg a gyerekek játszanak, ezen változtatni fogunk, padok, leülők, árnyékfoltok fogják kényelmesebbé tenni a parkban tartózkodást.

Kertadatok:

Alapítás éve: 2015

Alapterület: 953 nm

Ágyások száma: 26

Ágyások mérete: 5.83 nm (1.7 x 1.7 x 2)

Ágyások össz: 150.28 nm

Közös művelésű területek: 134 nm

Közösségi tér: 180 nm

Fűszerkert, virágkert: 25 nm

Öntözés: Fúrt kút.

Érdekes módon két közösség fog létrejönni a parkban, az egyik lesz a közösségi kert használóinak közössége, és a másik a játszótér – mászóka használók közössége. A kertközösség alakulása rendben működik, a játszótér használók megszólítása még késik. Valószínűleg januárban össze lehet hívni őket, végigbeszélni a park jövőjét, használatát, továbbfejlesztését. Ez így nagyon jól fog működni, tavasszal valami egészen más lesz a park, arra számítunk, hogy mindkét közösség erősödni, fejlődni fog, az elmúlt évekhez képest sokkal több élet lesz az ÓKK kertben.

Elindult az építkezés. Első lépésben meg kellett tisztítani a területet, el kell bontani a betonpályát, felszedtük a járólapokat (ezeket újra fogjuk használni, új ösvények, járófelületeket építünk belőlük).

Január közepére fogunk végezni az építéssel. Kora tavaszig nem lesz túl szép a kert, de amikor megjön a meleg és a napfény, amikor elindulnak a növények és a füvesítés és az új növénytelepítések is megerednek, hát akkor nagyon más lesz.

Ez lesz az első kert, ahol az első ültetésre minden a helyén lesz, időbe(!), tavasszal egy felkészült közösség kezdi művelni az ágyásokat. Ez lesz az egyesület hetedik kertje.

20151024_150317

Innen indult. Plakát az első fórumra.

20150515_154803

Beton pálya és mászóka

20151024_14540320151024_14522220151024_145302

Járólapok

20151024_145140

Ligetes rész a San Marco utcai oldalon

20151024_145606

Aztán megjelentek a gépek és elkezdték felszedni a pályát

20151117_13522220151117_13523020151117_13550320151117_13552220151117_13575820151118_11281220151126_13525920151118_11283920151124_145018

Megoldatlan volt a parkon belül az utak-járófelületek kérdése, a régi járólapok nem vezettek sehová. A kitaposott nyomvonalakra helyezzük vissza a kimentett, megtisztított járólapokat.

20151124_14513020151124_14514320151124_14521020151126_134741

A park fás-ligetes részét megtisztítottuk és ide fog kerülni a játszótér, mászókák. Korábban kinn álltak a betonpálya közepén, sehol egy pad, sehol egy árnyék. Az új helyen a fák árnyékot adnak, lesznek padok, járólapokkal kirakott utak, terek, az egésznek megpróbálunk egyfajta természetközelibb, kényelmesebb elhelyezést. Lehet arra számítani, hogy egy második közösség alakul ki az ÓKK kertjében, a használókból. 20151124_14511620151125_12051220151125_12053720151202_14172220151202_14180420151202_14541020151207_13272420151208_14273020151211_11280620151215_11161520151208_14263820151207_13273720151124_145102DSC_010620151208_14280220151130_173928

Elkezdődött az oktatási program is, Barbara tartja az első blokkot.

20151201_134315

20151215_111449 20151215_111539 20151215_142741