Prologue

It seems that 2026 will also be a very difficult year, at least here in Europe, though I don’t think the energy crisis will stop at the continent’s borders. Just as the 2020 COVID-19 pandemic was a global experience, this current crisis will affect everyone. There will be an economic crisis, unemployment, and a lack of money. Saving money and frugality will be among the most important concepts in the coming period, and self-sufficiency will be one of the most rewarding activities. Experts are already sounding the alarm, and we will soon enter a period of economic crisis. This is inevitable. It would be wise to start thinking ahead and begin organizing new crisis gardens, because they will be sorely needed.

I wrote this article back in April 2020, and it looks like it will be relevant again in the near future.

World War I crisis gardens, Liberty Gardens

World War I was essentially a European internal war, which caused a food crisis on the continent because the conscription of young men working in agriculture led to a labor shortage and, consequently, crop failures; furthermore, the mutual naval blockade blocked the trade and transport of food. All of this led to severe supply problems during the war, and afterward, a famine on the European continent was prevented only with American aid.

The Liberty Gardens movement was launched in the Anglo-Saxon world to create the conditions for self-sufficiency, and it quickly spread to all the wartime countries and later to the United States as well. When the U.S. entered the war, in response to President Woodrow Wilson’s call, Americans took up vegetable gardening en masse to avoid potential food shortages. The true purpose of achieving self-sufficiency in these wartime gardens was to free up large-scale agricultural products for export to the European continent. Backyards, vacant urban lots, railroad lands, and school gardens were all put to use. According to data from the U.S. Department of Agriculture in 1918, 5.2 million urban gardeners produced crops worth $525 million.

A garden plan from the period of World War I.

Patriotic posters from the First World War.

 

During World War I, the United States became the world’s leading supplier of seeds due to a seed shortage in Europe. Seed catalogs from the World War I era.

Young people were also involved in the self-sufficiency movement, and existing school garden programs were further developed.

  

The Allotment Act, a land law designed to promote self-sufficiency, has been in effect in England since 1892. Under this law, local governments are required to provide plots of land to applicants, who could use these plots to grow vegetables and fruit for themselves and their families. During the war, food purchased in stores was often expensive and of poor quality, so home-grown fruits and vegetables contributed significantly to the family’s nutrition and health. The plot of land allocated by local governments was approximately 300 square meters, which provided enough produce for a family of four for the entire year.

World War I also raged on the food production front, and conservation was essential.

The Great Depression, 1929 – Crisis Gardens

During the crisis of the 1930s, the urban population turned once again to self-sufficiency and urban agriculture; local food production was part of survival strategies, served as a source of savings, and provided participants with activities, a sense of community, and high-quality food.

Dorothea Lang: The migrant mother

The community garden program launched by local governments has faced numerous challenges. Organizers have debated the size, location, and layout of the gardens: Should the gardens consist of individual plots, or should they be cultivated as larger, undivided parcels? Who is eligible to participate in the program, and how should the available land be allocated? Where should crisis gardens be established? Would the economic crisis last long enough to make it worthwhile to establish crisis gardens? It later turned out that the crisis lasted quite a long time, and the vast majority of participants came from among the many unemployed families.

Soupline

Thrift garden

In 1933, Franklin Delano Roosevelt became President of the United States with the New Deal program. In the years that followed, relief gardens received government support, thereby resolving these disputes; local governments and community organizations took over the establishment and management of the relief gardens. Two main types of relief garden programs were implemented: on the one hand, a public works program—in today’s terms—was launched, where gardeners produced staple foods for schools, hospitals, and free public meal programs in exchange for wages; on the other hand, support was provided for urban gardens established for self-sufficiency and backyard farming. An important implementing agency of the New Deal was the WPA (Work Progress Administration), which, for example, provided support for 5,000 small-scale urban crisis gardens in New York. According to later calculations, every dollar invested yielded a profit of $5 for the gardeners annually.

Those who owned their own land were encouraged to take in unemployed people who could grow crops for themselves. Seeds and supplies were provided for the crisis gardens.

Interestingly, the response to the crisis gardens was not entirely positive; many farmers criticized the program, believing it perpetuated the economic crisis by reducing demand for their large-scale agricultural products.

Community gardens improved the health, quality of life, and mental well-being of urban gardeners by providing them with a sense of purpose and generating benefits for their cultivators, while also producing food and providing employment opportunities for participants. Moreover, they were fully aware of the other benefits of community gardening; they protected their members from social decline and social and personal marginalization. In times of crisis, processes of social decline always intensify: alcoholism, acts of violence, crime, and the number of suicides increase. The gardens were a great help in overcoming the crisis mentally.

Bony and Clyde

It is interesting to note that the phenomenon of “land grabbing” quickly spread in industrial cities, where people would find unused, uncultivated land within or outside the city and immediately begin farming it, even illegally. In other cases, shantytowns sprang up in public spaces; many people lost their homes—for example, a Hooverville (a shantytown named after President Herbert Hoover) was established in Central Park in Manhattan.

Hooverville NYC, Central park

By 1938, the crisis had passed and been replaced by the rearmament program; at the same time, the earlier successes of the crisis gardens and the positive experiences associated with them greatly facilitated the rapid expansion and widespread adoption of the Victory Gardens program during the next world war.

World War II, Victory Gardens

England, the Battle of the Atlantic.

The U-boat war—the war between submarines and merchant ships—ultimately aimed to cut off England’s food supply and strangle the island. Due to its historical colony-building traditions, England had not been self-sufficient in food for the past two hundred years; it obtained half to two-thirds of its food from its overseas territories. The German submarine fleet’s mission was not to sink warships, but to “torpedo” merchant shipping—ultimately, to starve England.

In England, a very strict rationing system was introduced from the very first moments of the war, and every effort was made to revive the World War I gardening movement, known as Victory Gardens.

The Victory Gardens operated until the end of the war, and the rationing system continued even longer. With government assistance, they produced everything they could, and women were sent to the countryside to do farm work in place of the men who had been drafted into the military.

In the United States, the War Food Administration established the National Victory Gardens program, which set five main objectives:

1. to reduce the demand for commercial vegetables, thereby making supplies for the armed forces and exports to other countries more readily available;
2. to reduce the demand for strategic materials used in food processing and canning, as the canning industry had been almost entirely converted to meet wartime needs.
3. alleviate the burden on the railways by promoting local production and consumption
4. maintain the health and well-being of Americans and support public acceptance of the war through the outdoor cultivation of vegetables
5. a special program was launched for the local preservation of produce (Community Cannery)

In 1943, Eleanor Roosevelt, the president’s wife, also established a Victory Garden in front of the White House, but this was just one among the millions of Victory Gardens operating across the United States.

In 1942, seed sales increased by 300%; more than 20 million vegetable gardens were cultivated, yielding an estimated 4 to 5 million kilograms of fruits and vegetables annually, with 44% of the United States’ fresh vegetables being grown for personal consumption. In 1943, American families purchased 315,000 canning pots for preserving vegetables.

They did not focus solely on production and self-sufficiency; the Food Fight for Freedom program also included the rationalization of food distribution, the introduction of a rationing system, the centralization of recycling and scrap metal collection, the promotion of home canning and storage, and the introduction of voluntary agricultural labor. Interestingly, the introduction of the rationing system made the population’s food supply more balanced, improved consumers’ health, and eliminated dietary disparities between social classes.

After the war ended, the gardens disappeared almost immediately; only a very small number managed to survive the peace, as school gardens or, in some cases, early community gardens.

The gardens of COVID-19

Global crises are rare occurrences; I can recall perhaps two in my own lifetime. The first was the 1973 oil crisis, when the Arab member states of OPEC imposed an oil embargo during the Yom Kippur War. At that time, the price of oil rose by 400%.

The second was the 2020 COVID-19 pandemic, which swept across the world, bringing economic shutdowns and lockdowns. Here in Hungary, it was interesting that gardens offered an escape from “house arrest”; community gardens were also bustling with activity, of course, in accordance with the pandemic prevention rules we devised ourselves. In 2020, there were no price hikes, no shortages of goods; gardening was more about escaping the confines of the home, and its mental health benefits were crucial. The crisis now unfolding will be different: energy poverty will trigger runaway prices, inflation, economic shutdowns, and unemployment. It’s going to be ugly.

 

 

 

Ezt a cikket még 2020 áprilisában írtam, és úgy tűnik újra aktuális lesz a közeljövőben.

A Közösségi kertek könyvemből vettem ki az Első Világháború kertjei, a Nagy Gazdasági Világválság és a Második Világháború kertjei alfejezeteket. Kicsit kibővítettem és kerestem hozzá még adatokat, példákat és képeket. 

 

Első Világháború válságkertjei, Liberty Gardens, Szabadság kertek

Az első világháború alapvetően európai belháború volt, amely a kontinensen okozott élelmiszerválságot, mert a mezőgazdaságban dolgozó fiatal férfiak besorozása munkaerőhiányt okozott, és ez által terméskiesést, másrészt a kölcsönös tengeri blokád akadályozta az élelmiszerek kereskedelmét és szállítását. Mindez súlyos ellátási gondokhoz vezetett a háború alatt, és utána pedig csak amerikai segítséggel kerülték el az éhségjárványt az európai kontinensen.

Az angolszász területen elindították a Szabadság kertek (Liberty Gardens) mozgalmat, az önellátás feltételeinek megteremtéséért, amely azután gyorsan elterjedt az összes hadviselő országban és később az Egyesült Államokban is. Amikor az USA belépett a háborúba, Woodrow Wilson elnök felhívására az amerikaiak tömegesen vállalták a zöldségkerteket alapítását, az esetleges élelmiszerhiány elkerülésére. A háborús kertekben elért önellátás célja valójában, a nagyüzemi mezőgazdasági termékek felszabadítása volt, amelyeket az európai kontinensre lehetett exportálni. Művelésbe vonták a hátsókerteket, üres városi grundokat, vasúti területeket, iskolai kerteket. 1918-ban az USA Agrárminisztérium adatai szerint 5,2 millió városi kertész 525 millió dollár értékű terményt állított elő.

Kertterv az első Világháború időszakából.

Hazafias plakátok az Első Világháború időszakából.

 

 

Az Egyesület Államok az Első Világháború alatt a világ, vezető vetőmag-szállítójává vált, mivel Európában vetőmag-hiány alakult ki. Vetőmag katalógusok az Első Világháború időszakából.

Az ifjúságot is bevonták az önellátás mozgalomban, a meglévő iskolakert programokat tovább fejlesztették.

  

Angliában 1892-től létezik az Allotment Act, az önellátást elősegítő földtörvény, amelynek értelmében a helyi Önkormányzatok kötelesek földterületet biztosítani az igénylőknek, akik ezeken a területeket megtermelhették a saját és családjuk zöldség, gyümölcs szükségletét. A háború alatt a boltokban vásárolt ételek gyakran drágák és rossz minőségűek voltak, így a házilag termesztett gyümölcsök és zöldségek nagyban hozzájárultak a család élelmezéséhez és egészségéhez. Az önkormányzatok által juttatott termőterület körülbelül 300 négyzetméter volt, amely egész évre elegendő termést biztosított egy négyfős család eltartásához.

Az első világháború az élelmiszer előállítás frontján is dúlt, fontos volt a takarékosság.

 

A Nagy Világgazdasági Válság, 1929 The Great Depression – Válságkertek

A harmincas évek válságidőszakában a városi lakosság újra az önellátás és a városi mezőgazdaság felé fordult, a helyi élelmiszer termelés része volt a túlélési technikáknak, megtakarítási forrást jelentettek, valamint elfoglaltságot, közösséget és jó minőségű élelmiszert adott a résztvevőknek.

Dorothea Lang: The migrant mother

Az önkormányzatok által indított válságkert program számos problémával szembesült. A szervezők a kertek méretéről, helyszíneiről és felépítéséről vitatkoztak: Vajon a kertekben külön-külön ágyások legyenek, vagy nagyobb oszthatatlan parcellákat műveljenek? Ki jogosult a programban való részvételre, milyen módon osszák ki a lehetséges földterületeket? Hol alakuljanak válságkertek? Vajon a gazdasági válság elég hosszú ideig tart-e ahhoz, hogy érdemes legyen válságkerteket alapítani? Utóbb kiderült, hogy a válság meglehetősen hosszan eltartott, a résztvevők döntő része pedig munkanélküli családok sokaságából kerültek ki.

Soupline

Takarékosság kert – Thrift garden

1933-ban Franklin Delano Roosevelt lett az Egyesült Államok elnöke a New Deal programmal. A következő években állami támogatásban részesültek a válságkertek, így megoldódtak ezek a viták, az önkormányzatok és helyi szerveződések vették át a válságkertek alapítását és irányítását. Központilag kétféle válságkert programot valósítottak meg: egyrészt mai szóval fizetett közmunkaprogramot indítottak, ahol a kertészek fizetésért cserébe iskolák, kórházak, és az ingyenes tömegétkeztetés számára termeltek alapélelmiszereket, másrészt támogatták az önellátásra alakult városi kerteket, háztáji termelést. A New Deal fontos végrehajtó szervezete volt a WPA (Work Progress Administration), amely például New Yorkban 5000 kis léptékű városi válságkerthez adott támogatást. Későbbi számítások szerint minden befektetett 1 dollár, 5 dollár hasznot hozott a kertészei számára évente.

 

Azokat, akiknek saját földjük volt, arra buzdították, hogy fogadjanak be munkanélkülieket, akik saját részre termelhettek. Magvakat és kellékeket biztosítottak a válságkertek számára. 

Érdekes módon nem volt egyértelműen pozitív megítélése a válságkerteknek, sok mezőgazdasági termelő elítélte válságkertek programot, mivel azt gondolták, hogy fenntartja a gazdasági válságot, mivel csökkent az érdeklődés a nagyüzemi mezőgazdasági termékeik iránt.

A válságkertek javították a városi kertészek egészségét, életminőségét és szellemi-mentális állapotát azáltal, hogy elfoglaltságot adtak, hasznot teremtettek a művelőiknek, miközben élelmet termeltek és munkalehetőséget biztosítottak a részvevők számára. Ráadásul pontosan tisztában voltak a közösségi kertészetek egyéb hasznaival, megóvták a tagjaikat a zülléstől, a társadalmi és egyéni ellehetetlenüléstől. A válsághelyzetekben mindig felerősödnek a züllési folyamatok: növekszik az alkoholizmus, erőszak cselekmények, bűnözés és öngyilkosságok száma. A kertek nagy segítséget jelentettek a válság mentális leküzdésében.

Bony and Clyde

Érdekes, hogy az iparvárosokban gyorsan elszaporodott a „földfoglalás” jelensége, ahol kihasználatlan, műveletlen területet találtak a városon belül, vagy kívül, azonnal művelés alá vették, akár illegálisan is. Más esetekben meg bádogvárosok alakultak ki köztereken, számosan vesztették el az otthonaikat, például Manhattanben a Central Parkban is létesült egy a Hooverville (Hoover falu – Herbert Hoover elnökről elnevezett nyomortelepek).

Hooverville NYC, Central park

 

1938-ra a válság elmúlt, a helyét átvette a fegyverkezési program, ugyanakkor a válságkertek korábbi sikerei és a hozzájuk fűződő pozitív tapasztalatok, sokban megkönnyítették a következő világháború alatt a Győzelem kertek program gyors felfutását és eltömegesedését.

 

Második Világháború, Győzelem kertek – Victory Gardens

Anglia, az Atlanti csata.

Az U boot háború, a tengeralattjárók és a kereskedelmi hajók háborúja végső sorban Anglia élelmiszer utánpótlásának elvágásáról szólt, a sziget megfojtásáról. Anglia, a gyarmatosító történelmi hagyományai miatt az elmúlt kétszáz évben nem volt élelmiszer önellátó, a tengeren túli birtokaikról szerezték be az élelmiszerek felét-kétharmadát. A német tengeralattjáró flotta feladta, nem a hadihajók elsüllyesztése volt, hanem a kereskedelmi hajózás „megtorpedózása”, végső soron Anglia kiéheztetése.

Angliában, a háború első pillanatától bevezettek egy igen szigorú jegyrendszert, és minden eszközzel elősegítették az első világháborús kertmozgalom újjáéledését, Victory Gardens, Győzelem kertek néven.

A Győzelem kertek a háború végéig működtek, a jegyrendszer még tovább. Állami segítséggel termeltek mindet, amit lehetett, illetve a besorozott mezőgazdaságban dolgozó férfiak helyett nőket vezényletek vidékre, mezőgazdasági munkára.

Az Egyesült Államokban a War Food Administration szervezet megalapította a Nemzeti Győzelemkert (Victory Gardens) programot, amely öt fő célt tűzött ki:

1. csökkentse a zöldségfélék kereskedelme iránti keresletet, és így tegye elérhetőbbé a fegyveres erők ellátását és más országokba való exportot.
2. csökkentse az élelmiszer-feldolgozásban és a konzervkészítésben használt stratégiai anyagok iránti igényt, a konzervipart szinte teljes mértékben átállították a hadi igények kielégítésére.
3. enyhítse a vasút leterheltségét, a helyi termelés és fogyasztás elősegítésével
4. a zöldségfélék szabadban történő előállításával tartsa fenn az amerikaiak egészségügyi jólétét és támogassa a háború elfogadottságát
5. a termények helyi tartósítására külön programot indítottak (Community Cannery)

1943-ban, Eleanor Roosevelt az elnök felesége is Győzelem kertet alakított ki a Fehér Ház elülső részére, de ez csak egy volt, az USA-ban működő sok millió Győzelmi kert mellett.

1942-ben a vetőmag kereskedelem 300%-l nőtt, több mint 20 millió kerti zöldséges ágyást műveletek, becslések szerint évente 4-5 millió kilogramm gyümölcs- és zöldségfélével, az Egyesült Államok friss zöldségének 44% át termelték meg saját felhasználásra. 1943-ban az amerikai családok 315 000 befőzéshez használatos kuktát vásároltak zöldségek konzerváláshoz.

Nem csak a termelésre és önellátásra koncentráltak, a Food Fight for Freedom program magában foglalta az élelmiszer elosztás racionalizálását, a jegyrendszer bevezetését, az újrahasznosítás, fémhulladék gyűjtés központosítását, az otthoni tartósítás és raktározás elősegítését, és az önkéntes mezőgazdasági munka bevezetését. Érdekes módon a jegyrendszer bevezetése kiegyensúlyozottabbá tette a lakosság élelmiszer ellátását, egészségesebbé tette a fogyasztókat és eltüntette a társadalmi osztályok közötti élelmezési különbségeket.

A háború befejezése után a kertek szinte azonnal eltűntek, kifejezetten kis számban voltak képesek túlélni a békét, iskolakertként, esetleg korai közösségi kertekként.

A 2020-as válság

Úgy tűnik, hogy 2020 is egy súlyosan terhelt év lesz, talán a következő is, globális élmény lesz a gazdasági válság, munkanélküliség és a pénztelenség.  A pénzmegtakarítás és takarékosság lesz a következő időszak egyik legfontosabb szava, az önellátás pedig az egyik legkifizetődőbb tevékenység. Erre kezdenek ráébredni az önkormányzatok szerte a világban, elindulnak a helyi kezdeményezések, de még mind gyermekcipőben járnak, most elsősorban a járvány köti le a döntéshozók figyelmét. Azonban a járvány el fog múlni, és utána belépünk a gazdasági válság időszakába. Ez elkerülhetetlen. Érdemes lenne már előre gondolkodni, elkezdeni szervezni az új válság kerteket, mert nagy szükség lesz rájuk.

 

 

És fájni fog? –kérdeztem Miklóst, középiskolai jó barát, református lelkész lett, jobban ért az ilyenekhez, mint én.
– Igen, fájni fog!

Érdekes cikk a New York Times online oldalán, a második világháborús Győzelem kertek mozgalmat elemzi. A legfontosabb megállapítás, hogy alapvetően nem civil kezdeményezések voltak a válságkertek, hanem az önkormányzatok, az állam és a nagyvállalatok által támogatott és szervezett mozgalom.

Elképesztő eredményeket értek el, 1942-re, az amerikai polgárok előállították a saját zöldség, gyümölcs szükségleteik kétharmadát, így stratégiai mennyiségű, nagyüzemi mezőgazdasági terményt tudtak felszabadítani a hadsereg és az export számára. Számos nagyvállalati érdek fűződött a Győzelem kertek mozgalom sikeréhez, ezért fektettek pénzt és energiát ők is kezdeményezésbe. Úgy nevezik, hogy Top to Down movement, felülről szervezett mozgalom. Ráadásul adóból levonható volt a támogatás.

Érdekes, hogy mekkora volt a hatása a mozgalomnak az egyének étkezésére és életvitelére. Soha az amerikaiak ennyire jól tervezett, ennyire egészséges étrendet nem követtek, mint a háborús években.

Majd jöttek a békeévek és a Győzelem kertek teljesen eltűntek, az amerikaiak meg átálltak, a konzerv ételekre, a szezonmentes ellátásra, a gyors ételekre. Ekkor ugrott meg a cukorfogyasztásuk, ekkor kezdtek  „elzsírosodni” az ételeik.

A Győzelem kertek mozgalom adott egy „Mi fogunk győzni, nekem is részem van a Győzelemben!” érzést, minden amerikai tett a győzelemért, akár harcoló katonaként, akár hajókat összeszegecselő munkásasszonyként, akár az ágyását művelő városi kertészként.

A mostani Covid járvány alatt, a kezdődő gazdasági visszaesés közepette, semmiféle közösségi érzés nincs, hiányzik vízió arról, hogy ki is az ellenség és milyen lesz a Győzelem?

New York Times, Victory Gardens Were More About Solidarity Than Survival

 

A Nagy Covid pánikban elsikkadt, hogy a múlt héten volt 50 éve, az Apollo 13 balvégzetű űrutazás, amikor a szerviz modulban történt robbanás miatt tönkrement az űrhajó, ezzel a ronccsal kellett megkerülni a Holdat, visszajutni a Földig és épségben hazahozni a legénységet. Fél évszázada mindenki a híreket leste, új tudományos fogalmakat tanult, volt vészhelyzet és kommunikációs káosz, és volt egy nagyszámú tudós-mérnök csapat, akik megfeszített munkával épségben lehozták a legénységet a földre. A legsikeresebb kudarc a NASA történetében. Ezek a tudósok, a mai szemmel nézve, végtelenül primitív eszközökkel dolgoztak, logarléccel és papíron számoltak, számítógép kapacitásuk töredéke volt, mint ennek az ős öreg Laptopnak, amin épp írok. A mai lehetőségeinkhez képest a Holdutazáshoz végtelenül primitív mechanikai eszközöket használtak, a technológiájuk sehol sem volt, a mai hétköznapi eszközeinkhez képest; az űrhajósok rettentő rizikót vállaltak, minden egyes misszióval, és mindig sikerült, még a balvégzetű űrutazás is. Ez a tudósok diadala volt, a tudomány tette a dolgát, a világ meg lélegzet visszafojtva figyelte az eseményeket, újságokban, a rádión és TV-n keresztül, Walter Cronkite tolmácsolásában.

Most is valami hasonló történik, a lakásainkba zárva, elszigetelten, mint az úrhajósok, várjuk, hogy a tudósok és a tudomány kihúzzon minket a csávából. A háttérben felmérhetetlen tudományos és technikai szakember gárda és kapacitás lendült munkába, a szemünk előtt zajlik egy új tudományos mentőakció a mi bőrünk megmentésért. Hála Dr. John Campbellnek, Dr. Antoni Faucinak, és más tudományos szakembereknek, mi is félig képzett virológusok lettünk közben, már konyítunk az egészségügyi és járvány statisztikához, különbséget tudunk tenni az antitestek és az antigének között és pontosan tudjuk, mi az a vakcina, amely majd megment minket. Globális élmény, hogy értem, tudom mi történik, azt is tudom, hogy mások is ezt csinálják ebben a pillanatban, egy hajóban utazunk. Talán az első igazán globális közösségi élmény, amit mindenki a bőrén érez, és ez is a tudományról szól.

Úgy tűnik, a tudomány megint sikert arat, van fény az alagút végén, a járványt le fogják győzni, mi pedig kiszállhatunk a mentőkapszuláinkból és megmenekülünk. Most épp még folyik a háború a vírus ellen, sokan fognak meghalni, az országok kimerülnek, a gazdaságok tönkremennek, sokan vesztenek el sokat, néha még az életüket is. A csatákat az orvosok és a nővérek vívják, a háttérben pedig a tudomány dolgozik, hogy megfelelő tudást és eszközöket adjon a kezükbe, a biztos győzelemért.

Ebben a helyzetben óhatatlanul felértékelődik a tudomány és a tudósok, a kutatás és azok művelői. A tudósok előjöttek a tudomány átláthatatlan dzsungeléből, elmondják, hogy mi a helyzet és erre mi a tudomány válasza. Mi meg hallgatunk rájuk, betartjuk a karantént és az utasításaikat, és bízunk abban, hogy igazuk lesz, ezt a járványt is le fogjuk győzni a tudomány segítségével.

Jó lenne, ha a tudomány felértékelt helyzete így is maradna, az emberiség sorskérdéseit ne a „nép”, ne a gazdasági szereplők és főleg ne a politikusok döntsék el, hanem a tudomány adjon válaszokat és eszközöket, lehetőleg ne akkor, amikor bár felrobbant az űrhajó, hanem jóval előtte, kisebb pánikkal és kevesebb veszteséggel.  

100 évvel ezelőtt a Spanyolnátha járvány idején, még a vírusokat sem ismerték, antibiotikumok is csak 30 évvel később jelentek meg, a mai szemmel szinte kuruzslás volt, amit műveltek. Azóta az egészségtudomány és maga a tudomány is hatalmasat fejlődött, újabb és újabb ágakat növeszt, iparággá terebélyesedett, ahol nem egyéni zsenik, hanem tudományos teamek viszik előre a világot, az átlagember számára elérhetetlen területeken, érthetetlen eszközökkel. A tudomány adta a kezünkbe az okos telefont, az internetet, a globalizációt, a kontinentális közlekedést és kereskedelmet, az élelmiszer biztonságot és a hosszú és egészséges életet. Mi csináltunk ezekből túlnépesedést, környezetszennyezést, ipari és ökológiai katasztrófákat, klíma instabilitást, egyenlőtlenséget és súlyos gazdasági és társadalmi feszültségeket. A tudomány fejlődésére hárítani, a mi eszetlen viselkedésünk katasztrofális eredményeit, ez a felelősség letagadása, elég nagy önbecsapás.  

A járvány után lesz egy gazdasági válság, mély és keserves, felsejlik a múltból a 29-32-es Great Depression nyomora. A mostani válság, biztosan nagyon más lesz, a közgazdaság, államtudományok is folyamatosan fejlődtek, a gazdaságunk, pénzrendszereink, társadalmunk teljesen más, ezt a válságot teljesen új megközelítésekkel és eszközökkel fogják kezelni, mint 90 éve.  Még a 2008-as válság kezelésének a módszere sem lesz használható, ez nagyobb és globálisabb ügy, ez már jobban elfajult. „A piac szabályozza önmagát elv” csődöt mondott, kiderült, hogy a bolygó szabályozza önmagát, és övé a hatalmasabb erő, az eddig követett életformát és gazdasági gyakorlatot, a bolygóhoz való viszonyunkat tovább így nem folytathatjuk. A válságból kilábalás során, teljesen új helyzeteket kell teremteni, teljesen más életformát kell kialakítani. Az új rend megteremtését pedig ne bízzuk a piaci szereplőkre, a bankokra, a nagyvállalatokra, vagy ne adj Isten a politikusokra, hanem a tudományra, és a tudomány módszereire és eszközeire. Az eredmény nagyon más lesz, mint a mai világunk.

A járvány és a gazdasági hírek teljesen háttérbe szorították a klímával kapcsolatos kérdéseket, a klímasztrájkolók is online lázadnak, Gréta Thungbergről alig hallani. Pedig a probléma még megvan, a járvány és a gazdasági vergődésünk semmiféle hatással nincs a globális klíma és ökológiai folyamatokra, itt-ott kicsit kitisztult a levegő, és negatív tartományig zuhant a kőolaj ára, de hát ez semmi, az elmúlt kétszáz év folyamatosan növekvő szennyezéséhez képest. A tudomány 40 éve folyamatosan bizonyítja a klímaváltozás tényét, az ökológiai krízis növekedését, de a kutya sem olvasta el ezeket a tanulmányokat, az utóbbi időkig, még a közbeszéd része sem volt. Kellett egy Greta Thunberg, aki a maga keresetlen módján, csapott akkora lármát, hogy erre felfigyeltek. Évtizedek óta tonnákban állnak a tudományok kutatások, riasztások, javaslatok. Le se szarták őket, megint megvárjuk, amíg felrobban a bolygó szerviz modulja, és nem lesz se levegő, se fűtés, és nem lesz hova leszállni se, mert az anyahajó ment tönkre.   

A Covid járvány nem az utolsó próbatétel, hanem az első csata egy hosszú háborúban, amelyet a tudomány és mi fogunk megvívni a megmaradásért, a fenntartható emberi civilizációért. Új fejezetet fogunk nyitni az emberiség történetében, mai szemmel fel foghatatlanul másképp fogunk élni 10-20 év múlva, ha egyáltalán lesz még emberiség. Ez még nem lejátszott meccs.

Remélem a tudomány fogja megmondani, hogy merre és hogyan…

Jelenleg jobb csapatunk nincs.

A Közösségi kertek könyvemből vettem ki az Első Világháború kertjei, a Nagy Gazdasági Világválság és a Második Világháború kertjei alfejezeteket. Kicsit kibővítettem és kerestem hozzá még adatokat, példákat és képeket. A régi válságok kertjei azért érdekesek, mert a Covid-19 járvány lecsengése után egy gazdasági válsággal fogunk szembesülni, amely néhány évig biztosan eltart, tehát érdemes előre gondolkozni, támogatást adni azoknak, akik hajlandóak magukon is segíteni.

 

Első Világháború válságkertjei, Liberty Gardens, Szabadság kertek

Az első világháború alapvetően európai belháború volt, amely a kontinensen okozott élelmiszerválságot, mert a mezőgazdaságban dolgozó fiatal férfiak besorozása munkaerőhiányt okozott, és ez által terméskiesést, másrészt a kölcsönös tengeri blokád akadályozta az élelmiszerek kereskedelmét és szállítását. Mindez súlyos ellátási gondokhoz vezetett a háború alatt, és utána pedig csak amerikai segítséggel kerülték el az éhségjárványt az európai kontinensen.

Az angolszász területen elindították a Szabadság kertek (Liberty Gardens) mozgalmat, az önellátás feltételeinek megteremtéséért, amely azután gyorsan elterjedt az összes hadviselő országban és később az Egyesült Államokban is. Amikor az USA belépett a háborúba, Woodrow Wilson elnök felhívására az amerikaiak tömegesen vállalták a zöldségkerteket alapítását, az esetleges élelmiszerhiány elkerülésére. A háborús kertekben elért önellátás célja valójában, a nagyüzemi mezőgazdasági termékek felszabadítása volt, amelyeket az európai kontinensre lehetett exportálni. Művelésbe vonták a hátsókerteket, üres városi grundokat, vasúti területeket, iskolai kerteket. 1918-ban az USA Agrárminisztérium adatai szerint 5,2 millió városi kertész 525 millió dollár értékű terményt állított elő.

Kertterv az első Világháború időszakából.

Hazafias plakátok az Első Világháború időszakából.

 

 

Az Egyesület Államok az Első Világháború alatt a világ, vezető vetőmag-szállítójává vált, mivel Európában vetőmag-hiány alakult ki. Vetőmag katalógusok az Első Világháború időszakából.

Az ifjúságot is bevonták az önellátás mozgalomban, a meglévő iskolakert programokat tovább fejlesztették.

  

Angliában 1892-től létezik az Allotment Act, az önellátást elősegítő földtörvény, amelynek értelmében a helyi Önkormányzatok kötelesek földterületet biztosítani az igénylőknek, akik ezeken a területeket megtermelhették a saját és családjuk zöldség, gyümölcs szükségletét. A háború alatt a boltokban vásárolt ételek gyakran drágák és rossz minőségűek voltak, így a házilag termesztett gyümölcsök és zöldségek nagyban hozzájárultak a család élelmezéséhez és egészségéhez. Az önkormányzatok által jutatott termőterület körülbelül 300 négyzetméter volt, amely egész évre elegendő termést biztosított egy négyfős család eltartásához.

Az első világháború az élelmiszer előállítás frontján is dúlt, fontos volt a takarékosság.

 

A Nagy Világgazdasági Válság, 1929 The Great Depression – Válságkertek

A harmincas évek válságidőszakában a városi lakosság újra az önellátás és a városi mezőgazdaság felé fordult, a helyi élelmiszer termelés része volt a túlélési technikáknak, megtakarítási forrást jelentettek, valamint elfoglaltságot, közösséget és jó minőségű élelmiszert adott a résztvevőknek.

Dorothea Lang: The migrant mother

Az önkormányzatok által indított válságkert program számos problémával szembesült. A szervezők a kertek méretéről, helyszíneiről és felépítéséről vitatkoztak: Vajon a kertekben külön-külön ágyások legyenek, vagy nagyobb oszthatatlan parcellákat műveljenek? Ki jogosult a programban való részvételre, milyen módon osszák ki a lehetséges földterületeket? Hol alakuljanak válságkertek? Vajon a gazdasági válság elég hosszú ideig tart-e ahhoz, hogy érdemes legyen válságkerteket alapítani? Utóbb kiderült, hogy a válság meglehetősen hosszan eltartott, a résztvevők döntő része pedig munkanélküli családok sokaságából kerültek ki.

Soupline

Takarékosság kert – Thrift garden

1933-ban Franklin Delano Roosevelt lett az Egyesült Államok elnöke a New Deal programmal. A következő években állami támogatásban részesültek a válságkertek, így megoldódtak ezek a viták, az önkormányzatok és helyi szerveződések vették át a válságkertek alapítását és irányítását. Központilag kétféle válságkert programot valósítottak meg: egyrészt mai szóval fizetett közmunkaprogramot indítottak, ahol a kertészek fizetésért cserébe iskolák, kórházak, és az ingyenes tömegétkeztetés számára termeltek alapélelmiszereket, másrészt támogatták az önellátásra alakult városi kerteket, háztáji termelést. A New Deal fontos végrehajtó szervezete volt a WPA (Work Progress Administration), amely például New Yorkban 5000 kis léptékű városi válságkerthez adott támogatást. Későbbi számítások szerint minden befektetett 1 dollár, 5 dollár hasznot hozott a kertészei számára évente.

 

Azokat, akiknek saját földjük volt, arra buzdították, hogy fogadjanak be munkanélkülieket, akik saját részre termelhettek. Magvakat és kellékeket biztosítottak a válságkertek számára. 

Érdekes módon nem volt egyértelműen pozitív megítélése a válságkerteknek, sok mezőgazdasági termelő elítélte válságkertek programot, mivel azt gondolták, hogy fenntartja a gazdasági válságot, mivel csökkent az érdeklődés a nagyüzemi mezőgazdasági termékeik iránt.

A válságkertek javították a városi kertészek egészségét, életminőségét és szellemi-mentális állapotát azáltal, hogy elfoglaltságot adtak, hasznot teremtettek a művelőiknek, miközben élelmet termeltek és munkalehetőséget biztosítottak a részvevők számára. Ráadásul pontosan tisztában voltak a közösségi kertészetek egyéb hasznaival, megóvták a tagjaikat a zülléstől, a társadalmi és egyéni ellehetetlenüléstől. A válsághelyzetekben mindig felerősödnek a züllési folyamatok: növekszik az alkoholizmus, erőszak cselekmények, bűnözés és öngyilkosságok száma. A kertek nagy segítséget jelentettek a válság mentális leküzdésében.

Bony and Clyde

Érdekes, hogy az iparvárosokban gyorsan elszaporodott a „földfoglalás” jelensége, ahol kihasználatlan, műveletlen területet találtak a városon belül, vagy kívül, azonnal művelés alá vették, akár illegálisan is. Más esetekben meg bádogvárosok alakultak ki köztereken, számosan vesztették el az otthonaikat, például Manhattanben a Central Parkban is létesült egy a Hooverville (Hoover falu – Herbert Hoover elnökről elnevezett nyomortelepek).

Hooverville NYC, Central park

 

1938-ra a válság elmúlt, a helyét átvette a fegyverkezési program, ugyanakkor a válságkertek korábbi sikerei és a hozzájuk fűződő pozitív tapasztalatok, sokban megkönnyítették a következő világháború alatt a Győzelem kertek program gyors felfutását és eltömegesedését.

 

Második Világháború, Győzelem kertek – Victory Gardens

Anglia, az Atlanti csata.

Az U boot háború, a tengeralattjárók és a kereskedelmi hajók háborúja végső sorban Anglia élelmiszer utánpótlásának elvágásáról szólt, a sziget megfojtásáról. Anglia, a gyarmatosító történelmi hagyományai miatt az elmúlt kétszáz évben nem volt élelmiszer önellátó, a tengeren túli birtokaikról szerezték be az élelmiszerek felét-kétharmadát. A német tengeralattjáró flotta feladta, nem a hadihajók elsüllyesztése volt, hanem a kereskedelmi hajózás „megtorpedózása”, végső soron Anglia kiéheztetése.

Angliában, a háború első pillanatától bevezettek egy igen szigorú jegyrendszert, és minden eszközzel elősegítették az első világháborús kertmozgalom újjáéledését, Victory Gardens, Győzelem kertek néven.

A Győzelem kertek a háború végéig működtek, a jegyrendszer még tovább. Állami segítséggel termeltek mindet, amit lehetett, illetve a besorozott mezőgazdaságban dolgozó férfiak helyett nőket vezényletek vidékre, mezőgazdasági munkára.

Az Egyesült Államokban a War Food Administration szervezet megalapította a Nemzeti Győzelemkert (Victory Gardens) programot, amely öt fő célt tűzött ki:

1. csökkentse a zöldségfélék kereskedelme iránti keresletet, és így tegye elérhetőbbé a fegyveres erők ellátását és más országokba való exportot.
2. csökkentse az élelmiszer-feldolgozásban és a konzervkészítésben használt stratégiai anyagok iránti igényt, a konzervipart szinte teljes mértékben átállították a hadi igények kielégítésére.
3. enyhítse a vasút leterheltségét, a helyi termelés és fogyasztás elősegítésével
4. a zöldségfélék szabadban történő előállításával tartsa fenn az amerikaiak egészségügyi jólétét és támogassa a háború elfogadottságát
5. a termények helyi tartósítására külön programot indítottak (Community Cannery)

1943-ban, Eleanor Roosevelt az elnök felesége is Győzelem kertet alakított ki a Fehér Ház elülső részére, de ez csak egy volt, az USA-ban működő sok millió Győzelmi kert mellett.

1942-ben a vetőmag kereskedelem 300%-l nőtt, több mint 20 millió kerti zöldséges ágyást műveletek, becslések szerint évente 4-5 millió kilogramm gyümölcs- és zöldségfélével, az Egyesült Államok friss zöldségének 44% át termelték meg saját felhasználásra. 1943-ban az amerikai családok 315 000 befőzéshez használatos kuktát vásároltak zöldségek konzerváláshoz.

Nem csak a termelésre és önellátásra koncentráltak, a Food Fight for Freedom program magában foglalta az élelmiszerelosztás racionalizálását, a jegyrendszer bevezetését, az újrahasznosítás, fémhulladék gyűjtés központosítását, az otthoni tartósítás és raktározás elősegítését, és az önkéntes mezőgazdasági munka bevezetését. Érdekes módon a jegyrendszer bevezetése kiegyensúlyozottabbá tette a lakosság élelmiszer ellátását, egészségesebbé tette a fogyasztókat és eltüntette a társadalmi osztályok közötti élelmezési különbségeket.

A háború befejezése után a kertek szinte azonnal eltűntek, kifejezetten kis számban voltak képesek túlélni a békét, iskolakertként, esetleg korai közösségi kertekként.

A 2020-as válság

Úgy tűnik, hogy 2020 is egy súlyosan terhelt év lesz, talán a következő is, globális élmény lesz a gazdasági válság, munkanélküliség és a pénztelenség.  A pénzmegtakarítás és takarékosság lesz a következő időszak egyik legfontosabb szava, az önellátás pedig az egyik legkifizetődőbb tevékenység. Erre kezdenek ráébredni az önkormányzatok szerte a világban, elindulnak a helyi kezdeményezések, de még mind gyermekcipőben járnak, most elsősorban a járvány köti le a döntéshozók figyelmét. Azonban a járvány el fog múlni, és utána belépünk a gazdasági válság időszakába. Ez elkerülhetetlen. Érdemes lenne már előre gondolkodni, elkezdeni szervezni az új válság kerteket, mert nagy szükség lesz rájuk.

 

 

Itthon a Kétfarkúak demonstrálnak a hatalom röhejességéről, az USA-ban viszont a Föld Napja alkalmából, országos tiltakozáshullám volt a tudomány függetlensége és létszükséglet – fontossága mellett. Ugyanazok a jópofa, vicces táblák vonultak fel, mint itthon a Nagykörúton. Csak a dolog súlya egy kicsit más.

Donald J. Trump az elnöksége első hetében, egy mozdulattal szüntette meg a klímakérdést, a klíma probléma tagadásának egy szélsőséges formáját sikerült megvalósítani, nála a hangsúly az ipar és a gazdaság felpörgetésen, az olajégetésen van. A baj az, hogy ez nem fenntartható fejlődési modell, hanem hátramenet, ezen a szemléleten már régen túl kellene lépni. Ez az ember a múltban él, ráadásul Üzletember szinten is hibát követ el. Ma a klímakutatásba kellene fektetni, nem az olajiparba. Nem csak az üzleti profit, hanem a túlélés ösztöne is ezt diktálja. Nála nem…

Az amerikai tudósok tüntetéssorozatot szerveztek a Trump tudományellenessége, a tudományos tények tagadása és a tudományos kutatások pénzügyi támogatásának csökkentése miatt.

Itt egy galéria a legjobb tüntetői táblákról.

Az igazán érdekes az, hogy ez majdnem teljesen mindegy már. A globális klíma folyamatok túlléptek egyes országok politikáján, 2017-ben nagy bizonyossággal elmondható, hogy nem Donald J. Trump és az USA érdekei határozzák meg a bolygó klimatikus folyamatait. A klímaváltozás túllépett az emberi fajon, versenyben vagyunk a panda mackókkal, hogy melyikünk fog előbb kihalni: a macik, vagy az emberiség. Valószínűleg megosztott győzelem lesz, ha csak valami csoda nem történik.

Ez a folyamat már régen nem emberi léptékben folyik, a bolygó karbon folyamatai tőlünk függetlenek. Arról vitázni, hogy emberi eredetű-e a klímaváltozás, vagy se, ez marhaság, hiszen egy folyamatot látunk, sőt a folyamat gyorsuló tendenciát mutat, ezek már régen függetlenek tőlünk. Például a metán emisszióra semmiféle hatásunk nincs, tőlünk függetlenedett úgynevezett “run away” esemény. Elszabadult, önmagát gerjesztő folyamat, amely a szén-dioxidnál durvábban melegíti a bolygót. Ha valami csoda nem történik másfél évtizeden belül vége lesz az emberi fajnak, együtt pusztulunk el a hatodik nagy fajkihalási folyamat részeként az összes fejlett létformával, például a panda macikkal. 2030. Ma ezt a végső időpont, mire végünk.

 

Ennél kicsit bővebb kibontása ennek a témának.

 

 

Ahogy a dolgok ma kinéznek, a meccs már lejátszott, és nekünk annyi. Valódi globális összefogásra lenne szükség, itt már régen nem arról van szó, hogy csökkentsük a széndioxid kibocsátást, hanem aktívan kellene trillió tonnányi szenet kivonni a légkörből. Csakhogy erre sem technológia, sem akarat nincs, egyszerűen nem tartunk ezen a szinten. Geo-engineering. Ez nincs, pedig lenne rá kereslet. Ezt kellene kutatni a sok tudósnak, és nem tüntetni.