És fájni fog? –kérdeztem Miklóst, középiskolai jó barát, református lelkész lett, jobban ért az ilyenekhez, mint én.
– Igen, fájni fog!

Érdekes cikk a New York Times online oldalán, a második világháborús Győzelem kertek mozgalmat elemzi. A legfontosabb megállapítás, hogy alapvetően nem civil kezdeményezések voltak a válságkertek, hanem az önkormányzatok, az állam és a nagyvállalatok által támogatott és szervezett mozgalom.

Elképesztő eredményeket értek el, 1942-re, az amerikai polgárok előállították a saját zöldség, gyümölcs szükségleteik kétharmadát, így stratégiai mennyiségű, nagyüzemi mezőgazdasági terményt tudtak felszabadítani a hadsereg és az export számára. Számos nagyvállalati érdek fűződött a Győzelem kertek mozgalom sikeréhez, ezért fektettek pénzt és energiát ők is kezdeményezésbe. Úgy nevezik, hogy Top to Down movement, felülről szervezett mozgalom. Ráadásul adóból levonható volt a támogatás.

Érdekes, hogy mekkora volt a hatása a mozgalomnak az egyének étkezésére és életvitelére. Soha az amerikaiak ennyire jól tervezett, ennyire egészséges étrendet nem követtek, mint a háborús években.

Majd jöttek a békeévek és a Győzelem kertek teljesen eltűntek, az amerikaiak meg átálltak, a konzerv ételekre, a szezonmentes ellátásra, a gyors ételekre. Ekkor ugrott meg a cukorfogyasztásuk, ekkor kezdtek  „elzsírosodni” az ételeik.

A Győzelem kertek mozgalom adott egy „Mi fogunk győzni, nekem is részem van a Győzelemben!” érzést, minden amerikai tett a győzelemért, akár harcoló katonaként, akár hajókat összeszegecselő munkásasszonyként, akár az ágyását művelő városi kertészként.

A mostani Covid járvány alatt, a kezdődő gazdasági visszaesés közepette, semmiféle közösségi érzés nincs, hiányzik vízió arról, hogy ki is az ellenség és milyen lesz a Győzelem?

New York Times, Victory Gardens Were More About Solidarity Than Survival

 

A Nagy Covid pánikban elsikkadt, hogy a múlt héten volt 50 éve, az Apollo 13 balvégzetű űrutazás, amikor a szerviz modulban történt robbanás miatt tönkrement az űrhajó, ezzel a ronccsal kellett megkerülni a Holdat, visszajutni a Földig és épségben hazahozni a legénységet. Fél évszázada mindenki a híreket leste, új tudományos fogalmakat tanult, volt vészhelyzet és kommunikációs káosz, és volt egy nagyszámú tudós-mérnök csapat, akik megfeszített munkával épségben lehozták a legénységet a földre. A legsikeresebb kudarc a NASA történetében. Ezek a tudósok, a mai szemmel nézve, végtelenül primitív eszközökkel dolgoztak, logarléccel és papíron számoltak, számítógép kapacitásuk töredéke volt, mint ennek az ős öreg Laptopnak, amin épp írok. A mai lehetőségeinkhez képest a Holdutazáshoz végtelenül primitív mechanikai eszközöket használtak, a technológiájuk sehol sem volt, a mai hétköznapi eszközeinkhez képest; az űrhajósok rettentő rizikót vállaltak, minden egyes misszióval, és mindig sikerült, még a balvégzetű űrutazás is. Ez a tudósok diadala volt, a tudomány tette a dolgát, a világ meg lélegzet visszafojtva figyelte az eseményeket, újságokban, a rádión és TV-n keresztül, Walter Cronkite tolmácsolásában.

Most is valami hasonló történik, a lakásainkba zárva, elszigetelten, mint az úrhajósok, várjuk, hogy a tudósok és a tudomány kihúzzon minket a csávából. A háttérben felmérhetetlen tudományos és technikai szakember gárda és kapacitás lendült munkába, a szemünk előtt zajlik egy új tudományos mentőakció a mi bőrünk megmentésért. Hála Dr. John Campbellnek, Dr. Antoni Faucinak, és más tudományos szakembereknek, mi is félig képzett virológusok lettünk közben, már konyítunk az egészségügyi és járvány statisztikához, különbséget tudunk tenni az antitestek és az antigének között és pontosan tudjuk, mi az a vakcina, amely majd megment minket. Globális élmény, hogy értem, tudom mi történik, azt is tudom, hogy mások is ezt csinálják ebben a pillanatban, egy hajóban utazunk. Talán az első igazán globális közösségi élmény, amit mindenki a bőrén érez, és ez is a tudományról szól.

Úgy tűnik, a tudomány megint sikert arat, van fény az alagút végén, a járványt le fogják győzni, mi pedig kiszállhatunk a mentőkapszuláinkból és megmenekülünk. Most épp még folyik a háború a vírus ellen, sokan fognak meghalni, az országok kimerülnek, a gazdaságok tönkremennek, sokan vesztenek el sokat, néha még az életüket is. A csatákat az orvosok és a nővérek vívják, a háttérben pedig a tudomány dolgozik, hogy megfelelő tudást és eszközöket adjon a kezükbe, a biztos győzelemért.

Ebben a helyzetben óhatatlanul felértékelődik a tudomány és a tudósok, a kutatás és azok művelői. A tudósok előjöttek a tudomány átláthatatlan dzsungeléből, elmondják, hogy mi a helyzet és erre mi a tudomány válasza. Mi meg hallgatunk rájuk, betartjuk a karantént és az utasításaikat, és bízunk abban, hogy igazuk lesz, ezt a járványt is le fogjuk győzni a tudomány segítségével.

Jó lenne, ha a tudomány felértékelt helyzete így is maradna, az emberiség sorskérdéseit ne a „nép”, ne a gazdasági szereplők és főleg ne a politikusok döntsék el, hanem a tudomány adjon válaszokat és eszközöket, lehetőleg ne akkor, amikor bár felrobbant az űrhajó, hanem jóval előtte, kisebb pánikkal és kevesebb veszteséggel.  

100 évvel ezelőtt a Spanyolnátha járvány idején, még a vírusokat sem ismerték, antibiotikumok is csak 30 évvel később jelentek meg, a mai szemmel szinte kuruzslás volt, amit műveltek. Azóta az egészségtudomány és maga a tudomány is hatalmasat fejlődött, újabb és újabb ágakat növeszt, iparággá terebélyesedett, ahol nem egyéni zsenik, hanem tudományos teamek viszik előre a világot, az átlagember számára elérhetetlen területeken, érthetetlen eszközökkel. A tudomány adta a kezünkbe az okos telefont, az internetet, a globalizációt, a kontinentális közlekedést és kereskedelmet, az élelmiszer biztonságot és a hosszú és egészséges életet. Mi csináltunk ezekből túlnépesedést, környezetszennyezést, ipari és ökológiai katasztrófákat, klíma instabilitást, egyenlőtlenséget és súlyos gazdasági és társadalmi feszültségeket. A tudomány fejlődésére hárítani, a mi eszetlen viselkedésünk katasztrofális eredményeit, ez a felelősség letagadása, elég nagy önbecsapás.  

A járvány után lesz egy gazdasági válság, mély és keserves, felsejlik a múltból a 29-32-es Great Depression nyomora. A mostani válság, biztosan nagyon más lesz, a közgazdaság, államtudományok is folyamatosan fejlődtek, a gazdaságunk, pénzrendszereink, társadalmunk teljesen más, ezt a válságot teljesen új megközelítésekkel és eszközökkel fogják kezelni, mint 90 éve.  Még a 2008-as válság kezelésének a módszere sem lesz használható, ez nagyobb és globálisabb ügy, ez már jobban elfajult. „A piac szabályozza önmagát elv” csődöt mondott, kiderült, hogy a bolygó szabályozza önmagát, és övé a hatalmasabb erő, az eddig követett életformát és gazdasági gyakorlatot, a bolygóhoz való viszonyunkat tovább így nem folytathatjuk. A válságból kilábalás során, teljesen új helyzeteket kell teremteni, teljesen más életformát kell kialakítani. Az új rend megteremtését pedig ne bízzuk a piaci szereplőkre, a bankokra, a nagyvállalatokra, vagy ne adj Isten a politikusokra, hanem a tudományra, és a tudomány módszereire és eszközeire. Az eredmény nagyon más lesz, mint a mai világunk.

A járvány és a gazdasági hírek teljesen háttérbe szorították a klímával kapcsolatos kérdéseket, a klímasztrájkolók is online lázadnak, Gréta Thungbergről alig hallani. Pedig a probléma még megvan, a járvány és a gazdasági vergődésünk semmiféle hatással nincs a globális klíma és ökológiai folyamatokra, itt-ott kicsit kitisztult a levegő, és negatív tartományig zuhant a kőolaj ára, de hát ez semmi, az elmúlt kétszáz év folyamatosan növekvő szennyezéséhez képest. A tudomány 40 éve folyamatosan bizonyítja a klímaváltozás tényét, az ökológiai krízis növekedését, de a kutya sem olvasta el ezeket a tanulmányokat, az utóbbi időkig, még a közbeszéd része sem volt. Kellett egy Greta Thunberg, aki a maga keresetlen módján, csapott akkora lármát, hogy erre felfigyeltek. Évtizedek óta tonnákban állnak a tudományok kutatások, riasztások, javaslatok. Le se szarták őket, megint megvárjuk, amíg felrobban a bolygó szerviz modulja, és nem lesz se levegő, se fűtés, és nem lesz hova leszállni se, mert az anyahajó ment tönkre.   

A Covid járvány nem az utolsó próbatétel, hanem az első csata egy hosszú háborúban, amelyet a tudomány és mi fogunk megvívni a megmaradásért, a fenntartható emberi civilizációért. Új fejezetet fogunk nyitni az emberiség történetében, mai szemmel fel foghatatlanul másképp fogunk élni 10-20 év múlva, ha egyáltalán lesz még emberiség. Ez még nem lejátszott meccs.

Remélem a tudomány fogja megmondani, hogy merre és hogyan…

Jelenleg jobb csapatunk nincs.

A Közösségi kertek könyvemből vettem ki az Első Világháború kertjei, a Nagy Gazdasági Világválság és a Második Világháború kertjei alfejezeteket. Kicsit kibővítettem és kerestem hozzá még adatokat, példákat és képeket. A régi válságok kertjei azért érdekesek, mert a Covid-19 járvány lecsengése után egy gazdasági válsággal fogunk szembesülni, amely néhány évig biztosan eltart, tehát érdemes előre gondolkozni, támogatást adni azoknak, akik hajlandóak magukon is segíteni.

 

Első Világháború válságkertjei, Liberty Gardens, Szabadság kertek

Az első világháború alapvetően európai belháború volt, amely a kontinensen okozott élelmiszerválságot, mert a mezőgazdaságban dolgozó fiatal férfiak besorozása munkaerőhiányt okozott, és ez által terméskiesést, másrészt a kölcsönös tengeri blokád akadályozta az élelmiszerek kereskedelmét és szállítását. Mindez súlyos ellátási gondokhoz vezetett a háború alatt, és utána pedig csak amerikai segítséggel kerülték el az éhségjárványt az európai kontinensen.

Az angolszász területen elindították a Szabadság kertek (Liberty Gardens) mozgalmat, az önellátás feltételeinek megteremtéséért, amely azután gyorsan elterjedt az összes hadviselő országban és később az Egyesült Államokban is. Amikor az USA belépett a háborúba, Woodrow Wilson elnök felhívására az amerikaiak tömegesen vállalták a zöldségkerteket alapítását, az esetleges élelmiszerhiány elkerülésére. A háborús kertekben elért önellátás célja valójában, a nagyüzemi mezőgazdasági termékek felszabadítása volt, amelyeket az európai kontinensre lehetett exportálni. Művelésbe vonták a hátsókerteket, üres városi grundokat, vasúti területeket, iskolai kerteket. 1918-ban az USA Agrárminisztérium adatai szerint 5,2 millió városi kertész 525 millió dollár értékű terményt állított elő.

Kertterv az első Világháború időszakából.

Hazafias plakátok az Első Világháború időszakából.

 

 

Az Egyesület Államok az Első Világháború alatt a világ, vezető vetőmag-szállítójává vált, mivel Európában vetőmag-hiány alakult ki. Vetőmag katalógusok az Első Világháború időszakából.

Az ifjúságot is bevonták az önellátás mozgalomban, a meglévő iskolakert programokat tovább fejlesztették.

  

Angliában 1892-től létezik az Allotment Act, az önellátást elősegítő földtörvény, amelynek értelmében a helyi Önkormányzatok kötelesek földterületet biztosítani az igénylőknek, akik ezeken a területeket megtermelhették a saját és családjuk zöldség, gyümölcs szükségletét. A háború alatt a boltokban vásárolt ételek gyakran drágák és rossz minőségűek voltak, így a házilag termesztett gyümölcsök és zöldségek nagyban hozzájárultak a család élelmezéséhez és egészségéhez. Az önkormányzatok által jutatott termőterület körülbelül 300 négyzetméter volt, amely egész évre elegendő termést biztosított egy négyfős család eltartásához.

Az első világháború az élelmiszer előállítás frontján is dúlt, fontos volt a takarékosság.

 

A Nagy Világgazdasági Válság, 1929 The Great Depression – Válságkertek

A harmincas évek válságidőszakában a városi lakosság újra az önellátás és a városi mezőgazdaság felé fordult, a helyi élelmiszer termelés része volt a túlélési technikáknak, megtakarítási forrást jelentettek, valamint elfoglaltságot, közösséget és jó minőségű élelmiszert adott a résztvevőknek.

Dorothea Lang: The migrant mother

Az önkormányzatok által indított válságkert program számos problémával szembesült. A szervezők a kertek méretéről, helyszíneiről és felépítéséről vitatkoztak: Vajon a kertekben külön-külön ágyások legyenek, vagy nagyobb oszthatatlan parcellákat műveljenek? Ki jogosult a programban való részvételre, milyen módon osszák ki a lehetséges földterületeket? Hol alakuljanak válságkertek? Vajon a gazdasági válság elég hosszú ideig tart-e ahhoz, hogy érdemes legyen válságkerteket alapítani? Utóbb kiderült, hogy a válság meglehetősen hosszan eltartott, a résztvevők döntő része pedig munkanélküli családok sokaságából kerültek ki.

Soupline

Takarékosság kert – Thrift garden

1933-ban Franklin Delano Roosevelt lett az Egyesült Államok elnöke a New Deal programmal. A következő években állami támogatásban részesültek a válságkertek, így megoldódtak ezek a viták, az önkormányzatok és helyi szerveződések vették át a válságkertek alapítását és irányítását. Központilag kétféle válságkert programot valósítottak meg: egyrészt mai szóval fizetett közmunkaprogramot indítottak, ahol a kertészek fizetésért cserébe iskolák, kórházak, és az ingyenes tömegétkeztetés számára termeltek alapélelmiszereket, másrészt támogatták az önellátásra alakult városi kerteket, háztáji termelést. A New Deal fontos végrehajtó szervezete volt a WPA (Work Progress Administration), amely például New Yorkban 5000 kis léptékű városi válságkerthez adott támogatást. Későbbi számítások szerint minden befektetett 1 dollár, 5 dollár hasznot hozott a kertészei számára évente.

 

Azokat, akiknek saját földjük volt, arra buzdították, hogy fogadjanak be munkanélkülieket, akik saját részre termelhettek. Magvakat és kellékeket biztosítottak a válságkertek számára. 

Érdekes módon nem volt egyértelműen pozitív megítélése a válságkerteknek, sok mezőgazdasági termelő elítélte válságkertek programot, mivel azt gondolták, hogy fenntartja a gazdasági válságot, mivel csökkent az érdeklődés a nagyüzemi mezőgazdasági termékeik iránt.

A válságkertek javították a városi kertészek egészségét, életminőségét és szellemi-mentális állapotát azáltal, hogy elfoglaltságot adtak, hasznot teremtettek a művelőiknek, miközben élelmet termeltek és munkalehetőséget biztosítottak a részvevők számára. Ráadásul pontosan tisztában voltak a közösségi kertészetek egyéb hasznaival, megóvták a tagjaikat a zülléstől, a társadalmi és egyéni ellehetetlenüléstől. A válsághelyzetekben mindig felerősödnek a züllési folyamatok: növekszik az alkoholizmus, erőszak cselekmények, bűnözés és öngyilkosságok száma. A kertek nagy segítséget jelentettek a válság mentális leküzdésében.

Bony and Clyde

Érdekes, hogy az iparvárosokban gyorsan elszaporodott a „földfoglalás” jelensége, ahol kihasználatlan, műveletlen területet találtak a városon belül, vagy kívül, azonnal művelés alá vették, akár illegálisan is. Más esetekben meg bádogvárosok alakultak ki köztereken, számosan vesztették el az otthonaikat, például Manhattanben a Central Parkban is létesült egy a Hooverville (Hoover falu – Herbert Hoover elnökről elnevezett nyomortelepek).

Hooverville NYC, Central park

 

1938-ra a válság elmúlt, a helyét átvette a fegyverkezési program, ugyanakkor a válságkertek korábbi sikerei és a hozzájuk fűződő pozitív tapasztalatok, sokban megkönnyítették a következő világháború alatt a Győzelem kertek program gyors felfutását és eltömegesedését.

 

Második Világháború, Győzelem kertek – Victory Gardens

Anglia, az Atlanti csata.

Az U boot háború, a tengeralattjárók és a kereskedelmi hajók háborúja végső sorban Anglia élelmiszer utánpótlásának elvágásáról szólt, a sziget megfojtásáról. Anglia, a gyarmatosító történelmi hagyományai miatt az elmúlt kétszáz évben nem volt élelmiszer önellátó, a tengeren túli birtokaikról szerezték be az élelmiszerek felét-kétharmadát. A német tengeralattjáró flotta feladta, nem a hadihajók elsüllyesztése volt, hanem a kereskedelmi hajózás „megtorpedózása”, végső soron Anglia kiéheztetése.

Angliában, a háború első pillanatától bevezettek egy igen szigorú jegyrendszert, és minden eszközzel elősegítették az első világháborús kertmozgalom újjáéledését, Victory Gardens, Győzelem kertek néven.

A Győzelem kertek a háború végéig működtek, a jegyrendszer még tovább. Állami segítséggel termeltek mindet, amit lehetett, illetve a besorozott mezőgazdaságban dolgozó férfiak helyett nőket vezényletek vidékre, mezőgazdasági munkára.

Az Egyesült Államokban a War Food Administration szervezet megalapította a Nemzeti Győzelemkert (Victory Gardens) programot, amely öt fő célt tűzött ki:

1. csökkentse a zöldségfélék kereskedelme iránti keresletet, és így tegye elérhetőbbé a fegyveres erők ellátását és más országokba való exportot.
2. csökkentse az élelmiszer-feldolgozásban és a konzervkészítésben használt stratégiai anyagok iránti igényt, a konzervipart szinte teljes mértékben átállították a hadi igények kielégítésére.
3. enyhítse a vasút leterheltségét, a helyi termelés és fogyasztás elősegítésével
4. a zöldségfélék szabadban történő előállításával tartsa fenn az amerikaiak egészségügyi jólétét és támogassa a háború elfogadottságát
5. a termények helyi tartósítására külön programot indítottak (Community Cannery)

1943-ban, Eleanor Roosevelt az elnök felesége is Győzelem kertet alakított ki a Fehér Ház elülső részére, de ez csak egy volt, az USA-ban működő sok millió Győzelmi kert mellett.

1942-ben a vetőmag kereskedelem 300%-l nőtt, több mint 20 millió kerti zöldséges ágyást műveletek, becslések szerint évente 4-5 millió kilogramm gyümölcs- és zöldségfélével, az Egyesült Államok friss zöldségének 44% át termelték meg saját felhasználásra. 1943-ban az amerikai családok 315 000 befőzéshez használatos kuktát vásároltak zöldségek konzerváláshoz.

Nem csak a termelésre és önellátásra koncentráltak, a Food Fight for Freedom program magában foglalta az élelmiszerelosztás racionalizálását, a jegyrendszer bevezetését, az újrahasznosítás, fémhulladék gyűjtés központosítását, az otthoni tartósítás és raktározás elősegítését, és az önkéntes mezőgazdasági munka bevezetését. Érdekes módon a jegyrendszer bevezetése kiegyensúlyozottabbá tette a lakosság élelmiszer ellátását, egészségesebbé tette a fogyasztókat és eltüntette a társadalmi osztályok közötti élelmezési különbségeket.

A háború befejezése után a kertek szinte azonnal eltűntek, kifejezetten kis számban voltak képesek túlélni a békét, iskolakertként, esetleg korai közösségi kertekként.

A 2020-as válság

Úgy tűnik, hogy 2020 is egy súlyosan terhelt év lesz, talán a következő is, globális élmény lesz a gazdasági válság, munkanélküliség és a pénztelenség.  A pénzmegtakarítás és takarékosság lesz a következő időszak egyik legfontosabb szava, az önellátás pedig az egyik legkifizetődőbb tevékenység. Erre kezdenek ráébredni az önkormányzatok szerte a világban, elindulnak a helyi kezdeményezések, de még mind gyermekcipőben járnak, most elsősorban a járvány köti le a döntéshozók figyelmét. Azonban a járvány el fog múlni, és utána belépünk a gazdasági válság időszakába. Ez elkerülhetetlen. Érdemes lenne már előre gondolkodni, elkezdeni szervezni az új válság kerteket, mert nagy szükség lesz rájuk.

 

 

Itthon a Kétfarkúak demonstrálnak a hatalom röhejességéről, az USA-ban viszont a Föld Napja alkalmából, országos tiltakozáshullám volt a tudomány függetlensége és létszükséglet – fontossága mellett. Ugyanazok a jópofa, vicces táblák vonultak fel, mint itthon a Nagykörúton. Csak a dolog súlya egy kicsit más.

Donald J. Trump az elnöksége első hetében, egy mozdulattal szüntette meg a klímakérdést, a klíma probléma tagadásának egy szélsőséges formáját sikerült megvalósítani, nála a hangsúly az ipar és a gazdaság felpörgetésen, az olajégetésen van. A baj az, hogy ez nem fenntartható fejlődési modell, hanem hátramenet, ezen a szemléleten már régen túl kellene lépni. Ez az ember a múltban él, ráadásul Üzletember szinten is hibát követ el. Ma a klímakutatásba kellene fektetni, nem az olajiparba. Nem csak az üzleti profit, hanem a túlélés ösztöne is ezt diktálja. Nála nem…

Az amerikai tudósok tüntetéssorozatot szerveztek a Trump tudományellenessége, a tudományos tények tagadása és a tudományos kutatások pénzügyi támogatásának csökkentése miatt.

Itt egy galéria a legjobb tüntetői táblákról.

Az igazán érdekes az, hogy ez majdnem teljesen mindegy már. A globális klíma folyamatok túlléptek egyes országok politikáján, 2017-ben nagy bizonyossággal elmondható, hogy nem Donald J. Trump és az USA érdekei határozzák meg a bolygó klimatikus folyamatait. A klímaváltozás túllépett az emberi fajon, versenyben vagyunk a panda mackókkal, hogy melyikünk fog előbb kihalni: a macik, vagy az emberiség. Valószínűleg megosztott győzelem lesz, ha csak valami csoda nem történik.

Ez a folyamat már régen nem emberi léptékben folyik, a bolygó karbon folyamatai tőlünk függetlenek. Arról vitázni, hogy emberi eredetű-e a klímaváltozás, vagy se, ez marhaság, hiszen egy folyamatot látunk, sőt a folyamat gyorsuló tendenciát mutat, ezek már régen függetlenek tőlünk. Például a metán emisszióra semmiféle hatásunk nincs, tőlünk függetlenedett úgynevezett “run away” esemény. Elszabadult, önmagát gerjesztő folyamat, amely a szén-dioxidnál durvábban melegíti a bolygót. Ha valami csoda nem történik másfél évtizeden belül vége lesz az emberi fajnak, együtt pusztulunk el a hatodik nagy fajkihalási folyamat részeként az összes fejlett létformával, például a panda macikkal. 2030. Ma ezt a végső időpont, mire végünk.

 

Ennél kicsit bővebb kibontása ennek a témának.

 

 

Ahogy a dolgok ma kinéznek, a meccs már lejátszott, és nekünk annyi. Valódi globális összefogásra lenne szükség, itt már régen nem arról van szó, hogy csökkentsük a széndioxid kibocsátást, hanem aktívan kellene trillió tonnányi szenet kivonni a légkörből. Csakhogy erre sem technológia, sem akarat nincs, egyszerűen nem tartunk ezen a szinten. Geo-engineering. Ez nincs, pedig lenne rá kereslet. Ezt kellene kutatni a sok tudósnak, és nem tüntetni.