A válságkertek téma eljutott a legnagyobb amerikai televíziós csatornákhoz is, a CBS készített egy nem túl összeszedett riportot a fellendülő haszonkertészetekről. A rövidhír tartalmaz viszont néhány érdekes adatot, például kétszeresére, háromszorosára nőtt a haszonnövény palánták és magok forgalma a járvány kezdete óta, a YouTube-t is elöntik a kertészkedéssel foglalkozó műsorok. Valahol természetes emberi reakció ez a válság idején, tenni valami keveset a önmagunk megsegítésére és persze bízni a jövőben. Az is fontos, hogy ebben a lehangoló időszakban jót tesz a kerti munka, felfrissíti a testet és a lelket, túl azon, hogy idővel terményeket is ad. 

Jellemző, hogy nincs még rendes neve a mozgalomnak, ahogy központi támogatása sem, a már unott Victory garden, vagy még rosszabb „Covid-19 Victory Garden” néven fut, holott ez egy teljesen más helyzet, mint a második világháború volt, más válság, új név kellene.

 

 

A Közösségi kertek könyvemből vettem ki az Első Világháború kertjei, a Nagy Gazdasági Világválság és a Második Világháború kertjei alfejezeteket. Kicsit kibővítettem és kerestem hozzá még adatokat, példákat és képeket. A régi válságok kertjei azért érdekesek, mert a Covid-19 járvány lecsengése után egy gazdasági válsággal fogunk szembesülni, amely néhány évig biztosan eltart, tehát érdemes előre gondolkozni, támogatást adni azoknak, akik hajlandóak magukon is segíteni.

 

Első Világháború válságkertjei, Liberty Gardens, Szabadság kertek

Az első világháború alapvetően európai belháború volt, amely a kontinensen okozott élelmiszerválságot, mert a mezőgazdaságban dolgozó fiatal férfiak besorozása munkaerőhiányt okozott, és ez által terméskiesést, másrészt a kölcsönös tengeri blokád akadályozta az élelmiszerek kereskedelmét és szállítását. Mindez súlyos ellátási gondokhoz vezetett a háború alatt, és utána pedig csak amerikai segítséggel kerülték el az éhségjárványt az európai kontinensen.

Az angolszász területen elindították a Szabadság kertek (Liberty Gardens) mozgalmat, az önellátás feltételeinek megteremtéséért, amely azután gyorsan elterjedt az összes hadviselő országban és később az Egyesült Államokban is. Amikor az USA belépett a háborúba, Woodrow Wilson elnök felhívására az amerikaiak tömegesen vállalták a zöldségkerteket alapítását, az esetleges élelmiszerhiány elkerülésére. A háborús kertekben elért önellátás célja valójában, a nagyüzemi mezőgazdasági termékek felszabadítása volt, amelyeket az európai kontinensre lehetett exportálni. Művelésbe vonták a hátsókerteket, üres városi grundokat, vasúti területeket, iskolai kerteket. 1918-ban az USA Agrárminisztérium adatai szerint 5,2 millió városi kertész 525 millió dollár értékű terményt állított elő.

Kertterv az első Világháború időszakából.

Hazafias plakátok az Első Világháború időszakából.

 

 

Az Egyesület Államok az Első Világháború alatt a világ, vezető vetőmag-szállítójává vált, mivel Európában vetőmag-hiány alakult ki. Vetőmag katalógusok az Első Világháború időszakából.

Az ifjúságot is bevonták az önellátás mozgalomban, a meglévő iskolakert programokat tovább fejlesztették.

  

Angliában 1892-től létezik az Allotment Act, az önellátást elősegítő földtörvény, amelynek értelmében a helyi Önkormányzatok kötelesek földterületet biztosítani az igénylőknek, akik ezeken a területeket megtermelhették a saját és családjuk zöldség, gyümölcs szükségletét. A háború alatt a boltokban vásárolt ételek gyakran drágák és rossz minőségűek voltak, így a házilag termesztett gyümölcsök és zöldségek nagyban hozzájárultak a család élelmezéséhez és egészségéhez. Az önkormányzatok által jutatott termőterület körülbelül 300 négyzetméter volt, amely egész évre elegendő termést biztosított egy négyfős család eltartásához.

Az első világháború az élelmiszer előállítás frontján is dúlt, fontos volt a takarékosság.

 

A Nagy Világgazdasági Válság, 1929 The Great Depression – Válságkertek

A harmincas évek válságidőszakában a városi lakosság újra az önellátás és a városi mezőgazdaság felé fordult, a helyi élelmiszer termelés része volt a túlélési technikáknak, megtakarítási forrást jelentettek, valamint elfoglaltságot, közösséget és jó minőségű élelmiszert adott a résztvevőknek.

Dorothea Lang: The migrant mother

Az önkormányzatok által indított válságkert program számos problémával szembesült. A szervezők a kertek méretéről, helyszíneiről és felépítéséről vitatkoztak: Vajon a kertekben külön-külön ágyások legyenek, vagy nagyobb oszthatatlan parcellákat műveljenek? Ki jogosult a programban való részvételre, milyen módon osszák ki a lehetséges földterületeket? Hol alakuljanak válságkertek? Vajon a gazdasági válság elég hosszú ideig tart-e ahhoz, hogy érdemes legyen válságkerteket alapítani? Utóbb kiderült, hogy a válság meglehetősen hosszan eltartott, a résztvevők döntő része pedig munkanélküli családok sokaságából kerültek ki.

Soupline

Takarékosság kert – Thrift garden

1933-ban Franklin Delano Roosevelt lett az Egyesült Államok elnöke a New Deal programmal. A következő években állami támogatásban részesültek a válságkertek, így megoldódtak ezek a viták, az önkormányzatok és helyi szerveződések vették át a válságkertek alapítását és irányítását. Központilag kétféle válságkert programot valósítottak meg: egyrészt mai szóval fizetett közmunkaprogramot indítottak, ahol a kertészek fizetésért cserébe iskolák, kórházak, és az ingyenes tömegétkeztetés számára termeltek alapélelmiszereket, másrészt támogatták az önellátásra alakult városi kerteket, háztáji termelést. A New Deal fontos végrehajtó szervezete volt a WPA (Work Progress Administration), amely például New Yorkban 5000 kis léptékű városi válságkerthez adott támogatást. Későbbi számítások szerint minden befektetett 1 dollár, 5 dollár hasznot hozott a kertészei számára évente.

 

Azokat, akiknek saját földjük volt, arra buzdították, hogy fogadjanak be munkanélkülieket, akik saját részre termelhettek. Magvakat és kellékeket biztosítottak a válságkertek számára. 

Érdekes módon nem volt egyértelműen pozitív megítélése a válságkerteknek, sok mezőgazdasági termelő elítélte válságkertek programot, mivel azt gondolták, hogy fenntartja a gazdasági válságot, mivel csökkent az érdeklődés a nagyüzemi mezőgazdasági termékeik iránt.

A válságkertek javították a városi kertészek egészségét, életminőségét és szellemi-mentális állapotát azáltal, hogy elfoglaltságot adtak, hasznot teremtettek a művelőiknek, miközben élelmet termeltek és munkalehetőséget biztosítottak a részvevők számára. Ráadásul pontosan tisztában voltak a közösségi kertészetek egyéb hasznaival, megóvták a tagjaikat a zülléstől, a társadalmi és egyéni ellehetetlenüléstől. A válsághelyzetekben mindig felerősödnek a züllési folyamatok: növekszik az alkoholizmus, erőszak cselekmények, bűnözés és öngyilkosságok száma. A kertek nagy segítséget jelentettek a válság mentális leküzdésében.

Bony and Clyde

Érdekes, hogy az iparvárosokban gyorsan elszaporodott a „földfoglalás” jelensége, ahol kihasználatlan, műveletlen területet találtak a városon belül, vagy kívül, azonnal művelés alá vették, akár illegálisan is. Más esetekben meg bádogvárosok alakultak ki köztereken, számosan vesztették el az otthonaikat, például Manhattanben a Central Parkban is létesült egy a Hooverville (Hoover falu – Herbert Hoover elnökről elnevezett nyomortelepek).

Hooverville NYC, Central park

 

1938-ra a válság elmúlt, a helyét átvette a fegyverkezési program, ugyanakkor a válságkertek korábbi sikerei és a hozzájuk fűződő pozitív tapasztalatok, sokban megkönnyítették a következő világháború alatt a Győzelem kertek program gyors felfutását és eltömegesedését.

 

Második Világháború, Győzelem kertek – Victory Gardens

Anglia, az Atlanti csata.

Az U boot háború, a tengeralattjárók és a kereskedelmi hajók háborúja végső sorban Anglia élelmiszer utánpótlásának elvágásáról szólt, a sziget megfojtásáról. Anglia, a gyarmatosító történelmi hagyományai miatt az elmúlt kétszáz évben nem volt élelmiszer önellátó, a tengeren túli birtokaikról szerezték be az élelmiszerek felét-kétharmadát. A német tengeralattjáró flotta feladta, nem a hadihajók elsüllyesztése volt, hanem a kereskedelmi hajózás „megtorpedózása”, végső soron Anglia kiéheztetése.

Angliában, a háború első pillanatától bevezettek egy igen szigorú jegyrendszert, és minden eszközzel elősegítették az első világháborús kertmozgalom újjáéledését, Victory Gardens, Győzelem kertek néven.

A Győzelem kertek a háború végéig működtek, a jegyrendszer még tovább. Állami segítséggel termeltek mindet, amit lehetett, illetve a besorozott mezőgazdaságban dolgozó férfiak helyett nőket vezényletek vidékre, mezőgazdasági munkára.

Az Egyesült Államokban a War Food Administration szervezet megalapította a Nemzeti Győzelemkert (Victory Gardens) programot, amely öt fő célt tűzött ki:

1. csökkentse a zöldségfélék kereskedelme iránti keresletet, és így tegye elérhetőbbé a fegyveres erők ellátását és más országokba való exportot.
2. csökkentse az élelmiszer-feldolgozásban és a konzervkészítésben használt stratégiai anyagok iránti igényt, a konzervipart szinte teljes mértékben átállították a hadi igények kielégítésére.
3. enyhítse a vasút leterheltségét, a helyi termelés és fogyasztás elősegítésével
4. a zöldségfélék szabadban történő előállításával tartsa fenn az amerikaiak egészségügyi jólétét és támogassa a háború elfogadottságát
5. a termények helyi tartósítására külön programot indítottak (Community Cannery)

1943-ban, Eleanor Roosevelt az elnök felesége is Győzelem kertet alakított ki a Fehér Ház elülső részére, de ez csak egy volt, az USA-ban működő sok millió Győzelmi kert mellett.

1942-ben a vetőmag kereskedelem 300%-l nőtt, több mint 20 millió kerti zöldséges ágyást műveletek, becslések szerint évente 4-5 millió kilogramm gyümölcs- és zöldségfélével, az Egyesült Államok friss zöldségének 44% át termelték meg saját felhasználásra. 1943-ban az amerikai családok 315 000 befőzéshez használatos kuktát vásároltak zöldségek konzerváláshoz.

Nem csak a termelésre és önellátásra koncentráltak, a Food Fight for Freedom program magában foglalta az élelmiszerelosztás racionalizálását, a jegyrendszer bevezetését, az újrahasznosítás, fémhulladék gyűjtés központosítását, az otthoni tartósítás és raktározás elősegítését, és az önkéntes mezőgazdasági munka bevezetését. Érdekes módon a jegyrendszer bevezetése kiegyensúlyozottabbá tette a lakosság élelmiszer ellátását, egészségesebbé tette a fogyasztókat és eltüntette a társadalmi osztályok közötti élelmezési különbségeket.

A háború befejezése után a kertek szinte azonnal eltűntek, kifejezetten kis számban voltak képesek túlélni a békét, iskolakertként, esetleg korai közösségi kertekként.

A 2020-as válság

Úgy tűnik, hogy 2020 is egy súlyosan terhelt év lesz, talán a következő is, globális élmény lesz a gazdasági válság, munkanélküliség és a pénztelenség.  A pénzmegtakarítás és takarékosság lesz a következő időszak egyik legfontosabb szava, az önellátás pedig az egyik legkifizetődőbb tevékenység. Erre kezdenek ráébredni az önkormányzatok szerte a világban, elindulnak a helyi kezdeményezések, de még mind gyermekcipőben járnak, most elsősorban a járvány köti le a döntéshozók figyelmét. Azonban a járvány el fog múlni, és utána belépünk a gazdasági válság időszakába. Ez elkerülhetetlen. Érdemes lenne már előre gondolkodni, elkezdeni szervezni az új válság kerteket, mert nagy szükség lesz rájuk.

 

 

Érdekes cikket kaptam, angol nyelvű.

Az 1918-as Spanyolnátha járvány egyik gyógyítási módszere volt, hogy a betegeket szabad levegőn és napfényben pihentették, érdekes módon sokkal jobban gyógyultak, mint a zárt kórteremben tartott fertőzöttek. A napfény pusztítja a vírusokat, a friss levegő jót tett a roncsolt tüdőnek. statisztikailag kimutatható volt a pozitív hatás. Utólag úgy számolták, hogy 40%-os halálozási rátáról, ezzel a módszerrel 13%-ra szorították le a mortalitást.

Szabad levegő terápia – Open Air Therapy

A hétvégére megjön a jó idő, a napsütés és a meleg. Aki lejut a kertbe napozzon is, hogy termelődjön a D vitamin, dolgoztassa meg a testét, hogy telítődjön a tüdeje friss levegővel és főleg tartsátok be a járványmegelőző ajánlásokat.

Itt egy angol nyelvű cikk a „napfény terápia” hatásairól:

 

Coronavirus and the Sun: a Lesson from the 1918 Influenza Pandemic

 

In the coming month and for much of this year, and most likely for the next years, we will be dealing with the Covid19 pandemic. Sadly long periods of quarantines, economic downturn, decline of world trade, and mass unemployment around the world, leading to cases of extreme poverty will become the norm. Whilst there is little that can be done to immediately reverse the effects of Covid19, proactivity and resoluteness is essential. Local crisis management needs to be prepared, carefully planned and proactive.

In times of world wars, or extreme economic crises, governments of the time did everything they could to promote individual self-sufficiency. They created urban gardens, urban farms, and made it possible for their citizens to produce a lot of the foods they needed to survive. The crisis we face today again necessitates these actions, but this time on an even grander scale.

What can governmental and municipal bodies do?

• Areas suitable for small-scale agricultural production should be surveyed immediately and conditions for access should be created without delay both in the cities and in the countryside.
• Revitalize old disused backyards for small agricultural purposes. This has proved to very successful in the past. Subsistence agriculture is a way of life for millions of people around the world, and at times of crisis has also provided for thousands of families in the developed world, whilst freeing up state resources during these critical times.
• Encourage people who have gardens, to utilize that for agriculture. Those who have uncultivated areas in their gardens should invite others to cultivate those areas.
• Public workers and the unemployed should be redirected to local food production.
• The issue of cultivation, preservation, storage and distribution needs to be addressed locally.
• Resources are needed to expand public catering. Much more resources will be needed by the state or local governments to provide for a single hot meal a day than any time during the past 75 years.
• Laws must be strictly enforced to prevent crop theft, vandalism.
• Provide adequate quantities of seeds and seedlings, even free distribution to those willing to produce locally. Effective backyard management, plant protection and preservation needs to be taught again, as the knowledge of these have disappeared over the past generations.
• Covid19 has bought about an unprecedented change to the world we lived in just a few month ago. The long-term effect of it will be profound. It is fair to say that life for millions of people around the world will be changed forever. Every aspect of a garden, from subsistence agriculture to beauty and tranquility can and will provide an essential part of surviving these difficult times for many people around the world.

It’s spring, it’s time to plant!

Gabor Rosta – Urban Garden Association, Hungary

 

Soupline – The Great Depression 1929-32

World’s highest standard of living, USA 1929-32

Soupline – The Great Depression 1929-32

Soupline – The Great Depression 1929-32

WW 2 – Victory Garden Poster

WW 2 – Victory Garden Poster

WW 2 – Victory Garden Poster

WW 2 – Victory Garden Poster

England, WW2 – Seed stock, free from the state

Passon Field Victory Gardens 1943, USA

WW 2 – Bomb Crater Garden, England

WW 2, School garden on the roof. New York City, USA

WW2 – Victory garden, New York City, USA

WW2 – Victory Garden Chicago, USA

01 Jun 1946, Berlin, Germany — Ploughed up by British engineers and turned over to Berliners to raise vegetables, this area in front of the Reichstag in Berlin is shared by many families who hope to raise enough food to fend off starvation. One of the problems after potato planting is to keep thieves from stealing the seed potatoes out of the ground. — Image by © Bettmann/CORBIS

Yes, I can! WW2 poster

WW 2 – Jefferson County Community Cannery, USA

WW 2 – Döbrentei squeer, war garden in Budapest, Hungary 1942

See also: Operational suggestions for community gardens for the duration of the epidemic

 

Az elkövetkező hónapok a járvány, a karantén, a gazdasági leállás, a világkereskedelem összeomlása, a családok elszegényedésének és a tömeges munkanélküliségnek az időszaka lesz Európában és a világban. Érdemes előre gondolkodni, hogy mi lesz a Covid-19 járvány után, milyen kihívásokkal kell számolni. Elképzelhetetlenül meg fog változni a világ nyárra, ez ellen nem lehet sokat tenni, a helyi válságkezelésre kell felkészülni, gondosan tervezni és proaktívan cselekedni.

A világháborúk, vagy a gazdasági válságok időszakában az akkori kormányok mindent megtettek, hogy elősegítsék az egyéni önellátást, városi kerteket, városi farmokat hoztak létre, mindenkinek lehetővé tették, hogy megtermeljék a saját szükségleteiket. Ezt kéne tenni most is és erre már most fel kell készülni, meg kell tenni a szükséges intézkedéseket.

Mit tehetnek a kormányzati, önkormányzati szereplők?

• Azonnal fel kell mérni a kisléptékű mezőgazdasági termelésre alkalmas területeket, meg kell teremteni a termelés feltételeit. Városban, vidéken egyaránt.
• Minden eszközzel ösztönözni kell a régi „háztáji” gazdaságok újjáéledését, ez a termelési mód sokszor kihúzta már Magyarországot a bajból, így lesz a jövőben is.
• Ösztönözni kell a kertes házakban élőket, hogy alakítsanak ki veteményes ágyásokat, minél többet. , akinek műveletlen területük van a kertjükben, fogadjanak be városi kertészeket, hogy ők is termelhessenek.
• A közmunkásokat át kell irányítani a helyi élelmiszertermelésre.
• Helyi szinten kell megoldani a termesztés, tartósítás, raktározás és elosztás kérdését.
• Erőforrások kellenek a közétkeztetés kiterjesztésére, mert sokkal többen fognak rászorulni az állam, vagy az önkormányzat által nyújtott napi egy tál meleg ételre, mint az elmúlt 70 évben bármikor.
• Törvényeket kell hozni és szigorúan betartatni, a terménylopás, a rongálás megakadályozására.
• Biztosítani kell a magok, palánták megfelelő mennyiségét, akár ingyen osztani azok számára, akik hajlandóak a helyi termelésre. Oktatni kell a hatékony háztáji gazdálkodást, a növényvédelmet és tartósítást, ezek ugyanis elveszett tudások már.
• Tudatosítani kell, hogy az elmúlt évtized gazdasági szárnyalásának vége, egy sokkal szerényebb, sokkal természetesebb világ jön, ahhoz kell alkalmazkodni, nem erőfeszítéseket tenni a múltbeli jólét visszaállítására. Az ugyanis nem fog bekövetkezni.

Itt a tavasz, ideje ültetni.                                                 

Rosta Gábor – Városi Kertek Egyesület

 

Végezetül, a Döbrentei tér 1942

 

 

Nagyon érdekes filmbe futottam bele, „Miért mindig Kínában tűnnek fel az új betegségek? címen” – Why new diseases keep appearing in China. Angolul van. A Vox készítette néhány napja.

Alapvetően a wuhani vadhús piac és üzletág történetét és a Covid-19 járvány kitörését elemzi. A vadhús tenyésztés egy létező, gazdag üzletág, alapvetően a leggazdagabb és a legszegényebb réteget szolgálja ki, miközben elképesztően szabályozatlan, kegyetlen és mocskos. Nagyon tanulságos a működése, a történelmi beágyazottsága, a modern Kínában való mai létezése és a vevőköre. Egy törvényi rést kihasználva, felépítettek egy, az egzotikus vadállatok húsára épülő iparágat, kisléptékű vadhústenyésztés (backyard gardening), és árusítás a wuhani vadhús piacon, a legvadabb körülmények között. Ez az üzletág és a wuhani piac, időről időre produkál súlyos járványokat, amelyek azután végigsöpörnek a bolygón és mindenki megszívja. A SARS volt ilyen és most a Covid-19.

De ez nem csak kínai sajátosság. Az Ebola is vadhúsról került az emberre, Afrikában. Ha rákeresel a „bushmeat” szóra a neten, kiderül hogy az emberiség mindet felfal, ami úszik, mászik, vagy repül. Ráadásul a vadhús sok helyen nem is luxuscikk, hanem a napi túlélés, a napi betevő. A zsiráfoknak állítólag harminc évük van hátra, akkor fogják megenni az utolsót az emberek. Az állatok nem kihalni fognak, hanem felfalják őket!

A járványok, az egyetlen eszközök, amivel a vadvilág védekezni tud ellenünk. A Covid-19 vírus mutatja meg, hogy nem is teljesen eszköztelenek ellenünk.

 

Azt hiszem, itt az ideje beszántani és sóval behinteni a wuhani vadhús piacot és a többit is!

 

Lassan globális élménnyé válik a kínai Vuhanból elindult Covid-19 járvány, kevés kivétellel mindenhova elért, hol durván, hol kezelten. (Afrika, Dél-Amerika, Indiai félsziget még nincs is a listában, ott lesz igazán csúnya világ, ha bejut a vírus).

Eddig az érintett országokban leghatékonyabb védekezésnek a karantén bizonyult, Kínában úgy tűnik, sikerül kordában tartaniuk a fertőzést, legalábbis az elmúlt napok ezt mutatták. Az elszigetelt eseteknél meg az továbbfertőzést sikerült a karanténnal megakadályozni. Ez egy nagyon szigorú, hetekig tartó elszigetelődéssel jár, egy városlakó esetében, a lakásból se ki – se be, szigorúan összezárva a családdal, vagy egy másik közösséggel, néha több hétre. Az, milyen lehet?!

A Vuhan-i karanténba zárt emberek, az elmúlt húsz évben napi 12 órát dolgoztak, hogy felépítsék a kínai gazdasági csodát, és most hirtelen tétlenségre lettek ítélve, összezárva a családjukkal, meg a kínai internettel. A kínai neten lezajlott egy közösségi forradalom, és valószínűleg sokuk élete is gyökeresen megváltozik ez után az élmény után. Túlélni egy járványt, végigcsinálni a karantént, valószínűleg meghatározó életesemény.

Kifejezetten érdekes aspektus lesz a végén, hogy a Covid-19 járvány, ahelyett, hogy megtizedelné az emberiséget, egy globális baby boom előidézője lesz, a sok lokális karantén után 9 hónappal, rengeteg szülés lesz, számos helyen fognak produkálni helyi baby boomot.

Volt ennek történelmi előzménye, 1977-ben New Yorkban kimet az áram és volt egy rakás fosztogatás meg erőszak, de a Város lakosainak döntő része otthon töltötték az éjszakát, gyertyafénynél, aztán  9 hónap múlva, a kórházak folyosóin is szültek. A New York-i lakosok nagy része Szex-el töltötte a karantént. Most is valami hasonló lesz, csak sok helyszínen.

A Második Világháború után is bekövetkezett egy baby boom a harcoló országok társadalmaiban, az egyik legnagyobb Az USA-ban. Ők a Boomerek. Ők nagyon sokat változtattak Amerikán, még ma is meghatározó réteg.

Azok a babák, akik 2020 szeptember-október-november-december körül fognak születni, lesz egyfajta különlegességük, ők lesznek az első poszt apokalipszis generáció . Nem boomerek, nem millenniumi generáció, nem X, Y, Z generáció, hanem ők lesznek a “Covid-19 generáció”, egy valós-globális mérföldkőhöz köthető cohors, már az indulásnál pontosan definiálható közösség. Érdekes lesz.

Sok tanulsága lesz még ennek az évnek.  

Jó képek a második világháború utáni baby boom eseményről

 

Még a nyáron készítettünk egy kerti asztalt a Zápor kertbe, egyhasználatos raklapokból. Ezt kaptuk ingyen, köszönet érte Patríciának. Elég nagyra sikerült, sokan köré tudunk ülni, viszont az asztal lapja elég elnagyolt lett, ilyenek ezek a raklapok.

A maradék raklapokból kellett megcsinálni az asztallapot.  A gond csak annyi, hogy nincs két egyforma léc, mind a vastagságuk, mind a szélességük, mind a faanyaguk különböző, ebből kell egy viszonylag összefüggő felületet csinálni. Másrészt a raklapok olyan erős bordázott szögekkel készülnek, hogy előbb hasad a faanyag, mintsem szét lehetne bontani magát a raklapot. Így maradt a fűrész és rövidebb lécek.

A rövidebb lécek miatt, és az eredeti raklapok, a hullámos felszínük miatt, a kisebb darabokból összerakott felület tűnik a leginkább síknak, bár igazából így sem az.

Az asztallap végleges szögelését az egyik sarokból kell indítani, én egy teljes léccel nyitottam, mert később minden illesztés ehhez a fix elemhez igazodik.

Elég fontos minden sarkot és élet lecsiszolni durva csiszolópapírral, mert különben nem fog illeszkedni és szálkás lesz.

A különböző minőségű faanyag miatt érdekes mozaik hatása lett a felületnek. A szegelés előtt minden elemet érdemes még egyszer összecsiszolni.

Először nagyfejű szegeket használtam, de nem tetszett, elnyomta a falécek anyag-sokféleségét (bár el tudom képzelni, hogy másnak ez bejön), így váltottam menet közben kis fejű szegekre, amik alig látszanak, de ugyanúgy jól rögzítik a léceket.

Minél jobban távolodtam az eredeti fix ponttól, annál jobban szétcsúsztak a levágott elemek, ilyenkor jól jön a fűrész és új elemeket kell leszabni, majd összecsiszolni.

Pingpongozni, vagy biliárdozni nem lesz jó ez az asztal, viszont klasszul néz ki. Jó kis méricskélős, illesztgetős móka összerakni ezt az asztallapot, bele lehet feledkezni.

Amikor összeállt az asztal lap és minden léc megtalálta a helyét és rendesen oda is lett szegezve, az egész felületet érdemes újra csiszolni, az erősebb élek így eltűnnek, egyneműbbé válik a felszín.

A legvégén színtelen lazúrral kezeltem a felszínt, ettől mélyebbek lettek a fa természetes színei és természetesen időjárás állóbb is lesz az asztal. Összességében három fél nap volt megcsinálni, de ha többen összedolgoznak, ez az idő radikálisan csökkenthető.

Készíteni egy ilyen asztalt, van benne valami kielégítő: kézzel csinálni, szerszámokat használni, méricskélni, csiszolni, gondolkodni közben, csomó döntési helyzet, nagyon más mint tologatni az egeret meg nyomkodni a billentyűket.

Három éve épült ez a szerszámtároló,  azóta zavart a kinézete. Túlságosan úgy néz ki mint egy budi, pedig csak egy célszerű kerti szerszám tároló. Eljött az idő, hogy átfessük, legyen belőle valami más. Az ötlet annyi volt, hogy fessük át, legyenek rajta színek és formák, lehetőleg kerti témában, aztán ez fajult el a dinókig, meg madarakig.

A terv. Minden lap egy oldala a szerszámtárolónak.

Ez volt az indulás, így nézett ki a szerszámtároló. Itt már be volt vonalazva,  a négyzetháló alapra könnyebb a tervet felvinni, a homlokfalon már elkezdtem felrajzolni a kontúrvonalakat. Tanulság, hogy nem kell vastag színes krétát használni a vázlathoz, mert utána a festésnél kicsit bonyolult lesz lefedni a kréta vonalakat. Használjunk inkább grafit ács ceruzát.

A festéshez a Trinát szabadtéri olajfestéket használtunk, meglepően erős színei vannak, jól fed még a rücskös felületeken is, illetve színek keverhetőek, száradás után (3-4 óra) újabb réteget lehet felvinni rá. Ha oldószerrel kicsit kevered, szinte lazúros hatás is elérhető vele, bár szerintem sokkal jobb a direkt kevert színek, tömören-vastag, ehhez a műfajhoz inkább az illik. A festékek és ecsetek árát az Óbudai Kulturális Központ finanszírozta. Köszönet érte!

 

A festést a nagyobb színfoltokkal kell kezdeni, először vastag ecsettel fel kell hordani a nagyobb összefüggő felületeket. Itt például az eget festem.

Gyerekek is besegítettek, bár azért nem igazán nekik való még az olajfesték.

Az olajfestéshez a legjobb festő paletta a műanyag cserép alj. Nagyon jól lehetett használni, nem oldja az oldószer, olcsó, éjszaka beleszáradt a festék, így másnap újra lehetett használni a színkeverésre.

Az első nap végére idáig jutottunk.

A következő napokban is festettünk, mindig jött segítség, szórakoztató dolog volt, bár azért fárasztó is egy kicsit.

Összesen három napig tartott a szerszámtároló festése, és igazából most sincs még teljesen kész, de jobb várni néhány napot és a hibákat később megcsinálni. Friss szemmel kell újra megnézni, hangsúlyosabbak lesznek, a javítandó részek. Egy ilyen munka soha nincs kész, csak abba lehet hagyni. Most egy kicsit abbahagytuk, aztán szerintem lesz még egy kis feljavítás.

Szemből

Jobb oldalról

Bal oldalról

Jó munka volt! Köszönöm anyunak hogy segített.

 

 

Szombaton kerti partit tartottunk a Békási kertben. Úgy volt hogy jönnek néhányan a Zápor kertből is, de ez valamiért nem jött össze. Kellemes délután volt, kár hogy most nem ehetek szalonnát, de ettől függetlenül jól éreztem magam.

A kert már hatodik szezonját csinálja, szépen összeszedett a kert, kialakultak a közös területek művelésének normái, az ágyások is jól néznek ki. Szépen megeredtek a szeder, málna, ribizli bokrok, a kertben ültetett néhány fa is kezd termést hozni, jól néz ki az egész. Érdekes, hogy van egy pont,a mikor már zsúfoltság érzetét kelti a sok növény, elképesztő a kontraszt az első szezonhoz képest. Ez egy 2014-es kép.

A következő kertesemény augusztus utolsó hétvégéjén lesz a Zápor kertben, ahova meghívtam a Békási kerttagokat is. Harmadik kerületi Konyhakerti világnap. A programot még kitaláljuk.

Néhány kép a tegnapi kerti partiról.

Idén első alkalommal csináltunk főzőnapot a Zápor kertben. Szerencsére jó idő volt, Mirek Barbara jött szakmai tanácsokat adni az ágyásokhoz, az ültetésekhez. Közben Éva főzött, a gyerekek meg bandáztak. Nagyon sok kiskölyök van a kertben, mindenhol ott vannak, mennek a fejük után, jópofa volt az egész.

A saját ágyásomban a retkek szépen fejlődnek, jót tett a sok eső, viszont a múlt héten kiültetett uborka palánták kifagytak, előröl kell kezdeni az egészet. Eddig összesen hét fajta paradicsomot ültettem az ágyásba, az idei évben ez lesz a projekt, sokféle paradicsomot akarok termeszteni. Szerintem még két-három különböző paradicsompalántát fogok beszerezni és azzal teljes lesz az ágyás.

 

Már régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy ebben a formában nem folytatom tovább a közösségi kertek alapítását és működtetését. Sok energia, semmi bevétel és legfőképp már nem érzem azt az izgalmat és sikerélményt, amit az elején a kertek indítása jelentett. Arra az elhatározásra jutottam, hogy elindítom a Városi Kertek Egyesület felszámolását és elengedem a kerteket. Nehéz döntés volt, nyolc évem van ebben a munkában, hét kertet alapítottam és mindegyiket szeretem, de nem éri már meg tovább csinálni.

Az egyesület megszűnése jogi úton van, egyrészt nem várom meg, amíg a „civil” jelző szitokszóvá válik Magyarországon, másrészt ez a civil-vállalkozói terület talán az egyik legrosszabb vállalkozási forma a sok közül, ráadásul nagyon bele lehet unni a magyar “civil szféra” közegbe. Nem tartom fenn tovább az Egyesületet, hiszen láthatóan nincs benne továbbfejlődési lehetőség és ingyen dolgozom már évek óta. Az bizonyos, hogy a Városi Kertek Egyesület beteljesítette a vállalását, elterjesztette Magyarországon a közösségi kertmozgalmat, de ebben a formában továbbvinni értelmetlen.

A közösségfejlesztésben, mindig van egy pont, amikor az Alapítónak vissza kell lépnie, el kell engednie a szervezetet, amit létrehozott, hogy az tovább működhessen, mostantól önállóan.  Egy szervezetről való leválás megviseli mind az Alapítót, mind a szervezetet. A felnőtt, érett szervezetek az elválás után megújulva, új erőre kapva lépnek tovább, hiszem azt, hogy a kispesti kertekkel is így lesz.

Kispesten négy közösségi kertet alapítottunk közösen az önkormányzattal: az Első Kis-Pesti Kertet 2012-ben, az Aranykatica kertet 2013-ban, a Zengő kertet 2014-ben és az Árnyas kertet 2015-ben.

Első Kis-Pesti Kert

Ők a legrégebbi, legstabilabb kert, beérett közösség. Kifejezetten mutatós és sajtóképes mind a kert, mind a társaság, könnyű volt velük jó sajtót csinálni a kertmozgalomnak és a kerületnek. A kert egyes akciói, mint például a „Biológia óra a közösségi kertben”, vagy a Konyhakerti Világnap kifejezetten hasznos és jó események, kedveltek a kerületben. A kertet egy rátermett koordinációs csoport vezeti, akik jól viszik a kert ügyeit.

Aranykatica kert

Ők évente – kétévente választanak új kertvezetőt, ugyanakkor egy jól összeszokott, jól együttműködő közösség, nagyon szépen rendben tartott a kert, sok saját programot szerveznek. Sokat fejlesztik a kertet, lassan minden talpalatnyi föld hasznosul, szép a kert összhangja és jó a közösség.

Zengő kert

Ők vannak a legtávolabb, Kispest túloldalán, talán ezért látogatom őket a legkevésbé. Nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott kert, soha még nem volt igazi konfliktushelyzetük. A kert kifejezetten szép, jó lett a füvesített járófelület, az ágyások rendesen műveltek, és nagyon modern és egyedi szerszámtárolót építettek. Sok a civil kapcsolatuk, ismertek a budapesti civil közegben. Ők a klasszikusan jól és kiegyensúlyozottan működő kert.

Árnyas kert

Ők a legújabbak, frekventált helyen lévő kert, nem volt konfliktusmentes az indulásuk, ehhez képest szépen működő közösség, köszönhető 4-5 agilis kerttagnak. Sokat fejlesztenek önerőből, a meglehetősen nagy kertet folyamatosan gazdagítják. Talán egy kicsit kevés a fiatal a kertben, ez is javulni látszik. Az idei évük zűrös lesz a KRESZ park átépítése miatt.

Miután az Egyesület megszűnik, rendezni kell a kispesti közösségi kertek jogi helyzetét, szervezeti működését és mindenképpen jövőt kell mutatni, hogy hogyan tudja az önkormányzat és főleg a kertek saját maguk leginkább biztosítani a nyugodt működésüket.

Azt gondolom, jogilag úgy néz ki a helyzet, hogy a kispesti közösségi kertek önkormányzati zöldfelületek, a telkek az önkormányzat tulajdonai, a kertek infrastruktúrája önkormányzati beruházásként jöttek létre, tehát egy teljes mértékben önkormányzati tulajdonú városi kert, amit egy-egy közösség részére művelésbe adtak. Ugyan úgy városi zöldfelület gazdálkodás, mint a parkok, fasorok, játszóterek fenntartása, annyi különbséggel, hogy itt egy közösségre bízzák a kertművelést, a zöldfelület gondozását. Ez egy sikeres modell, hiszen a négy kert kicsit több mint 4000 négyzetméter, Kispest talán leginkább összetettebb, legmagasabb biodiverzítású területei, nem is beszélve a működő közösségekről. Ezt egyébként számos országos díj bizonyítja.

Eddig az Egyesület volt a kapocs és a „jogi személy” a kertek és az önkormányzat között, most viszont az Önkormányzatnak és a kerteknek kell megtalálni a módját a kertek fennmaradásának, az egymás közti zökkenőmentes kommunikáció módjának.

Szervezetfejlesztői közhely, hogy egy jól működő szervezetet sokkal könnyebb tönkretenni, mint egy rosszul működő szervezetet jobbá tenni. Most a kertek jól működnek, nem tökéletesen, de jól. Ezt meg kellene őrizni, az elmúlt években kialakított és működtetett önvezérlést és közösségi együttműködést tovább kell fejleszteni és megpróbálni megmaradni függetlennek, önirányító közösségeknek.  Erre valók a kertszabályok és a normák, amelyeket az elmúlt években kialakítottunk.

Nem igazán az Alapító, sem a Kertészek a fontosak a városi kertekben, hanem maga a kert. Annak idején New Yorkban láttam 40-50 éves közösségi kerteket, már senki nem emlékezett, hogy kik alapították a kertet annak idején, de működtek, mindig jöttek új tagok, minden szezon újraindult. Ilyesmit kellene itt is elérni.  Akkor lesz sikeres ez a közösségi kertalakítás, ha ezek a városi kertek a következő 10-20 évben is minden szezont működtetik, minden ágyásnak lesz gazdája, minden tavasszal megújul a kert és a közösség. Kicsit olyan, mint a gyerekkorunk iskolája, megvan ma is, minden évben jönnek új évfolyamok és minden évben lemegy egy végzős évfolyam. De az iskola mindig ott marad, mindenkinek az életében egy maghatározó szakaszt jelent az ott eltöltött idő. A kert is legyen ilyen, mindig legyenek új kertészek, mindig legyen új szezon és működjön a kert.

Egy hete, március 19.-én összehívtam a négy kispesti közösségi kert kertészeit és az önkormányzat képviselőit és ezt amennyire lehetett végigbeszéltük. Nehéz volt, igazán nehéz, sok évem van ebben, sok mindenkit megismertem, sok emlék köt hozzájuk, de ugyanakkor azt is tudom, hogy nem kellek már oda, nélkülem is működni fognak. Azóta leiratkoztam a levelezőlistáikról és kíváncsian várom, hogy hogyan alakul az idei szezonjuk.

Elkezdtem újraírni a Közösségi kertek könyvet, az elmúlt 6 év tapasztalatai alapján, remélem meg fogom tudni jelentetni angolul. Ezzel fogom végleg lezárni ezt az időszakot.

Pénteken kimentem a Batthyányi térre a diákok globális klíma tüntetését megnézni. Dél körül voltam ott, lesújtó volt. 50-60 gyerek a csikkeket szedegette össze a virágtartókból és az ágyásokból, ha nem lett volna meghirdetve az esemény, a tér képe semmiben nem különbözött, mint egy átlagos Batthyányi téri életképtől. Koldusok, járókelők és ezek a szerencsétlen gyerekek. Kirakták a tábláikat, hogy élhető jövőt akarnak, szedegették a csikkeket, hogy legalább fel tudjanak mutatni valami tettet, de semmi értelmes esemény nem volt, csak az üresség és a szörnyű agónia.

Ezt szerintem ők is érezték, nem volt ott egy tanár, aki elmondta volna, hogy mi van, mit csináljunk, merre haladunk. Magukra hagyva elképesztően tétova, fogalmatlan csoport voltak, mint általában a gyerekek szoktak lenni.

A legrosszabb még is az volt, hogy megnéztem, hogy máshol milyen volt globálisan ugyanez a demonstráció. Máshol hangos, vonulós, vicces, vagy teljesen értelmetlen táblák, teljes torokból visítottak, volt ahol összecsaptak a rendőrökkel, de semmi előremutatást nem láttam, fogalmuk sincs, hogy mit kéne tenni.

Azt tudják, hogy az Ő bőrükre megy ez az egész, nekik kéne még legyen legalább 60-80 jó évük ezen a bolygón, de nem lesz. Senki nem tud kiállni eléjük, hogy “Kedves Fiatalok! Szarabb életetek lesz, mint nekünk volt és nekünk sincs receptünk erre a helyzetre. Nem tudjuk megmondani, hogy mit csináljatok, mert mi is tehetetlenek vagyunk a bolygó klímafolyamataival kapcsoltban. Mindenki csatolja be az övét és készüljön a becsapódásra!”

Szerencsétlen gyerekek.

 

Eljött az idő, hogy pánikba essünk az éghajlatváltozás miatt

Meghívtak Londonba egy szimpóziumra, a „Kultúra a csillagok alatt” volt a címe. A közösségi kertek mentén találtak meg, mindig meglep, amikor kiderül, hogy külföldön is van híre annak, amit csinálok. Gyorsan rájöttem, hogy a közösségi kertek nem igazán passzol a témához, ezért inkább a Margitszigetet választottam, sokkal szebb és történelmibb eset, mint a kertek. Az előadást elsősorban egy történelmi – kronológiai vonalra fűztem fel,  és ebbe építettem bele a sziget kulturális vetületeit, úgy mint az építészetet, a botanikát, a gyógyvíz kultúrát, a kulturális létesítményeket, a sport élet fejlődését, és természetesen a vendéglátást. A Margitsziget egy jó téma, bármennyire is sziget, rajta is átsöpört a történelem jó néhányszor, bőven volt miről beszélni. Külön köszönöm Ferkai Andrásnak és Bodóczky Caroline-nak hogy segítettek felkészülni az előadásra.

A konferenciára hét európai országból hívták az előadókat, mindenki a parkok és a kultúra kapcsolata mentén beszélt. Az érdekesség az volt, hogy ez a konferencia volt az utolsó EU által fizetett „zöld” projekt Londonban, aztán március végén jön a Brexit, azt még senki nem látja, hogy mi lesz azután. Az biztos, hogy ilyen eseményeket jó ideig nem fognak szervezni.  

Maga a London Garden Museum egy gyönyörű hely. Egy középkori lakótorony a főépület és mellé építettek egy gótikus templomot, ami később a Múzeum épülete lett.

Nagyon jó helyen van, közel a Parlamenthez, a Temze túlpartján.

Egy régi metszeten így nézett ki a környék, középen látszik a lakótorony. Körülötte még minden park volt.

 

A belső udvar, kávézóval.

Belül megmaradt a templomi jelleg és ez a tér adja a Garden Museum keretét.

Régi és furcsa kertészeti szerszámokat, kellékeket gyűjtöttek össze, sok kifejezetten vicces tárgy van kiállítva.

Középen egy madár ijesztő pléhmacska, mellette meg mini üvegbúrák gondolom a palánták védelmére a fagyok ellen.

Gyönyörű vörösréz munka, permetezők.

Régi szerszámok, növényvédő szerek.

Ez volt a kedvencem, az üvegcső. A feltaláló George Stephenson, akinek korábban voltak kisebb találmányai, például a gőzmozdony, de úgy tűnik kertek világát is sikerült fejlesztenie a zsenialitásával. Ez egy uborka egyenesítő, mert a felirat szerint nagyon zavarta, hogy az uborkái össze-vissza nőttek, és ezzel az eszközzel egyenes uborkákat tudott termeszteni. Micsoda kertész elhivatottság, hogy valaki üvegből kifúvat egy ilyen csövet, hogy az uborkái tökéletesek legyenek?!

Nagyon régi, növény jelölő táblák.

Ez volt az előadás helyszíne. 170 jegyet adtak el a szimpóziumra, de sokkal többen voltak.

Az előadás előtt. Kicsit izgultam a magam prezentációja miatt, de szerencsére elég jól felkészültem, sikeres volt. Sokan jöttek utána hozzám, kérdeztek sok érdekeset. Mind ismerték Budapestet, sokat áradoztak a város szépségéről.

Az előadás után teljesen felszabadultan.

Utána volt három nap bejárni Londont és a múzeumaikat. Fotóztam mindenfélét, ezek csak néhány zöld kép a városról. Az is igaz, hogy Londonban nem a legszebbek a kertek, ilyenkor február elején, de szerencsénk volt, végig sütött a nap, talán kétszer kellett elővenni az esernyőt.

Iskolakert faliújság.

Városi méhészet. Egy nagy park szélén elkerítettek egy kisebb részt, és oda telepítették a kaptárakat. Senki nem zavarja a méheket, ugyanakkor berepülhetik az egész parkot és a környéket.

Park tábla. Elegáns, informatív strapabíró megoldások.

Gerilla kísérletek, ezek azonban nem szoktak működni.

Fa jelölés. Gondolom a legfontosabb fasoraiknál egyenként követik a fák életét.

Szürke mókusok. Mindenhol ott vannak, nagyon szaporodnak.

Egy erősen visszavágott platánsor.

Imperial War Museum, Első Világháborús Home Front plakát:

Spórolj a búzával

Segítsd a Flottát

Egyél kevesebb kenyeret.

Hehehe…

Alapvetően platánokkal van tele a város, de a pálmák is megélnek.

Greenwich. Ez egy hatalmas park közepén álló templom. A parkhoz azért nem nyúltak hozzá, mert egy pestistemető van alatta, jobbnak látták nem bolygatni a dolgot.

Greenwich. Nem tudom milyen fa de nagyon szép. Örökzöldnek tűnt, az olajfa leveleire hasonlít a levélzet, de mégsem az volt.

A park emblémája.

Egyes helyeken a komposztálható háztartási hulladékot külön gyűjtik.

A londoni City állam az államban, teljesen önálló közigazgatási egység, amelyet a birodalom pénzügyi igazgatására hoztak létre. Úgy tűnik önálló kertészete is van.

 

 

 

 

 

 

Minden városi kertésznek kívánok Boldog Új Esztendőt, jó termést és kellemes társaságot!

Közben az Első Kis-Pesti Kert megnyerte az idei évben a Legszebb Konyhakertek, Közösségi kategória első helyét. Tavaly az Aranykatica nyerte, most az EKPK, nem rossz sorozat ez.

Kispest elég jól járt ezekkel a kertekkel…

Valamikor október közepén lesz egy ünnepélyes eredményhirdetés, talán a Minisztériumban, ezt még nem tudom.

 

A Békási kert alapítása 7 évvel ezelőtt kezdődött, volt hosszú jogi procedúra, szerződéskötés és tájépítész kurzushét, számos kertgyűlés és oktatási program. Majd 2013-ban meglettek a tervek és a kertközösség, majd egy árvíz elmosta a kertépítés kezdetét, szóval nagyon későn kezdett formálódni maga a kert. Gyakorlatilag a szezon közepe volt az az időszak, amikor ültetni tudtunk. Az első szezonok már csak ilyenek…

Azóta sok víz lefolyt a Dunán,  voltak akik elhagyták a kertet, voltak akik ezt a világot hagyták maguk mögött, de születtek kisgyerekek is. Minden ágyásnak, mindig volt gazdája, állandósult a kertművelés és a közösség is megállapodott. Úgy tűnik 5 év után stabilizálódik egy közösség, bár ezt a többi kert ismeretében nem általánosítanám. Minden kert más…

A kert átalakította a környezetét, lett a szomszédban autó parkoló, (lakossági igényre), Fitnesz park, sok fát ültettek a környéken, és legfőképp átalakította a környék lakóinak gondolkodását, igény lett a III. kerületben közösségi kertekre. A jelen pillanatban 107 fő van a várakozó listán, és még ezen túl azok, akik nem nálam, hanem a kertekben jelentkeznek. Csak a jelentkezőkből 5 új közösségi kertet lehetne megtölteni  ebben a kerületben. Öt éve nem nagyon voltak kis virágágyások a panelházak tövében, ma meg mindenhol burjánzanak. Úgy tűnik a kert-példa ragadós…

Az elmúlt években számos hangsúlyos sajtómegjelenése volt a kertnek, talán érdekes lenne pénz-szérűsíteni, mekkora sajtóértéket hordoz az önkormányzat számára a közösségi kert. Kifejezetten hasznos és értékes kommunikáció.

“Közösséget építünk” mondja a kerület egyik szlogenje és valóban, legalábbis a Békási kertben ez működik, bár azt is be kell vallani, hogy az indulás óta kevés segítséget adott a kerület a kert működéséhez.

Végezetül néhány köszönetet szeretnék mondani:

Köszönöm Németh Szilviának, hogy évekig kertvezetőként vitte a kertet.

Köszönöm Necpál Áginak, hogy most a koordinációs csoporttal együtt viszik a kertet.

Köszönöm Bús Balázs Polgármester Úrnak, hogy ennek a kezdeményezésnek helyet adtak.

És végezetül köszönöm Dr Kövér László Házelnök Úrnak, hogy három alkalommal is anyagilag segítette a kertet, hogy megvalósíthassunk új fejlesztéseket.

Kívánok a kertnek még sok sikeres esztendőt, sok sikeres szezont és legfőképp Békét mindannyiunknak.

 

Ház ezt a beszédet szerettem volna elmondani, csak annyira ronda a kézírásom, hogy csak töredékesen sikerült.

Itt van néhány kép amiket fotóztam ma.

Ez a tűzrakóhely nagyok király. Pörkölt főtt éppen.

Az ágyások felfelé terjeszkednek, de azt még nem sikerült elintézni, hogy egységes tám-rendszer legyen a kertekben.

 

Tagadhatatlanul ősz van, nyáron sokkal jobban nézett ki a kert.

Fűszerkert

Terülj-terülj asztalkám….

Sajtótájékoztató beszéd a másik oldalról.

Selfie a beszédek közben.

Ez a legújabb fejlesztés, napfény üzemű szivattyú és tartály. Nagyon megkönnyíti a kertészek dolgát, nem kézi erővel kell felhúzni a vizet. Két Norton kút van a kertben, de sem vezetékes víz, sem áram nincs. Tényleg sokat számít ez a fejlesztés. Kis matek: egy liter vizet kb 3 pumpálással lehet kihozni a földből, (ha lendületben vagy). Az egy köbméteres tartály 3000 pumpálást jelent, érdemes kipróbálni, hogy egy milyen erőkifejtést jelent ez. A kert nagy, sok vízre van szüksége…

Kiskertész épp puszit dob. 🙂